„Nem a pénz boldogít, hanem a boldogság hoz gazdagságot” – Oláh Attila boldogságkutató professzorral beszélgettünk

Nemrégiben jelent meg egy nemzetközi szinten is meglepő eredményeket mutató amerikai kutatás, amelyből az derült ki, hogy éppen a fiatal generáció a legboldogtalanabb, és szinte rímel erre az az ausztrál felmérés, mely szerint pedig ugyancsak a fiatalok érzik magukat a legmagányosabbnak. Mikortól léteznek egyáltalán boldogságmérések a pszichológiában?

2016 óta folyamatosan monitorozzuk a magyar lakosság jóllét-szintjét – ezt a nemzetközi szakirodalomban a wellbeing terminussal jelölik –, a 2012 óta az ENSZ által is évente publikált World Happiness Report elveit követve. Az ENSZ tizenegy évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni a boldogság témakörével, elsősorban Bhután javaslatára: ez a kis himalájai ország, amelynek boldogságügyi minisztériuma is van, felvetette, hogy az országok fejlődésének és a nemzetek versenyében való összehasonlításnak a mérőszáma ne a GDP legyen, hanem az össznemzeti boldogság színvonala. Egyébként emlékezzünk vissza, hogy már Bobby Kennedy is azt mondta, hogy a GDP mindent mér, csak azt nem, amiért érdemes élni, tehát semmit abból, ami valóban fontos az életben. Ha például összetöröm az autómat, a GDP növekszik, mert költenem kell rá, de az én jóllétemhez ez nem fog hozzájárulni. A GDP mellett tehát szükség volna egy olyan mérőszámra, ami azt mutatná meg, miként változott egy adott időszakban a lakosság jóllétszintje, hiszen, ha a jóllétszint változását monitorozzuk, azzal látleletet kapunk az egész ország fejlődéséről. Ezért indították el az első kutatást. Ebben minden évben 152 ország vesz részt, évente megmérik a lakosság boldogságszintjét, vagyis jóllétszintjét. Eleinte a szubjektív jóllét fogalmát használta a kutatás, ami főként az élettel való általános elégedettséget és a negatív és pozitív érzelmek arányát foglalta magába, de mára egyértelműen kiderült, hogy a jóllétnek ennél sokkal több összetevője van, és az ember életében nem minden időszakban ugyanazt jelenti a jóllét.

A kutatások tanulsága szerint valóban léteznek nemzeti jellemzők a jóllét szubjektív érzékelésében?  

Igen. Az északi népek például a szabadidő minőségével mérik a jóllétet, mi leginkább a pénzzel. A dánoknál a jóllét, amit ők hygge-nek hívnak, a meghitt együttlétet jelenti, gyertyafénynél és az egymás iránti feltétel nélküli bizalmat. A svédeknél ugyanez a lagom, és ma már könyvet is írnak arról, hogyan lehet azt elérni. Ennek azért van tapasztalati háttere is, hiszen aki járt már Svédországban, tudja, hogy ott valóban nagyon mértékletesek: a svédek mértékleteseséggel kapcsolatos filozófiája az, hogy a „pont jónál” nincsen jobb. A finnek a sisu fogalmával jelölik a szívósságot, a kitartást, a változások saját javunkra fordítását – ez az ő boldogságfelfogásuk.

A karakterológia egyébként több csoportban értelmezi az egyes nemzetek boldogságfelfogását: vannak az élvezetkeresők, azaz hedonisták, az elmélyüléskeresők, az értelemkeresők, tehát a boldogságkeresés szempontjából valóban vannak mérhető individuális különbségek.

Magyarországról mit tudunk e téren?

A jóllét négy dimenzióval írható le, mi is ezek mentén végeztük a vizsgálatokat: a jóllétnek is, akárcsak magának az embernek biológiai, pszichológiai, szociális és spirituális aspektusai vannak. A jóllét magas szintjén áll az a személy, aki a humán aspektusok mindegyikében jól működik, legalábbis szubjektíven így ítéli meg. Persze, erre mérhető indikátorok is vannak, amelyekkel kimutatható, hogy aki biológiai szinten jól működik, az érzelmi szinten könnyebben válik kiegyensúlyozottá, és mindenféle biológiai zavar az érzelmek szintjére is kihat. A magyar felnőtt lakosság jóllétfelfogás alapján klaszteranalízist alkalmazva öt kategóriába sorolható, egy 15 ezer fős reprezentatív mintán, egy 2016-2021 között végzett kutatás alapján:

• az ahedonista, értékvesztett csoport tagjait semmi nem hozza izgalomba, ők semmiben nem találnak olyan boldogságforrást, amiért érdemes lenne lelkesedniük,
• az élvezkedő egoisztikus csoport az érzékszervi és testi örömöket hajszolja,
• a szociális együttérző csoportnál a szociális szükségletek kielégítésének magas értékei adják a jóllét forrását,
• a teljesítmény- és karrierorientált csoport az önkiteljesedéssel, a kompetenciák fejlesztése által tölti fel boldogságháztartását,
• a teljes spektrumú csoport tagjai az összes jóllétforrásból együttesen építik fel a jóllétélményüket.

Forrás: A globális jóllétmodell kutatás zárójelentése

Érdekes ez utóbbi, ún. „teljes spektrumú” csoport. Lehetséges, hogy ezek az emberek érzelmileg intelligensebbek és reziliencia szempontjából is jobban működnek, ezért tudják a különféle erőforrásokat természetesebben a saját javukra fordítani?

Igen, ők a lehetőségeik minden aspektusát kihasználva jutnak pozitív élményekhez, nem egyoldalú élményekből merítik az örömöt. Az ilyen ember az önmagát meghaladó célokban ugyanúgy megtalálja a pozitív élményeket, mint a teljesítményben, a spiritualitásban, a mozgásban, a társas kapcsolatokban és az élvezetekben. 

Kikből van több Magyarországon?

12-15 százalék között van az ahedonista és a teljes spektrumú csoport. Gondoljunk csak bele, hogy a vizsgált tizenötezer főből ezerötszáz az értékvesztett kategóriába sorolandó. Az élvezkedő kategória 17,8 százalékot képvisel, a társas együttérző 22,3 százalékot, a teljesítményorientált 27,7 százalékot. 

Összehasonlítva magunkat más nemzetekkel, hol állunk mi a jóllétérzés skálán?

A World Happiness Report ún. Cantril-létra alapján rangsorolja az országokat: a létra alsó fokán, a 0. szinten a lehető legrosszabb az élet, a 10-en pedig a lehető legjobb. „Hol van ön most?” – ezt a kérdést teszik fel minden éveben egy reprezentatív csoport tagjainak az összes országban. A kutatás eredményei szerint mi jelenleg az 51. helyen állunk, de amikor ez 2012-ben elindult, akkor a 110. helyen szerepeltünk. A 156 országos mintában nem volt változás. Bár hatalmasat ugrottunk azóta, azt látnunk kell, hogy a körülöttünk lévő országok előttünk állnak ebben a rangsorban, talán csak Bulgária nem. Ausztria a 11., Csehország a 18., Szlovénia a 22., Románia a 24., Szlovákia pedig a 29.helyen van.

Érdemes megnézni az összehasonlító eredményeket, mert ha csak a saját jóllétélményünkben bekövetkezett javulást vesszük figyelembe vagy csak a GDP alapján ítélünk meg egy országot, eléggé egyoldalú képet kapunk a lakosság állapotáról.

Az a fontos, hogy meg lehessen mutatni, a gazdasági gyarapodást milyen mértékben követi a jóllétszint növekedése egy adott országban.

Az adatok helyes értelmezéséhez azt is figyelembe kell venni, hogy attól, amiért az országok rangsorban helyezkednek el, nem biztos, hogy jóllét tekintetében szignifikánsan eltérnek egymástól és azt sem garantált, hogy minden vizsgált paraméterben eltérnének. Ugyanakkor a kutatás korlátait is látni kell: egyetlen mérőszámban kifejezni egy olyan nagy ország jellemzőit, mint például Kína, nem lehetséges.

Legalább ennyire érdekes, hogy Magyarországon belül hogyan oszlanak meg a mutatók.

Összességében, vagyis országszinten mi is hasonló adatot mértünk, mint a World Happiness Report: mi a 6.04 helyett 5.98-as értéket kaptunk, ami nem szignifikáns különbség. Bennünket jobban érdekelt az értékek Magyarországon belüli megoszlása, a megyék szerinti különbségem ugyanis már lényegesek: a Duna kettéosztja Magyarországot. Ezt meg is lehet nézni régiók, megyék és városok szerinti bontásban a kutatás honlapján közzétett boldogságtérképen is: hét régiónk közül négy a legszegényebb húsz európai régió között van. Ezek területi GDP-je jóval az európai átlag alatt van, a Közép-magyarországi régió az uniós átlag fölött van, mégsem ott a legboldogabbak az emberek, hiszen a személyi szabadság megélése hangsúlyos eleme a szubjektív jóllétszintnek – ebben a régióban az emberek szubjektív boldogságérzésében nagyobb hangsúlyt kap a személyes szabadság megélése.

forrás: Boldogságprogram 

Életkorok szerint van-e szignifikáns különbség hazánkban az egyes jóllétmutatókban?

Célunk volt a demográfiai változók és a különböző pszichológiai tényezők jóllétre gyakorolt hatását is tanulmányozni, többek között életkoronként is megvizsgáltuk a minta jellemzőit. Öt csoportunk van: a 18-25 év közöttiek, a 26-35 év közöttiek, a 36-50 év közöttiek, az 51-65 év közöttiek, valamint a 66-99 év közötti lakosság. Ebben az öt csoportban a globális jólét egy fordított U-alakú mintázatot mutat, azaz a legmagasabb szinten az 51-65 éves korosztály van, hozzájuk közelít a 36-50 évesek csoportja.

A fiatalok és a nagyon idősek érzik magukat a legkevésbé boldognak.

Miért lehet ez?

Több tényező magyarázza a jelenséget. Az egyik az autonómia kérdése, vagyis hogy mennyire tudom irányítani az életemet, a magam ura tudok-e lenni. A másik, hogy milyenek a kilátásaim, milyen a feladat súlya, amivel meg kell küzdenem, milyen egzisztenciális lehetőségeim vannak. Mint tudjuk, a fiatalok vágyképlete nem mindig teljesül, és nehéz a leghatékonyabb stratégiát kiválasztani: ha halogatok, lemaradok, ha elsietem, korán zárok. A fiatalkornak megvannak a maga nehézségei, ugyanakkor mivel ebben az időszakban tele vannak energiával, meglepő, miért nem magasabb a jóllétértékük. Az sem biztató, hogy általános lelkiállapot tekintetében a legrosszabb eredményeket mutató korcsoport a fiatalok, nagyobb a távolság ebben a tekintetében még az idősek adataihoz képest is.

Az egészségi állapotukkal ők a legelégedettebbek ugyan, de a jóllétükkel és a lelkiállapotukkal ők a legelégedetlenebbek.

Ez egy pillanatnyi látlelet, de a generációk kontextusában is érdekes. Ha összehasonlítjuk a mostani Z-generációt a 80-as évekbeli megfelelőjével, akiket Y-generációnak neveztünk, akkor bizony azt látjuk, hogy az ő életszínvonaluk is alacsonyabb. Felmerül tehát a kérdés, hogy az informatikai robbanás hogyan hatott emberi működésükre, az agyi képlékenység törvénye szerint módosított-e bizonyos funkciókat. A digitális nemzedékről ugyanis közismert, hogy ők már abba nőttek bele, hogy az eszközök azonnal válaszolnak nekik, ezáltal viszont gyengült a késleltetési képességük. Azt tapasztaljuk, hogy a Z-generáció pszichológiai immunrendszerére kisebb mértékű kimunkáltság jellemző, kevésbé fejlett a stresszel való megküzdési kapacitásuk, mint a korábbi generációké. Másrészt pedig a technológiai robbanás életfelfogásuk alakulását is meghatározta: a mai Zoomerek már nem hagyják magukat nevelni, hanem azt mondják, „nézzük, mit mond erről az internet!”, vagyis a legújabb trendeket követik és a világháló a referenciaközegük. A könnyen fogyasztható információforrásokkal és a multitaskinggal pedig az a baj, hogy aláássák az elmélyülés élményét, a flow-t, és szétaprózzák a tevékenységet.

A jóllétet meghatározó tényezők közül melyek azok a markerek, ahol negatív irányba billen ki a jóllétérzés?

A GDP-nek van ugyan hatása, de az anyagi jólét csak addig hat a boldogságérzetünkre, amíg bizonyos életszínvonalra fel nem emeli az embert. Tehát nem arról van szó, hogy a gazdagabbak boldogabbak lesznek, hanem éppen arról, hogy a boldog emberek teremtik meg a gazdagságot. Ez volt a kiindulópontja az eredeti, bhutáni koncepciónak. Ha most azt nézzük, hogy az elmúlt tíz évben nőtt a magyar GDP és nőtt az életszínvonal hazánkban, abból még közvetlenül nem következik a boldogságszint emelkedése, hiszen

a jóllétélményt a pozitív és negatív érzelmek aránya határozza meg.

Tehát alapvetően az, hogy milyen hatékonysággal tudom kezelni a negatív élményeket, a kellemetlen helyzeteket, milyen a pszichológiai állóképességem, sokkal nagyobb mértékben hozzájárul a jóllétérzés kialakulásához, mint a gazdasági körülmények.

Mondják, fontos lenne a boldogságunk megtapasztalása szempontjából a pozitív orientáció is. Mit jelent pontosan ez a kifejezés?

Azt jelenti, hogy önmagunkban, másokban, a világban, a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt a jót keressük. A boldogságszintünket alapvetően az határozza meg, mennyire vagyunk szenzitívek a pozitív hatások befogadására, a világban a jobb dolgokat vesszük-e észre inkább. Ez részben genetikailag meghatározott. Sajnos, ebből a szempontból nem jutottunk előbbre az évek során, pedig amikor stresszhormonok keletkeznek a szervezetünkben, akkor egyúttal olyan hormonok is beindulnak, amelyek a problémamegoldó folyamatokat támogatják. Az oxitocin például a társak bevonását ösztönzi, ezért is nevezzük öleléshormonnak.

Az emberi fajt éppen az tenné naggyá, ha képes lenne szolidárisan működni

olyan helyzetekben, amikor össze kell fogni, de együttműködési készségben is van hová fejlődnünk, pedig nem nehéz felismerni, hogy egyedül nem vagyunk képesek boldogulni. 

Mit tehetnénk, hogy átlendüljünk ezeken a negatív hullámokon?

Rengeteg lehetőségünk van, és bármelyikkel élünk, máris elindítunk valamilyen pozitív változást: az optimizmus és a jó cselekedetek tudatos gyakorlása, a kapcsolatok ápolása, az apró örömök élvezete, a spirituális élet, a testmozgás, a vallásgyakorlás, a megbocsátás csak néhány példa arra, miként tudjuk pozitív lelkiállapotba hozni magunkat. Olykor nagyon kevesen múlik. A hála kifejezésével magunk is újra átéljük azt a kedvező élményt, ami hálánk forrása.

Azáltal tudjuk tehát átírni a negatív kódjainkat, hogy többször átitatjuk szervezetünket egészen a zsigerekig a pozitív élményekkel.

A pozitív élmények hatása szempontjából mi fontosabb: azok időtartama, intenzitása vagy gyakorisága? 

Az elmélyülés segít a leginkább, ezért is olyan veszélyes a globalizáció és a digitalizáció egyik legkárosabb kísérőjelensége, a felszínesség. A pozitív pszichológia a jóllét szempontjából kulcsfontosságúnak tartja, hogy erősségeinket rendszeresen használjuk a hétköznapokban, hiszen ezek használata önjutalmazó. Ugyancsak a pozitív pszichológia gyűjtötte össze, melyek azok az erények, amelyeknek gyakorlása közben magunknak és másoknak egyaránt jót teszünk. Az erények mentén szervezett élet jutalma pedig az ún. eudaimonikus boldogság, vagyis a bennünk élő jó démon által vezérelt boldogság megtapasztalása. Abban pedig, hogy ezt képesek vagyunk-e felismerni, nagyon nagy felelőssége van az iskolának, hiszen ott kellene kideríteni minden gyerekről, hogy milyen erősségeivel boldogulhat a világban. Többek között emiatt is rendkívül veszélyes, ha nem működik megfelelően az oktatásügy: zaklatott környezetben a gyermek sem lehet boldog.

Fotó: Oláh Attila