Miért olyan nehéz kitörölni annak a telefonszámát, aki elment?

Mit jelent egy telefonszám azon túl, hogy egy másik emberrel ezen keresztül beszélhetünk? A számokhoz rendelt nevek a napi, heti szinten hívott családtagokon, barátokon és munkatársakon kívül egyszervolt barátok és munkakapcsolatok emlékeit is őrzik. Előfordul azonban, hogy az emberbe belehasít a kérdés: előnyömre válik, ha olyan elérhetőséget is tárolok, ami időről-időre fájdalmas emléket idéz, ha meglátom?

Miután az anyukám meghalt, a nagymamámhoz került a mobiltelefonja, de mivel ritkán használja, teljesen elfeledkeztem róla. Sokkszerű volt, amikor majd’ egy évre rá megcsörrent a telefonom, és ez állt rajta: Anya.

Mintha a szívem a gyomromba zuhant volna.

Persze tudtam, hogy ő nem hívhat, de óráknak tűntek a másodpercek, mire összeraktam: csakis Mama lehet az. Ekkor merült fel bennem: jó nekem, ha alkalmanként anyukám nevét látom a kijelzőn? Határozottan nem, de ha átírnám a nevét Mamára, valahogy túlságosan végleges lenne, hogy Anya nem hívhat többé. Természetesen tudom, ez nem egészséges, mégis tudatosan nem teszek ellene.

Nem én vagyok az egyetlen, aki így van ezzel, sőt, számos eset van, hogy az ember olyan elérhetőséget tartogat a telefonjában, aminek a tulajdonosával már nem fog beszélni: egy régi barátot, akivel megszakadt a kapcsolat, egy régi szerelmet, aki már nagyon messze jár, de akihez közelebb érzi magát az ember, ha rá-rápillant a nevére a névjegyzékben.

A törlés ugyanis végleges: nincs visszaút. A szám a tulajdonosával együtt elvész. S egyben ez azt is jelenti: mi magunk elfogadjuk ezt tényt, hogy az életünknek nélküle kell teljesnek lennie. Természetesen a gyász – legyen az halál vagy szakítás miatt – fázisokból áll, de úgy látom,

a 21. században több pontból áll az elengedés.

Míg régebben csupán az illető személyes tárgyait, vagy éppen a tőle kapott ajándékokat kellett kezelni, ma már ezen túl is fel-felbukkan az életünkben. Nehéz lépés megszakítani a kapcsolatot a közösségi média platformjain is: ha fáj is, vágyunk arra, hogy lássuk, mi van a másikkal, akivel valaha egyek voltunk. Ha pedig elhunyt, jó néha ezeken a képeken, üzeneteken keresztül is emlékezni.

Mindazonáltal, amíg érdekel, mi van a másikkal, bizonyára nem vagyunk túl az elengedésen, nem értünk a gyászfolyamat végére. Ezért fontos mérföldkő a közösségi médián való keresgélés elhagyása, de még mindig ott szokott maradni a telefonszám, ami

utolsó kötelékként rejtőzik az életünkben.

A tartogatásnak egy szakítás esetében több oka is lehet: leginkább az, hogy szeretnénk még kapcsolatot létesíteni az illetővel, néha beszélni vele, tudni, hogyan alakul a sorsa, rendben van-e, hiszen szerettük valaha. Természetesen ez általában nem fordul elő. Legyen szó szakításról vagy halálesetről, a telefonszám megtartása inkább szimbolikus jelentőséggel bír: kapocs a másikhoz, legyen élő vagy holt.

A telefonban lévő nevek alatt nem csupán számok bújnak meg, hanem szebb idők emlékei is. Amikor még volt kinek írni, amikor még volt kit hívni, és ma, amikor ránézünk, jó elmélázni azon, milyen jó is lenne felhívni őt most, ebben a pillanatban. Hogy fáj-e erre gondolni? Igen. Szükségünk van rá? Mindenki maga döntheti el erre a választ. Annak is igaza van, aki inkább töröl, hiszen az semmin nem változtat: az illető az emlékeiben örökké élni fog. De az se hibáztassa magát, aki – ha csak ilyen formában is – szeretné örökre az élete részének tekinteni azt, aki mindig fontos lesz neki. Akkor is, ha már soha nem beszélhet vele.