Pszicho

Melissa Gilbert példája bizonyítja: van, akinek a „nagy kivonulás” segít

Melissa Gilbert, a Farm, ahol élünk sztárja a Prevention magazinban beszélt arról, hogy ötvenes évei elején a „szecessziót” választotta, ami nem a népszerű művészeti stílust jelenti, hanem azt, hogy kivonul a világból, s férjével egy észak-kelet amerikai tanyára visszavonulva éli az életét. Miért lehet jó példa az ő történetük, és kinek érdemes ezt az utat választania?

Melissa Gilbert sikeres, népszerű és foglalkoztatott színésznő volt, amikor 2018-ban véglegesen a tanyájára költözött. Ekkora már öt év kemény munkája volt a telekben: az idők során a területet lakhatóvá, komfortossá tették férjével, a nála hat évvel idősebb, Tim Busfield színésszel.

Gilbert több interjúban is elmondta: szüksége volt a váltásra, úgy érezte, elege van az állandó rohanásból, s abból, hogy a stresszes munkája következtében egymás után kapja a különféle betegségeket, folyamatosan járja a szépészeti kezeléseket, s menekül rombolóbbnál rombolóbb függőségekbe. Úgy döntött: elég volt Hollywoodból, természetes módon szeretne élni, természetes ételeket akar fogyasztani, s bár el-elvállal kisebb filmszerepeket, életének nagy részét mégis a michigani farmon töltené. Rajongóival elsősorban egy honlapon keresztül tartja a kapcsolatot, ahol többek között közösséget épít és online kurzusokat tart a természetes életről, szakértők bevonásával. Elmondása szerint most nagyon jól érzi magát, egészsége rendbejött, függőségei elmúltak, sokat olvas, és mozog, elsősorban a kertjét ápolva, ahol valóságos paradicsomban érzi magát. Számtalanszor leírja és elmondja: visszatalált hiteles, igazi énjéhez és életritmusához, és sokkal fiatalabbnak érzi magát biológiai koránál.

Nem kérdés, hogy Melissa jól döntött, de lássuk be: az ő választási lehetőségei többet megengednek, mint amit az átlagos emberek megengedhetnek maguknak. Gilbertéknél volt pénzt, paripa, fegyver: megtehették, hogy a városi életükkel párhuzamosan felépítsenek egy farmot, ahol jól érzik magukat, majd tudták úgy szervezni munkájukat, hogy elvonulásukban is fenntartsák egzisztenciájukat. Emellett ismerték a falusi-tanyasi életet gyermekkorukból, vagyis nem kellett felnőtt fejjel egy új életet tanulniuk. Az sem elhanyagolható, hogy ketten voltak, vannak minden döntésre, feladatra. Esetükben 

a külső és a belső körülmények is adottak voltak a költözéshez.

A Covid-járvány alatt és után tömegekben fogalmazódott meg az igény: vissza kéne térni egy természetesebb életmódhoz. Igényünk támadt a kertre, a növényekre, a 3D-s világra, ami biztonságban tart bennünket akkor is, ha váratlan okok miatt elszakadunk a modern élet vívmányaitól, például áram vagy internet nélkül maradunk. Válaszképpen erre a jelenségre, sok cikkben olvashattunk a vidéki élet hátrányairól, számos oldalon felhívták a figyelmet arra, hogy egy városban leélt élet után nem biztos, hogy jó döntés váltani. Ahhoz ugyanis, hogy működjön az életünk tanyán, az ideális(hoz közelítő) feltételek megteremtéséhez sokszor pénz, a tanyasi élet fenntartásához pedig – többek között – rengeteg ismeret, munka és lemondás. Ezek fejében kapjuk meg a vágyott nyugalmat. 

Mert egy ilyen választáshoz nemcsak lélekben kell létrehoznunk egy belső, független, a lassított életre vágyó, fontos dolgokra koncentráló ént, hanem a szabad élet biztos körülményeit is meg kell teremtenünk. Nemigen reklámozzák, de tény: a harmónia nem élhető át igénytelen, romos, lepusztult környezetben, ahol az ember elsősorban azon gondolkodik, hogy hogyan javíthatja ki a hibákat, miképp tehetné élhetőbbé az otthonát. Az ember a tanyán ugyanúgy elégedetlenné, kapkodóvá és neurotikussá válhat, mint a zajos nagyvárosban, s ekkor éppen az a lelki nyugalom illan el, amiért a „szecessziót” választotta.

A boldogság nem a környezetünkben van, hanem magunkban kell meglelni. Van, akinek ez vidéken, másnak városban megy könnyebben. De a kulcs nem a lakhelyünkben, hanem az önismeretünkben keresendő. Ha tudjuk, mire vágyunk, azt is tudni fogjuk, hol keressük az örömünket, és ha igazán elmélyülünk magunkban, azt is felismerhetjük, hajlandóak vagyunk-e munkát, pénzt, időt fektetni egy tervünkbe, vagy jobb, ha az inkább csak álom marad.

A nyolcvanas évek végén egy lepusztult pesti házfalon, a belvárosban sétálva halvány krétafeliratot láttam meg: „a boldogsághoz biztos járás kell”. Azt hiszem, Melissa Gilbert példája is erre int bennünket: találjuk meg a békét és a harmóniát kívül és belül egyaránt, teremtsünk önmagunknak megfelelő körülményeket, s ekkor valóban megélhetjük a „slow life” és a szecesszió csodáját.

Nyitókép: Alan Light/Wikimedia

Ajánljuk még:

Az egészséges hormonháztartás 6 titka

Nem szeretem az internetezés közben felugró ablakokat, de alkalomadtán tudnak új és kifejezetten hasznos dolgokat is hozni az életembe. Ilyen eset volt, amikor körülbelül két évvel ezelőtt egy szakkönyv keresése közben egyszer csak megjelent a képernyőn Marjolein Dubbers Hormonkontroll című könyve. „Változtass az étrendeden! Változtass a hormonjaidon! Változtass az életeden!”. Megkapó hívószavak. Nem is álltam ellen, nem is volt miért. Mert nekem is változtatnom kellett.