Hétévente tényleg megváltozunk?

Nem először találkozom az emberi életszakaszok hétéves periódusokra való bontásával, és épp ez ragadta meg a figyelmemet. Számos filozófiai, spirituális irányzat útmutatásait olvasom hosszú évek, mi több, évtizedek óta, és sok olyan meglátás van, ami különböző formában, de gyakorlatilag minden irányzatnál megjelenik. Ilyen az életszakaszokkal kapcsolatos elképzelés is, és bár vannak eltérések, a leggyakoribb a hétéves periódusokra való felosztás. Ha pedig valami több irányzatnál is megjelenik, érdemes figyelmet fordítani rá ─ ezt tettem, és úgy találtam, nem minden alap nélküli a periodizálás.

Az elméletek szerint – amelyeket leginkább ez az előadás összegzett számomra – a 0 és 7 éves közötti kor a fizikai síkra fordít figyelmet: a világgal való ismerkedés, az életerő összegyűjtése, a további szakaszokra való felkészülés zajlik. A kisgyermek örömforrásai is az érzékeihez kötődnek: mindent megkóstol, szájába vesz, kezében forgat, hangosan beszél, énekel, megfigyel.

7-től 14 éves korig az érzelmi sík van a középpontban: ilyenkor kötünk barátságokat, ébred fel az első szerelem, kiközösítések keserítik meg, és bandázások aranyozzák be a hétköznapokat. Az érzelmi képességeinket próbálgatjuk, megtanuljuk kifejezni és befogadni a szeretetet, értelmezni a többi ember érzelmeit.

A 14-től 21 éves korig tartó időszak a mentális sík kiteljesedése: az elme fejlesztése, a tanulás áll a középpontban. Ekkor tobzódunk a különféle ideológiai eszmékben, vitatkozunk, tudást szerzünk, igyekszünk megtalálni a bennünket leginkább érdeklő irányvonalakat.

A 21 és 28 év közötti időszak emelkedettebb, spiritualitással is jellemezhető sík: a vallás szerepét leginkább ekkor értjük meg, és a legmélyebb szerelmi kötődés, a házasság is ekkor kerül a középpontba.

A 28-tól 35 éves korig tartó életszakasz az akarat jegyében telik: megteremtjük egzisztenciánkat, az anyagi javakat, a karrierünket ─ mindazt, amire a fizikai létünkhöz szükség van.

35 éves korunktól ugyanezeken a síkokon lépdelünk végig, csak épp visszafelé.

Úgy kell elképzelni, mint egy fordított U-betűt. Előbb felfelé lépdelünk az eddig leírt síkokon, majd visszafelé tesszük meg ugyanezt az utat, ugyanazokon a síkokon, de egy kicsit másként: addig építkeztünk, onnantól kezdve annak az eredményét éljük meg. 

35-től 42 éves korunkig még az akarat síkján maradunk, de már elindulunk kifelé az anyagi érdekeltségek bűvköréből.

A 42 és 49 éves kor közötti időszakban az akarat síkjáról visszalépünk a spirituális síkra, de a vallás mellett nem a házasság, hanem a bajtársiasság vagy a válás vár bennünket. Ugyanis a 42 éves kor utáni életszakaszokban két végpont közül éljük meg valamelyiket, méghozzá azt, amelyiket „kiérdemeltük”. Ha jól csináltuk, akkor a 42 és 49 éves korunk közötti időszakban a bajtársiasság lesz az osztályrészünk: házastársunkkal mély szövetségben élünk, vagy épp rátalálunk szellemi közösségünkre, netán munkatársainkkal fűződik szorosra a kötelék. Ha azonban rosszul építettük az eddigi életszakaszokat, akkor a válást kell megélnünk: a házastársunkkal vagy épp a barátokkal való szakítást, esetleg karrierünk félbehagyását.

A 49 és 56 éves korunk közötti időszakban a spirituális síkról visszalépünk az értelmi síkra, és a két végpont a bölcsesség, illetve a beszűkült elme. Ha jól csináltuk az eddigi életszakaszokat, akkor a bölcsességet éljük meg, ha nem annyira jól, akkor a beszűkült elmét kell megtapasztalnunk.

Az 56-tól 63 éves korig tartó időszakban az érzelmi síkra térünk vissza, a két végpont, az együttérzés vagy az érzelmi ridegség vár ránk, attól függően, hogy mennyire sikerült személyiségünket fejlesztenünk az eddigi úton. Ha jól fejlődtünk, akkor az együttérzés szépségét élhetjük meg, harmóniában telhetnek a mindennapjaink családunkkal, ismerőseinkkel. Ha a fejlődésünk valamiért nem teljesedett ki, akkor pedig érzelmi ridegséget tapasztalhatunk saját magunkban.

A 63 és 70 éves kor közti időszakban visszatérünk a kiindulópontra, a fizikai síkra, ahol a megújulás vagy a második gyermekkor vár ránk. Ha kellőképpen fejlődtünk, akkor ebben az életszakaszban érzelmi megújulásban lehet részünk, ha azonban az eddigi életszakaszokat nem a legjobban teljesítettük, akkor a második gyermekkort éljük meg.
A 70 éves kor fölötti időkben már ez folytatódik tovább.

Persze mindez csak elmélet, és léteznek más – például tízéves periódusokban mért, vagy egyéb végpontokat adó – elképzelések is. Számomra azonban egész relevánsnak tűnt ez a felosztás, és arra egészen biztosan rávilágított, hogy érdemes tudatosan építeni a jövőnket minden életkorban, hiszen a „ki mint vet, úgy arat” elvét nem csupán ezek az elképzelések, de népi bölcsességeink is hangoztatják, és bizony a tapasztalat is alátámasztja az igazságukat.