Pszicho

„Ez nem rólam szólt, hanem róluk” – sokak életét keseríti meg a mobbing, avagy a munkahelyi megfélemlítés

A zaklatás iskolában megjelenő formájáról egyre többet hallunk, de mi a helyzet a munkahelyekkel? Sajnálatos módon ott sem ritka a megfélemlítés, a jelenség mégsem kap igazán figyelmet. Pedig a lelki teher igencsak jelentős.

Mobbing: zaklatás a munkahelyen

„A mobbing a munkahelyi zaklatás egy típusa” – olvasom egy pszichológiai szaklapban. Mint az írásból kiderül, abban az esetben beszélhetünk mobbingról, ha valakit időről-időre visszatérően, vagy akár folyamatosan bántalmaznak a munkahelyén. Nem teljesen azonos a klasszikus munkahelyi zaklatással, amin általában azt értjük, amikor egy hierarchiában felettünk álló személy bánt minket, és amiben jellemzően egy bántalmazó és egy áldozat van. A mobbing esetén nincs hierarchikus különbség, sokkal inkább kollégák egy csoportjától indul a bántás egy vagy több másik személy felé.

A zaklatás ezen típusa az egész szervezetet érinti és annak dinamikájáról sokat elárul. A mobbing megjelenéséhez hozzájárul például, ha az értékelés az egyéni vagy csoportos teljesítmény alapján történik, és az is, ha a rövid határidők nagy munkahelyi terhelést okoznak. Egy 2021-es amerikai felmérés szerint 48,6 millió ember számolt be arról, hogy már találkozott közvetlen munkahelyi megfélemlítéssel az élete során. A kutatás arra is rámutatott, hogy a megfélemlítést alkalmazók 67 százaléka férfi, és, hogy a bántás nagyobb valószínűséggel marad a nemi határokon belül: tehát a férfiak inkább férfiakat, míg a nők inkább nőket bántanak. Általában olyan emberek válnak áldozatává, akik valamilyen szempontból kiemelkednek az adott szervezetből. A szomorú hír, hogy ez a kiemelkedés gyakran pozitív irányú, vagyis azokat bántják, akik például nagyon kreatívak, újítók, önállóak vagy épp másfajta problémamegoldó eszközökkel rendelkeznek, mint amit a szervezet addig ismert. De az is lehet, hogy nem hagyják szó nélkül az addig elnézett működésmódokat, például a korrupciót vagy valamilyen kisebb-nagyobb törvénysértést...

Mobbing a gyakorlatban

Mivel a pszichológiában leírt jelenségek jellemzően a világ hasonló részein hasonlóképpen jelennek meg, az amerikai vizsgálatokból következtethetünk arra, hogy a probléma nálunk is jelen van. Idővel egy érintettel magam is fel tudtam venni a kapcsolatot, hogy közelebbről is megismerhessem a mobbinggal küzdők nehézségeit.

Mónika (42) élete első munkahelyén tapasztalta meg a kiközösítést, aminek hatásai még hosszú ideig visszaköszöntek életében. Frissen végzett az egyetemen, pályakezdőként, lelkesen kezdett dolgozni egy multinál változatos munkakörben, több projektben is adminisztrációs, tervezési és kreativitást igénylő feladatokat végzett. Ő maga pörgős, asszertív, könnyen alkalmazkodó, terhelést jól tűrő személy, így hamar örömöt talált a feladataiban. Be is illeszkedett, és jól is ment a sora, egészen az első átszervezésig.

„Átvaritálták a projekteket, az egyes feladatoka, munkaköri leírásokat megváltoztatták, és én teljesen új emberek mellett kezdtem el dolgozni. Az új közeg főként 40-50 év közötti férfiakból állt, akikhez nagyon nehéz volt kapcsolódnom 26-27 évesen. Próbálkoztam egy ideig, de az volt az érzésem, mindenkit zavarok. Nem értettem az egészet, mert addig kifejezetten azt gondoltam magamról, jól megtalálom a hangot az emberekkel. Itt eleinte cinikusan szóltak hozzám, lekezelőnek éreztem őket, később már volt, hogy kinevettek, ha felvetettem valamit. Néhány hónap után arra eszméltem, hogy gyakorlatilag munkanapok telnek el úgy, hogy néhány instrukciót leszámítva senki sem kommunikál velem. Ha én mondtam is valamit, nem reagáltak, vagy éppen valami olyan megjegyzést vetettek oda, hogy elment a kedvem a beszélgetéstől. Úgy éreztem, van egy belsős klubjuk, amibe én nemhogy nem kapok meghívást, de a jelenlétemmel is zavarom a »tagokat«” – meséli Móni.

Idővel a személyes problémák a munkára is hatottak. „A felvetéseim hülyeségek voltak, megvalósíthatatlanok, vagy nem fértek bele a büdzsébe. Ha két nappal később valaki más mondta közel ugyanazt, már jó ötletnek látszott. Máskor, ha követtem egy instrukciót, fél nap múlva meggondolták magukat, nekem kellett bizonygatnom, hogy akkor igenis azt kérték, nem önkényesen végeztem úgy a dolgomat, ahogy. A problémák is súlyosbodtak, és a hangnem is egyre durvább volt. Egyszer az egyikőjük közölte, hogy teljesen inkompetens vagyok, és nem is értik, hogy dolgozhatok még itt.”

Móni ahogy visszaemlékszik, leszögezi: negyvenéves fejjel már rég kilépett volna a helyzetből, de akkor bizonytalan volt, hogy nem ő reagálja-e túl a problémákat, vajon nem éltek-e a fejében téves elképzelések magáról és a munkáról általában. Egyre inkább bizonyítani akart, megfelelni a közegnek – akinek nem lehettet. „Elvégeztem a feladataimat és őszintén próbálkoztam, annak ellenére, hogy egyre nehezebb volt reggelente bemenni az irodába. Sokszor voltam fizikailag is rosszul, ment a hasam és görcsölt a gyomrom, de ott voltam, csináltam. A nagy felismerés, hogy nem mehet így tovább, akkor jött, amikor egyszer az egész hétvégémet félelemmel teli, szinte pánikos állapotban töltöttem. Rosszul voltam a gondolattól, hogy eljön a hétfő reggel, és újra be kell mennem. Ezután döntöttem el, hogy felmondok. Egy hónapos felmondási időm volt, amit úgy éreztem, fél lábon is kibírok, még ha utálom is az egészet. A kollégákon megelégedést láttam leginkább, egy percig sem játszották el, hogy hiányozni fogok, nem érdeklődtek, mi áll a döntés hátterében.

Mai napig nem tudom eldönteni, tudtak-e róla, mennyit bántottak”

– mondja Móni.

Mindez tizenöt éve történt, azonban a hatása sokáig megmaradt. „Az új munkahelyemen sokáig szorongtam, olyan feszültség volt bennem a csapattal kapcsolatban, ami az első alkalommal nem. Szerettem volna megfelelni, elég jó lenni. De ha valaki halkan beszélgetett, rögtön azt hittem, engem beszél ki, ha valakinek rosszabb napja volt, és ingerültebbnek bizonyult, attól tartottam, nekem szól, és mostantól mindig így lesz. De szerencsére ezek a reakcióim idővel fokozatosan lecsendesedtek, évek óta szuper csapatban dolgozok, és mára biztos vagyok benne, hogy ha máshogy csináltam volna bármit, ha más lettem volna is ugyanígy viselkedik az a régi társaság. Ez nem rólam szólt, hanem róluk.”

A mobbing tipikus formái

Tizenöt éve még nem feltétlenül ismerték fel a „csendes zaklatást” a munkahelyeken, néven pláne nem nevezték az ilyesmit. Mára tudjuk, hogy a mobbing sokféle formát ölthet, épp ezért nem feltétlenül könnyű a probléma azonosítása. Mégis van néhány klasszikus marker, amire érdemes felfigyelni. Felmerülhet a mobbing veszélye, ha

  • állandóan kritikával élnek irányodba
  • kiközösítenek, levegőnek néznek, vagy figyelmen kívül hagynak téged vagy az ötleteidet
  • diszkrimináció ér (például a nemed, életkorod, szexuális orientációd vagy vallásod miatt)
  • folyamatosan, ok nélkül hibáztatnak
  • akadályokat gördítenek a munkavégzésed elé
  • hazudoznak neked
  • ok nélkül kiabálnak veled
  • a jelenlétedben mindig elhallgatnak, vagy jelentőségteljes pillantásokat váltanak,
  • gúnyolódnak rajtad,
  • pletykákat terjesztenek rólad.
  • téged nem hívnak el a kötetlen, munkaidőn kívüli programokra, de még a céges étkezőbe sem, hogy együtt ebédeljetek.

A felismerés kulcsfontosságú, mert a hosszú távon tapasztalt megfélemlítés mind az egyén, mind a cég szempontjából káros.

A mobbing hatásai

Az áldozatra

A munkahelyi megfélemlítésnek kitett egyének számos mentális és fizikai teherrel kell szembenézzenek. Testi fájdalmaik jelentkezhetnek a megnövekedett stressz-szint miatt, de a pszichoszomatikus (pszichés alapon jelentkező testi tünet) zavarok sem ritkák esetükben. Az érintettek gyakran számolnak be nyaki fájdalomról és az egyéb izomfájdalmakról. Körükben megnövekszik a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, állandóvá válhat a fáradtság, amit ugyanakkor alvászavar kísérhet.

A bántásnak való kitettség akár poszttraumatikus stressz zavarhoz is vezethet. Ha ez megtörténik, az egyén folyamatos félelemben él, újra és újra átéli a történteket, és igyekszik elkerülni a szituációkat, amiben ezek megismétlődhetnek. Problémás lehet a munka akkor is, ha új helyre érkeznek, ugyanis bizonyos ponton túl a traumákat csak nagyon hosszú idő alatt és/vagy szakember segítségével tudják feldolgozni.

A szervezetre, cégre, vállalatra

Ha elterjed a munkatársak közti megfélemlítés, az az egész szervezetre hatással lesz. Mivel az egyéni terhelés jelentős, megnövekszik a hiányzások száma, ami csak további súlyokat helyez a munkatársakra. A motiválatlan munkavállalók teljesítménye is csökkenő tendenciát fog mutatni. Egy ilyen munkahely tehát nem lesz már kívánatos a dolgozók számára, ami nagyobb fluktuációhoz vezethet. Ez mind a működést, mind a fejlődést akadályozhatja rövid és hosszú távon egyaránt. A munkaerőhiánnyal való küzdelem már a felsőbb szintekre is elér, nagyobb anyagi terhet jelenthet a meglévő munkavállalók túlórájának fizetése, vagy az esetlegesen képzések, átképzések finanszírozása.

Kezelés = megelőzés?

Tapasztalatok szerint a megfélemlítésnek kitett munkavállalók egy része nem kér segítséget, mert úgy érzi, ezzel csak újabb okot szolgáltat a bántásra. Akik mégis a HR-osztályhoz fordulnak, később megbánják ezt: statisztikai adatok szerint 71 százalékuk rosszul jött ki ebből.

Nemhogy nem kapták meg a támogatást, amire szükségük volt, de még nevetség tárgyává is váltak.

Ráadásul, abban is megerősítést kaptak, hogy egyedül vannak, ami csak fokozta a lelki terhet.

A probléma jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy az Egészségügyi Világszervezet a munkahelyi megfélemlítést globális közegészségügyi kérdésnek tekinti. A szakemberek a munkahelyi megfélemlítés kezelésének kulcsát a megelőzésben látják, amelyet szervezeti szinten érdemes elképzelni. Ha a megelőzés sikertelen, a megoldás gyakran csak a bántalmazó és az áldozat egymástól való fizikai elválasztása, a cégen belüli áthelyezés, vagy akár az egyik félnek való felmondás lehet. A prevencióban az asszertív kommunikáció fejlesztése a vezetők és a munkavállalók körében is kiemelten fontos. A pozitív munkahelyi légkör és egészséges munkakörnyezet kialakítása hosszú távon mégsem csak a megelőzést segíti: egy ilyen közegben, ha mégis megjelenik a mobbing, az érintettek könnyebben kérnek segítséget, nagyobb eséllyel bíznak abban, hogy kollégáik, feletteseik hisznek neki. Bíznak egymásban, és a segítő szándékban. Kollégaként is sokat tehetünk: ha látjuk a jeleket, ne habozzunk a megfélemlített személy mellé állni. Adott helyzetben már egy segítő kéz is az egész világot jelentheti.

Ajánljuk még:

Spórolj az iskolakezdésen: 4 alapszabály szeptemberre

Nehéz időszakot élünk: sok család elköltötte megtakarítása egy részét a nyaralásra, közben már nyakunkon az iskolakezdés. Habár idén a tankönyvek ingyen vannak már majdnem minden évfolyamba járó diáknak, a füzetek és az egyéb taneszközök, a szükséges új ruhák és cipők egy vagyonba kerülhetnek. A következő néhány tipp segíthet, hogy pénztárcakímélő módon legyünk túl ezen az időszakon.