Az egészséges anyaélet, az mi?

Bár nem vagyok idős, mindössze harminchárom éves, mégis azt mondom, hogy fiatalként sokkal könnyebb azonosulni önmagunkkal. Úgy öltözködni, ahogy szeretnénk, azt enni, ami jólesik, annyit aludni, amennyire szükségünk van és csupa olyan dologgal foglalkozni, amihez kedvünk van.

Biztos sokan ezerszer könnyebben veszik az akadályokat, mint én, de abban is biztos vagyok, hogy rengetegen vannak hasonló helyzetben. Bár, amivel küzdök, az nem is egy helyzet, inkább egy érzés. Talán sokan tudják, milyen

elveszettnek érezni magunkat a saját életünkben.

Tudom, hogy nincs ez így jól, de mit is tehetnék? Első lépésben arra jutottam, hogy apró darabokra szedem az életem, megvizsgálok minden területet és változtatni próbálok azokon, amelyeket egyáltalán nem szeretek.

Persze egy ilyen „hadművelet” idő- és energiaigényes, ráadásul szükségünk van támogatásra a családunktól és a barátainktól. De tudtam, muszáj belevágnom, hogy újra legyen erőm (és kedvem) a mindennapokhoz.

Ezt a cikket azért írtam, mert szeretnék segíteni másoknak, ahogy önmagamnak is. Kiírni magamból, ami nem volt jó, és erőt adni annak, aki hasonló cipőben jár. Nem vagyok még az út végén, nincsen nálam örök élet forrása, és még egy nagyon konkrét tudás sem. De elindultam – és ez is nehéz volt. Ha mást támogatni tudok benne, örömmel megteszem. Következzen hát élveboncolásom!

Hány szerepnek is kell megfelelni?

Mikor elsőként elgondolkodtam, miért érzem, hogy darabokra esek az életemben, rögtön az ezernyi tennivaló jutott eszembe. A sok különböző szerep, amiben mind elég jónak kell lennem.

A házasságommal kezdtem a listát, a feleség-léttel, mert azt hiszem, ez mindennek az alapja. A férjem csodálatos ember, okos, vicces, kedves – ő a lelki társam. Az, hogy egy életre egymást választottuk, alaposan átgondolt döntés volt. Szerelembe estünk, tudtuk, hogy egymásnak vagyunk teremtve, egy és fél évvel később össze is házasodtunk. Mindenhova kézen fogva sétáltunk, megszámlálhatatlan ölelésben és csókban volt részünk. Majd a kapcsolatunkat megkoronázta három gyönyörű gyermekünk születése. Immár nyolc éve vagyunk szülők, és mivel a gyerek az első, a szülőség számos kihívással és lemondással jár.

De nem állapot az, hogy az „anya-apa” szerep állandósul és a meghitt, összebújós „férj-feleség” szerep ködbe vész.
Ez az, amit nem lenne szabad hagyni, mert nem egészséges. Egy kapcsolatért, az intimitás fenntartásáért dolgozni kell, méghozzá keményen. Akkor is, ha úgy érezzük, fáradtak vagyunk.

Én közel nyolc évig nem tudtam, nem akartam kiadni a kezemből a felelősséget.

Valamiért úgy éreztem, hogy a gyerekeinkre én és a férjem tudunk a legjobban vigyázni, így nem is kértem igazán mások segítségét. Mindenből családi programot csináltunk, akár bevásárlásról, akár éttermezésről volt szó. Kizárólag éjszakánként, tíz óra után volt lehetőségünk kettesben időt tölteni, ha éppen nem aludtunk el a gyerekek mellett altatáskor. Mostanra értettem meg, hogy ez így nem jó.

El kell fogadnom a tényt, hogy nagymama is képes lesz életben tartani a gyerekeket. Itt az ideje, hogy újra kézen fogva sétáljak a férjemmel, hogy kettesben piknikezzünk néha, zavartalanul töltsünk évente legalább néhány éjszakát, anélkül, hogy kisfiunk közöttünk kötne ki hajnalban.

A reggeli rohanás közepette általában nincs időm (rendesen) reggelizni. Gyorsan bekapok pár falatot egy megmaradt müzliszeletből vagy vajas kenyérből. Ebédidőben sem jobb a helyzet, mivel 12:30-ra megyek a kicsikért az óvodába és 14:00-ra a nagylányomért az iskolába. A délelőttöt pedig javarészt munkával töltöm. Esélyem sincs főzni, ebédelni. Rendszertelenül, ezt-azt eszegetni viszont nem jó a szervezetemnek, érzem és nincs is elegendő energiám, hogy bírjam a tempót. Sokat mondják: fontos, hogy tápláló legyen a reggeli, és naponta legalább egy alkalommal együnk főtt ételt. Mióta ezt én is beláttam, csak szervezés kérdése, hogy legyen idő rám is. Már ez is prioritás!

Énidő: mi tölt fel kívül-belül?

Kell, hogy minden napnak legyen olyan része, amikor lelkileg feltöltődünk egy kicsit. Tudjuk, hogy kellene, még sincs rá idő. Ez viszont ahhoz vezet, hogy ingerült és türelmetlen leszek, apróságok miatt is kiabálok a gyerekkel, majd bűntudatot érzek miatta...

Mindenki gondolkodjon el azon, mi az a tevékenység, amit örömmel végez, ami relaxálja, és naponta legalább félórát töltsön azzal. Én például nagyon szeretek biciklizni, kertészkedni, locsolni a virágaimat, palántáimat, vagy olvasni egy romantikus regényt. Ha csak egy keveset is tudok ezekkel a dolgokkal foglalkozni napközben, máris jobb a kedvem, és van lendületem az esti fürdetéshez, vacsorakészítéshez.

Ugyanígy kellett idő és tér ahhoz, hogy felismerjem, a külsőmmel is kell foglalkoznom ahhoz, hogy teljesnek érezzem magam.

Mert néha van az úgy, hogy egy nő még a saját haját sem érzi a magáénak. Reggel gyorsan copfba fogja, és már szalad is. Ám lehet, hogy az a bizonyos copf nem is az ő stílusa. Lehet, hogy egy A vonalú bob frizura sokkal jobban állna neki. Szakítsunk néha időt arra, hogy elmegyünk egy jó fodrászhoz.

Az öltözködés is kétirányú utca: lehet helye az önjutalmazásnak, önszeretetnek, egy jele a magunknak adott tiszteletnek. És lehet kényszerű kötelesség, amin túlesünk két etetés között. Én szeretek kényelmes, sportos ruhákat hordani és ezzel nincs is semmi bajom, kedvelem a stílusom. Viszont rájöttem, hogy ha állandóan ilyen stílusban öltözködöm, az sem tesz jót nekem. Az állapotosságommal, szoptatással és apróságaim után szaladgálással töltött évek után itt az ideje leváltani a spagettipántos atlétát és a futócipőt, ha nem is véglegesen. Az elmúlt hetekben vásároltam magamnak néhány csodaszép és elegáns nyári ruhát, és úgy döntöttem, nem várom az alkalmat, hogy hordassam őket. Ki az, aki azt mondja, hogy nem mehetek kimonó szerű selyemruhában fagyizni a gyerekkel vagy bevásárolni?

Életszervezés otthon és a házon kívül

Munkaügyek

Azt mondják, az a legjobb, ha a munkánk szinte a hobbink is egyben, ha munkavégzés közben élvezzük, amit csinálunk. Tudom, hogy sokszor úgy érezzük, nem igazán van választásunk, örüljünk neki, hogy van munkánk. De ha jobban belegondolunk, rengeteg időt kell töltenünk azzal, hogy becsülettel megkeressük a havi fizetést. Azt a napi hat, nyolc, akár tíz órát olyan dolgokkal tölteni, amit utálunk, nagyon mérgező. Soha nem késő továbbképezni magunkat, egy képzést, tanfolyamot elvégezni, akár diplomát szerezni annak érdekében, hogy olyan területen helyezkedhessünk el, ami boldoggá tesz minket.

A rendetlenség piramisát ne egyedül másszuk meg

Egy házasság és egy család akkor működik jól, ha csapatként teszünk azért, hogy működjön. Nálunk például óriási jelentőséggel bír, hogy leüljünk megbeszélni a következő heti menüt és azt, hogy azokhoz az ételekhez mit vásároljunk be.

Ha ez megvan, működik a háztartás, ha nincs, egyedül nyögöm a terheket.

A takarítás is nagy falat, ha egy nő egyedül végzi, de miért is kellene, hogy egyedül végezzük? Nálunk már az is nagy változást hozott, hogy felismertem a gondot és kinyitottam a számat. Mert a változás ott kezdődhet, ahol a másik tud a bajunkról.

Ha bárki is úgy érzi, idegen a saját életében, azt tanácsolom, hogy készítsen egy listát önmagának azokról a dolgokról, amelyeken szeretne változtatni, vagy szeretné, hogy legyenek, megtörténjenek. Majd tegyen azért, hogy szépen lassan kipipálhassa mindet.

Íme az én listám:

Amit szeretnék:

Minden este feküdjünk egy kicsit összebújva a férjemmel elalvás előtt
Hetente egyszer társasjátékozzunk
Hetente egyszer nézzünk egy jó filmet
Heti egy-két alkalommal a férjem főzzön
Hetente egyszer takarítsunk együtt
Havonta egy alkalommal töltsünk el pár órát kettesben
Évente néhány alkalommal aludjanak a gyerekek a nagyszülőknél
Társasjátékozzunk, biciklizzünk, kiránduljunk a gyerekekkel a lehető legtöbbet

Tudom, hogy ezek apróságok, de az én boldogságom ezeken a dolgokon múlik. Amíg nem gondolkodtam el ezen, és nem írtam meg a listámat, csak sodródtam az árral. Viszont mióta megírtam és ki is tettem a hálószobánk szekrényére, minden megváltozott. A férjem egyetért minden pontjával, és családilag teszünk azért, hogy sokkal örömtelibb legyen az életünk. Mert ő is osztja a véleményem, miszerint csakis rajtunk múlik, hogy önmagunk vagyunk-e a saját életünkben.

Ajánljuk még: