Aki nem lát belül semmit: élet afantáziával

A képzelőerőnk intenzitása – vagyis az, ahogy a belső szemünk előtt jelenítünk meg valamilyen képet – széles spektrumon mozog. Vannak, akiknek már-már túl élénk, vagyis hiperfantáziában érintettek. A skála másik végén pedig egy rendkívül ritka állapot van, amikor az érintettek nem képesek arra, hogy a fantáziáikat képek szintjén is megjelenítsék. Ez nem azt jelenti, hogy nincs fantáziájuk, a gondolatok szintjén tudnak kalandozni, elképzelni dolgokat, ám ezek nem jelennek meg belül jelenetekként.

Mi az afantázia?

Amikor arra kérünk valakit, hogy képzelje el magát élete legboldogabb pillanatában, legtöbbször képes erre. Látja magát, amint előléptetik a munkahelyén, vagy átveszi a hőn áhított diplomáját, esetleg épp átszakítja a célszalagot a futóversenyen, amiről mindig is álmodozott. Vannak, akik ezt a képet tényleg úgy látják, mintha egy filmet néznének, a legapróbb részletek is kidolgozottak, megfigyelhetőek a számukra. Mások fantáziája speciálisabb, egyesek például csak fekete-fehérben tudnak vizuális képet alkotni. És olyanok is vannak, akik számára küzdelmes, sőt lehetetlen, hogy létrehozzák ezt a belső képet. Ha sikerül is, pusztán egy homályos, elmosódott látvány jelenik meg.

Az afantázia a kutatások szerint egy veleszületett idegrendszeri fejlődési tulajdonság, bár vannak olyan esetek, amikor agyi sérülés vagy beavatkozás okozta: megtörténhet, hogy valaki az élete során elveszíti a vizuális képzelőerejét.

Sőt, egyesek szerint lelki sérülés is vezethet afantáziához.

A jelenséget már az 1800-as évek utolsó harmadában felfedezték, de csak a 2010-es évek derekán kezdtek el vele komolyabban foglalkozni. Gyakorisága egyelőre ismeretlen, mert bár zajlanak kutatások, nem könnyen mérhető. Egy vizsgálat szerint két százalékos az előfordulási aránya, más leírások pusztán 0,7 százalékos gyakoriságot állapítottak meg.

Az afantázia azonosítása azért is nehéz, mert a mindennapokban nem okoz hátrányt, az érintettek számára gyakran fel sem tűnik, hogy különböznek másoktól. Ennek ellenére, a kutatások azonosítottak néhány olyan területet, amire kihat az állapotuk: például nehezebben boldogulnak az arcok felismerésével és kevésbé élénkek az éjszakai álmaik. A térbeli képességekre viszont nem hat ez a fajta működésmód és úgy tűnik, a belső képeik hiánya nem védi meg őket a különböző stresszteli életesemények vagy traumák által kiváltott tünetektől sem.

Afantázia testközelből

Blake Ross amerikai szoftvermérnök, a Mozilla Firefox internetböngésző társalkotója egyike azoknak, akik azonosították és nyíltan vállalják, hogy afantáziában érintettek. 2016-ban tett közzé egy rendkívül őszinte posztot a tapasztalatáról, amely – magyarra fordítva – így néz ki: „Egész életemben nem képzeltem el semmit. Nem »látom« apám arcát vagy egy pattogó kék labdát, a gyerekkori hálószobámat vagy a tíz perccel ezelőtti futást.

Azt hittem, a »birkák számolása« egy metafora.

30 éves vagyok, és soha nem tudtam, hogy egy ember képes ilyesmire. (…) Ha azt mondod, hogy képzeljek el egy strandot, akkor a strand »fogalmán« töprengek. Tudom, hogy van homok. Tudom, hogy van víz. Tudom, hogy van egy nap, talán egy vízimentő. Tudok tényeket a strandokról. Felismerek egy strandot, amikor meglátom, és magával a szóval tudok verbális gimnasztikát csinálni. De nem villannak fel a szemem előtt a strandok, amelyeket meglátogattam. Nincs vizuális, hangi, érzelmi vagy egyéb érzékszervi tapasztalatom. Nem vagyok képes bármilyen mentális képet alkotni a tengerpartról, akár becsukom, akár kinyitom a szemem, akár egy könyvben olvasom a szót, akár órákon át a gondolatra koncentrálok – vagy akár magán a tengerparton állva.”

A témában megjelent legtöbb cikk és tanulmány pedig emleget egy bizonyos M.X. nevű beteget, aki egy orvosi beavatkozás után veszítette el a belső képi világát. 2015-ben találkozott Dr. Adam Zeman neurológussal, akinek felkeltette az érdeklődését ez a különös jelenség. Olyannyira, hogy különféle vizsgálatoknak vetette alá M.X.-et, amelyekből kiderült, hogy megváltozott agyi aktivitásról van szó. Amikor maga elé kellett képzelnie valamit, a képi információk feldolgozásáért felelős agyterület kevésbé aktiválódott, mint a nem afantáziával élő személyeké, míg másik területek nagyobb aktivitást mutattak. Az afantázia tehát valóban neurológiai eltérést jelent.

A skála másik vége: hiperfantázia

Hiperfantáziáról akkor beszélünk, amikor az egyén képzelete az átlagoshoz képest kifejezetten élénk. Ezt ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor egy valósághű álomból ébredve egy pillanatig azt hisszük, az imént látott vízió a valóság, és nem tudjuk eldönteni, álmodtunk-e, vagy valóban megtörténtek az alvás közben átélt események. Habár ez elsőre izgalmasnak hangozhat, bizonyos szempontból megnehezítheti a mindennapokat. Az érintettek emiatt hajlamosak az álmodozásra,

gyakran révednek el a múltbéli történeteikben,

vagy éppen kalandoznak a jövő felé gondolatban. Ez, a vizsgálatok szerint, jóval gyakoribb jelenség, akár 2-3-szor is többen lehetnek, mint az afantáziával élők.

Az afantázia és a hiperfantázia előnyei

Ha valamelyik végletben érintett a képzelőerőnk, az hatással lehet az életünkre hosszú távon is. Felismerhetjük, miben vagyunk jók, és miben kevésbé, még akkor is, ha nem tudjuk címkézni pontosan az állapotunkat. Egy 2020-as tanulmány szerint azok, akik afantáziával élnek, inkább olyan karriert választanak, ami a matematika és a természettudományok világához kapcsolódik. Ezek azok a tudományágak, ahol kifejezetten hasznukra fordítható, hogy

a mentális belső képeik nem viszik el a fókuszt a tudomány valóságától és a nyersadatoktól.

Ezzel szemben azok, akikre inkább a hiperfantázia jellemző, a kreatívabb szakmák felé fordulnak. Hiszen ezeken a területeken nem kell nyomást megélniük amiatt, ha esetleg a fantáziaképeik és a valóság összemosódik egymással.

Az afantázia az elmúlt közel egy évtizedben egyre nagyobb érdeklődést kapott. Ugyanakkor számos, időnként egymásnak ellentmondó eredmény is született már, ami csak megerősíti a további fejlődés iránti igényt. Kutatása itthon is zajlik, ezen a weboldalon részt is lehet venni benne egy tesztek kitöltésével, lemérhetjük, milyen belső képeink vannak.