Adventi elcsendesedés, de hogyan? – Idén új módszerrel próbálkoztam

Szerintem az adventi időszakot egy óriási paradoxon veszi körül. Azzal párhuzamosan, ahogy a természetből eltűnik a fény, mi is vágyunk a befelé fordulásra, a bekuckózásra. A tradíciók szerint december 8. Eketiltó Boldogasszony napja, amikor véget értek a munkálatok a földeken. Innentől kezdve a régi időkben befejezték a kinti tennivalókat, és fokozatosan kezdtek el ráhangolódni karácsony ünnepére. Mi is érezzük, hogy ilyenkor decemberben már nincs kedvünk órákat kint tölteni a sötét, hideg utcákon, szívesebben vagyunk inkább otthon. Az egész éves hajtás után jólesne megpihenni, egy kis időre elengedni minden kötelező feladatot, és csak olvasni, társasjátékozni vagy sorozatot nézni egész nap. Ezzel

a belső késztetéssel, vággyal szemben viszont ott állnak az elvárások, amik részben kívülről érkeznek, részben saját gyártásúak.

Az év végi zárás előtt még be kell fejezni a munkahelyi projekteket, minden e-mailre válaszolni kellene, nem akarunk úgy elmenni szabadságra, hogy valami még lóg a levegőben. Az otthoni teendők is megsokasodnak: meg kellene pucolni az ablakot, hogy tudjunk majd rá rajzolni a gyerekekkel, jó lenne mézeskalácsot sütni, ki kell találni, meg kell venni, és még be is kell csomagolni az ajándékokat. Sőt meg kell tervezni a karácsonyi programot, hogy mindenkivel találkozzunk, aki fontos, de ne csak az utazásról szóljon az ünnep. Mindehhez hozzáadódnak az egy-egy estét vagy délutánt lefoglaló extra programok: céges karácsonyi vacsorák vagy bulik, ovis ünnepségek. Ezek mellett mégis hogyan tudna az ember lassítani? Hogyan lehetne nem a nyomást érezni, nem stresszelni azon, hogy még mennyi minden áll előttünk? Nehéz így átszellemülni és ráhangolódni Szentestére.

Advent idején rengeteg helyen jött szembe velem a tanács: el kellene engedni a tennivalókat, jobban kellene figyelni a határhúzásra, és nemet mondani minden olyan programra vagy feladatra, amiről azt érezzük, nem szolgál minket. Őszintén szólva engem néha kifejezetten bosszantanak ezek a tanácsok, mert úgy érzem, könnyű hangoztatni, de lehetetlen megvalósítani őket. Persze, van, amire lehet nemet mondani: nem kell mindenképp hétféle aprósüteményt sütni az ünnepi asztalra, nem muszáj minden régen látott baráttal decemberben találkozni, teljesen jó lesz meghívni őket vacsorázni januárban is. Sőt, az élmény adventi kalendáriumot is évekkel ezelőtt kiiktattam az életünkből, mert rájöttem, még mi felnőttek is néhány nap, de egy hét után biztosan telítődünk attól, ha folyton valamilyen különleges program vár még ránk munka után. A gyerekekre pedig ez fokozottan igaz. Ehelyett olyan naptárt készítek, amiben az ünnepi készülődéshez egyébként is kötődő mozzanatok szerepelnek: mézeskalácssütés, közös éneklés, gyertyafényes vacsora, képeslapírás vagy az adventi koszorú elkészítése. 

Azonban

van számtalan olyan teendő, amit nem lehet elengedni.

Vagy ha szigorúan belegondolva el is lehetne engedni, mégsem akarom. Biztosan lehetne ajándékok nélkül ünnepelni, de nekem ez is fontos része a karácsonynak. Szeretem nézni, ahogy bontogatják a szeretteim a meglepetéseket, jó látni, hogy örülnek, ha eltalálom, mire vágynak. A gyerekek esetében ez is a varázslat része. Ahhoz pedig, hogy olyan ajándékot adhassak, ami tényleg személyre szabott, igenis szükség van időre és energiára. Az ötleteléshez és a megvalósításhoz is. 

Ugyanez igaz a karácsonyi vacsorára is. Biztosan lehetne mindennapi fogásokat készíteni, de nekem az is hozzájárul az ünnepi hangulathoz, ha nem ugyanazt esszük, mint egy átlagos napon. Arra viszont nem vagyok hajlandó, hogy egész nap a konyhában álljak, és emiatt mulasszam el az együtt töltött idő lehetőségét, vagy maradjak le a közös pillanatokról. Nálunk az a megoldás született, hogy olyan ételek kerülnek az asztalra, amit már előző nap el lehet készíteni, vagy amit 23-án elő lehet készíteni, 24-én pedig csak be kell tenni a sütőbe, és más dolgom nincs is vele. Jöhetnek ilyenkor a levesek, lassan sült raguk, egyben sült húsok és a pohárdesszertek. Ezekből nagyon könnyen lehet kevés munkával pazar fogásokat varázsolni.

Ami pedig nekem a legtöbbet segítette a paradoxon feloldásában és a saját feszültségem enyhítésében, az nem egy konkrét trükk vagy life hack, inkább a hozzáállásom megváltoztatása. Egyrészt átgondoltam, hogy mik azok a momentumok, amik számomra és a mi családunk számára elengedhetetlen részei az ünnepnek – ezek azok a dolgok, amikhez ragaszkodunk. A többi egyéb teendőt, körítést pedig minimalizáljuk. Ez viszont még csak az első lépés, mert habár valóban húztam le a feladatlistámról elemeket, mondván, hogy valójában ezek nem esszenciális részei a karácsonyunknak, még így is maradt rajta bőven tennivaló. 

Így hát rájöttem, hogy a decemberi leterheltséget el kell fogadnom. Úgy tudom a saját stressz-szintemet csökkenteni, ha nem lovalom magam bele abba a trendbe, ami szerint ilyenkor, már csak magunkra és a családunkra kellene fókuszálni, mert sajnos ez egyszerűen kivitelezhetetlen számunkra. Helyette

elfogadtam, hogy igenis ez egy zsúfolt, sokszor megterhelő időszak,

és a legoptimálisabb, amit tehetek, ha igyekszem mindent időben elintézni, és nem az utolsó pillanatra hagyni. Beláttam, hogy az álmaimban élő advent, amikor munka után egy gyönyörűen feldíszített és persze tiszta lakásba érünk haza mindennap, amikor van időm a családtagjaimnak pinterestre illő karácsonyi kekszválogatásokat készíteni, és azokat csodás kis dobozokba csomagolni, vagy amikor a gyerekekkel minden estét úgy zárunk, hogy a kanapén kuckózva olvasgatjuk a karácsonyi meséket, egyszerűen nem létezik. A valóságban az otthonunk nem mindig tiszta, vannak viták ebben az időszakban is, és biztos, hogy lesz olyan tervem, amit most sem sikerül megvalósítani. Ennek ellenére viszont lehet időt szánni egymásra és így, a tökéletlenségekkel és nehézségekkel együtt is rá tudunk hangolódni az ünnepre. 

Most, néhány nappal karácsony előtt úgy érzem, mindez egészen jól sikerült. Fáradt vagyok? Igen. Voltak pillanatok, amikor kétségbeestem, hogy még mennyi minden áll előttem? Igen. Most viszont ott tartok, hogy amikor megkezdődik a gyerekeknek is a téli szünet, addigra én is magam mögött hagyom a legtöbb fontos teendőt. Innentől kezdve jöhet a pihenés, a minőségi idő, a tojáslikőr-kortyolgatás. Most úgy érzem, emiatt megérte keveset aludni az elmúlt hetekben.