A fiatal felnőtteké a legmagányosabb nemzedék: „a társaság illúzióját kergetjük, ám egyre távolabb kerülünk a valós kapcsolatoktól”

Nincs kihez fordulnom, úgy érzem, hogy magamra maradtam, alig vannak barátaim, nem bízom igazán senkiben, nincs olyan, akivel őszintén megoszthatnám a gondjaimat – ezek nem a saját gondolataim, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt olyan időszak, amikor az én fejemben keringtek hasonló mondatok. A magány érzése valószínűleg senkinek sem ismeretlen, és bár szívből remélem, hogy mindenkit csupán ideig-óráig kínoz a magára maradtság érzése, nagyon úgy tűnik, hogy a Z generáció (a jelenleg kb. 16 és 24 év közötti korosztály) jelentős része konstans szenved tőle. Sokkal rosszabb és kétségbeejtőbb a helyzet, mint a korábbi nemzedékeknél, és ezt nemcsak az internetes fórumokon hagyott hozzászólások tömegei, hanem kutatások is igazolják.

A legmagányosabb nemzedék

Tavaly tavasszal a Qubit egyik cikkében a Társadalomtudományi Kutatóközpont 2021 decemberi kérdőíves felmérésének eredményéről számolt be, melynek egyik kérdése az volt: „Mennyire jellemző önre, hogy gyakran érzi magát magányosnak?” Kiderült, hogy hazánkban „a 30 évesnél fiatalabbak 46 százaléka válaszolta azt, hogy teljesen, vagy hogy inkább jellemző rá ez az állítás, mint sem. Minden hetedik 30 év alatti fiatal számol be gyakori magányról. Összehasonlításképp: az 50 és 65 közöttiek körében csak minden tizennegyedik megkérdezett érzi ugyanezt”. Vagyis

a fiatal felnőttek közel fele magányos.

De nemcsak a magyar Z generációsokra igaz az egyre nagyobb méreteket öltő magány, külföldön is hasonló tendenciák tapasztalhatók. A Future Care Capital brit szaklap által közölt kutatás szerint is ez a legmagányosabb nemzedék. Az Eden Project Communities jótékonysági intézmény által levezényelt kérdőíves tanulmányból kiderült, hogy  az említett korosztályból a megkérdezettek 19 százaléka „gyakran” vagy „mindig” magányosnak érzi magát. Ez háromszor magasabb, mint a 65-74 évesek mutatója (ami 6 százalék),  pedig jellemzően a szépkorúakról feltételezzük, hogy szenvednek a magukra hagyottságtól.

Mi is a magány? Farkas Vera pszichológus a személyes kommunikáció és az emberi kapcsolatok fontosságától kiindulva magyarázta el ezt. „Az emberi kapcsolataink segítenek abban, hogy a külvilág hatásait összhangba hozzuk a belső érzéseinkkel, illetve ezáltal tudjuk megítélni a saját értékünket is a világban. Vágyunk a kölcsönös megértésre, és arra, hogy mások számára értékesek legyünk. Ha ez nem következik be, akkor beszélünk magányról.”

Azt, hogy miért magányosak a mai fiatalok, rengeteg kutatás vizsgálja, de átfogó, egyértelmű válasz még nem született, így a szakemberrel együtt mi is csak a lehetséges okokat tudtuk körbejárni. A sima „miért?” megtalálásához érdemes azt megvizsgálni, hogy a korábbi generációkhoz képest

miben különbözik a Z generáció?

Az első, leginkább szembetűnő különbség a technológiai fejlettség, hiszen abban mind egyetérthetünk, hogy ez alapvetően változtatta meg az életmódunkat az elmúlt 20-30 évben. Az internet megjelenésével, az okostelefonok elterjedésével sok területen leegyszerűsödtek a mindennapok. Nagyrészt így vásárolunk élelmiszert, ruhát, elektronikai eszközt, sőt, szinte bármit, az interneten keressük meg, milyen filmek jelennek meg a közeljövőben a moziban vagy hogy milyen programokat érdemes meglátogatni a környéken. Így is tartjuk a kapcsolatot a családdal, a közeli és távoli barátokkal, a közösségi médiából értesülünk szinte mindenről, ami a kapcsolati hálónkat érinti. Ez azelőtt elképzelhetetlen volt, mára viszont az nem fér sokunk fejébe, hogy is tudnánk létezni internetkapcsolat és okostelefon nélkül.

Erre az alaphelyzetre rátett egy lapáttal a koronavírus-járvány is, mely jócskán felforgatta addigi életünk minden szegletét. „A pandémiás időszakban számos vállalkozás az online térbe kényszerült, és érthető módon a felhasználók a mai napig szívesen élnek az online ügyintézés lehetőségével. A járványhelyzet azt is eredményezte, hogy a különböző közösségi média platformok még inkább fókuszba kerültek, és főleg azokon keresztül kommunikálunk egymással. Ennek vannak pozitív és negatív következményei is” – emeli ki a szakember.

Hogy mik is ezek a következmények? A mérleg egyik serpenyőjében azt láthatjuk Farkas Vera szerint, hogy akik korábban a való életben nem tudtak kapcsolatot létesíteni másokkal, azok a weben könnyebben kezdeményeztek beszélgetést. Kutatások szerint ha helyesen használjuk az online felületeket, akkor pozitív hatással lesz jóllétünkre, növelheti boldogságunkat. Persze csak akkor, ha úgy viselkedünk, olyan képet festünk magunkról például a közösségi média platformokon, ami a való életben is jellemző ránk.

A másik, negatív oldalon viszont azt láthatjuk, hogy akik csak az online térben képesek és próbálnak meg kapcsolatokat létesíteni, elindulnak a lejtőn, romlik az önértékelésük és egyre magányosabbnak érezhetik magukat. A pszichológus szerint ilyenkor „olyan érzésünk lehet, mintha igazán soha senki sem hallgatna meg bennünket. Emiatt újabb és újabb ingereket, kapcsolódási pontokat keresünk, még több időt töltünk a közösségi oldalakon, remélve, hogy megkapjuk a figyelmet, amire vágyunk.

A társaság illúzióját kergetjük, ám valójában egyre távolabb kerülünk a valós kapcsolatoktól, amelyek kielégítenék a társas szükségleteinket.”

Ez a jelenség mindenkit érint olykor, de a legnagyobb hatással a fiatalabb generációkra van, akik már „internettel a zsebükben” nőttek fel. Kutatások szerint a gyakori használatnak köszönhetően sokkal nagyobb arányban érinti őket például a stressz és a depresszió. „Számukra komoly kihívást jelenthet a személyes kapcsolatteremtés és kommunikáció, hiszen az online térben egészen másképpen vannak jelen és az ott megtanult viselkedési formák, nyelvi sajátosságok az üzenetváltások során nem készítik fel őket a fizikai kontaktusra az offline térben.”

A szakember szerint ez már csak azért is problémás, mert a személyes beszélgetések azok, amelyek a leginkább segítenek minket abban, hogy másokhoz és magunkhoz is kapcsolódni tudjunk. Az ilyen helyzetekben

kapunk valós visszajelzéseket a beszélgetőpartnerünk reakciói, gesztusai által, melyeket beépíthetünk az önismeretünkbe.

Farkas Vera szerint a fiatalok magányának sokszor az az oka, hogy mivel leginkább az online térben szocializálódtak, nem ismerik és nem szeretik az embereket, ezért nem is bíznak senkiben. Ettől függetlenül ugyanúgy vágynak arra, hogy legyen kivel megosztani az élményeket, legyen kihez hazamenni a munkából, legyen kivel jövőt tervezni. „Csak azt nem tudják, hogyan lehet idáig eljutni. Erre nem igazán kapnak valós és követendő mintát a közösségi média oldalairól” – összegzi.

A mentális egészség és a magány

A mentális egészséget érintő problémák is megszaporodtak a covidos elszigeteltség időszakában, ráadásul még mindig tabunak számít arról beszélni, ha valaki pszichológushoz jár, ha depresszióval, szorongással, pánikbetegséggel vagy egyéb nehézségekkel küzd. „Sokan mentális problémákkal élnek, amelyeket a magány valóban felerősíthet. Ilyenkor a korábbi traumák, az elfojtott érzések, a szorongások könnyen elhatalmasodhatnak és rombolhatják a személyiséget. Emiatt az ember képes úgy viselkedni magával szemben, mintha az egész világ ellene volna és semmi esélye nem lenne a boldogságra” – osztja meg velünk a szakember. Hozzáteszi: „az érintett olykor meg sem várja, hogy mások visszautasítsák vagy megbántsák, előre elkönyveli, hogy nem érdemes a többi emberrel foglalkozni, így is, úgy is magára marad. A magány hatására a személyiségünk értékei csökkennek.

A magány elhiteti velünk, hogy nem vagyunk elég érdekesek, nem vagyunk méltók az odafigyelésre, a szeretetre.

Ha pedig tényleg elhisszük ezeket, szinte biztos, hogy magunkat sem tudjuk majd szeretni és értékesnek találni és így azt sem várhatjuk el, hogy mások szimpatikusnak, vonzónak lássanak bennünket.”

Mi a megoldás?

Bár cikkünk elsősorban a fiatalok elmagányosodásának témakörét igyekezett körüljárni, térjünk vissza az első bekezdésben leírtakhoz: magányt valószínűleg mindenki érzett már élete során. Épp ezért a pszichológus tanácsai nem csak a Z generációnak szólnak, hanem bárkinek, aki úgy érzi, elveszett.

A pszichológus szerint a következőkben rejlik a megoldás:

• „A legfontosabb, hogy ne hagyjuk, hogy a magány eluralkodjon rajtunk. Ha fejlesztjük a kommunikációs készségeinket és az önismeretünket, nem leszünk kiszolgáltatva a magányosság érzésének.
• Aknázzuk ki a személyes találkozás lehetőségeit azokkal, akikkel már egyébként is kapcsolatban vagyunk.
• Mindeközben igyekezzünk nyitni mások felé, újabb ismeretségeket kötni. Tanuljuk meg értékelni és elfogadni mások közeledését. Ha a kedvesség, barátságosság legkisebb jelét is látjuk valakin, viszonozzuk azt.
• Mindenképp érdemes szakemberhez fordulni, ha régóta magányosak vagyunk és tehetetlennek érezzük magunkat.”

Megfelelő segítséggel elindulhatunk egy olyan önismereti úton, aminek eredményeképp újra értékesnek és szerethetőnek gondoljuk magunkat, és elhisszük, hogy egy személyes találkozás alkalmával képesek vagyunk adni a másiknak a jelenlétünk, a gondolataink és az érzéseink által. Mert ez bizonyára így van.