„Nem horror áron kézműves dolgokat szeretnék” – Gondolatok rókarajongóknak és örök elégedetlenkedőknek

Otthon

„Nem horror áron kézműves dolgokat szeretnék” – Gondolatok rókarajongóknak és örök elégedetlenkedőknek

Idén nagy divat a rókamotívum. Többektől hallom, hogy szeretnének egy rókaformájú ajtódíszt, de drágállják a kézművesek kínálatát. Megpróbáltam, milyen otthon két kupac forgácsból, három makkból és egy darab akáckéregből rókát készíteni.

Ilyet szeretnék, nem horror áron, olvastam egy kép alatt az egyik népszerű, hazai kézműveseket összefogó oldalon. A közösségi képmegosztó oldalról mentett képen egy távol-keleti dekorációs alapanyagokból készült, stilizált róka formájú ajtódísz volt látható. Egészen cuki kis róka volt, tetszett nekem is, bár nem vagyok nagy rókabarát. (Akkor sem, ha idén éppen trendi.)

Nem is a kép volt igazán érdekes, hanem a hozzászólások. Rókát készíteni senki nem akart, viszont okosakat mondani inkább. Volt, aki a „horror áron” kifejezésen akadt ki, hogy mire föl feltételezik egyesek, hogy a kézművesek véreskezű rablók, akik nem átallanak iszonyú pénzeket leakasztani a bárgyú vásárlókról, amikor szinte a semmiből csinálnak valamit. Mások habzó szájjal hangoztatták abbéli véleményüket, hogy ezt bárki meg tudja csinálni, mit keres ilyen kérés itt, ebben a fórumban?!

Nekem mindig kinyílik a bicska a zsebemben, amikor az ilyen, az anyagiak lényegét illető kérdésekben a dilettánsok akarják megmondani a tutit. Hogy mi kerül a lángosban 1200 forintba, mikor a liszt, az olaj meg a só legfeljebb 55 forint, vagy egy kicsit több. Vitatkozni ilyen esetben nincs értelme, mert túl messzire vezetne és túlontúl sok ideig tartana.

A rókához visszakanyarodva, nem hagyott nyugodni a dolog. Főleg, mikor kiderült, hogy nagy családom több tagja is rókarajongó, és szívesen venne egy ilyen díszt. Szívesen venne, és örülne neki, ha készítenék – inkább így pontos.

Mivel én szeretem a hazai alapanyagokat, és ha csak tehetem, az engem körülvevő természetből merítek, választásom a hónapokkal ezelőtt begyűjtött forgácsra esett, mikor alkotóanyagok után kutattam. A zsákban volt juhar, fenyő, és tölgy, mind különféle színű, gyönyörűen mutatnak. „De a róka vörös, talán fessem be hagymalével?” – míg ez motoszkált a fejemben, másodszülöttem alatt a kávé kortyolgatása közben összetört a kerti szék. Régi darab volt, eredeti vietnami, olcsó bútor. Az eső és a nap, az erős igénybevétel miatt már igen rozoga volt, de ekkor kapta meg az utolsó döfést. Reccsent a feketére érett fa, és lám, a belseje szép vörösen mosolygott! Mivel megjavítani már nem volt értelme, mielőtt gyújtósnak a sparhelt mellé vetettem volna, szépen legyalultattam a székroppantóval a törött lábat. Így lett egy kisebb kosár vöröses gyaluforgács is. Tehát semmi nem állhatott útjába annak, hogy elkészüljön a róka-ajtódísz az én olvasatomban.

A növényeket ismerem, az állatok világát annyira nem, így  beletelt némi időbe, míg kigondoltam, hogyan lesz két kupac forgácsból, három makkból, kevés akáckéregből egy róka. Végül is szőlővenyigéből fontam meg a vázat, vagyis a róka alapját. A hátoldalára akasztót is biggyesztettem, és hagytam két hétig száradni, merevedni. A vesszőkkel frissen érdemes dolgozni, akkor engedelmesek, jól hajlíthatók, viszont a további díszítésre száraz állapotban alkalmasak.

Amikor megszáradt, akkor kezdődött a munka dandárja: a forgácsokat egyenként felragasztottam a vázra ragasztópisztoly segítségével. Eközben szépen alakult az elképzelt forma. A rókapofához végeztem néhány előtanulmányt, rajzoltam pár vázlatot, és elsőre nem is lett igazán jó, inkább medveféle volt. A második változatot is körbeküldtem leányaimnak: kutya, írták vissza.

Végül csak megszületett az a variáció, amire a szomszéd kislányok is azonnal sikítani kezdtek: decukiróka! A szemét és az orrát egy-egy megfeketedett makkból formáztam, a hegyes füleit száraz vadszőlőlevélre ragasztott akácfakéreg-csíkokból alakítottam ki. És készen is lett.

Így készült el: 

Ebből is látszik, hogy

szinte a semmiből el lehet készíteni bárkinek egy ilyen figurát (is).

A szigorúan vett költsége egy rúd ragasztó, egy szál drót ára.

De! Azért, mert ehhez nem kell sem mélyen a pénztárcába nyúli, sem a bankszámláról nem húznak le tetemes összeget, az alapanyag sincs ingyen! Hiszen ez valahol megtermett, el kellett menni érte. Össze kellett gyűjteni, előkészíteni. Meg kellett látni az anyagban a lehetőséget. Kitalálni, megtervezni, időt szánni rá. Ez az, amit a kézműves termékekben is meg kell fizetni: a kreativitást, a szellemi terméket és az időt.

Tehát kedvesek, akik szeretnének nem horror áron kézműves dolgokat, érdemes maguknak elkészíteni, hiszen bárki előtt nyitva áll a lehetőség. A róka-ajtódíszhez ezzel az írással remélem, meg is adtam a kulcsot. Sok sikert hozzá mindenkinek, lehet még szebben is megalkotni!

Ajánljuk még:

Milyen állat az ártány? – Kvízezz, hogy kiderítsd, mennyire ismered a háztáji világot

Mondják, hogy az ember számára a természet felé az egyik legjobb kapcsolódási pontot a háziállatok jelentik. Az elmúlt évezredek során közel kerültek hozzánk, és miközben az ember egyre jobban elszakadt a természettől, ők valahogy mégis részei tudtak maradni annak. Napjainkban azonban sajnos már nemcsak a vidéki tájban látni egyre ritkábban jószágot, de a hátsó udvarokban is egyre kevesebb a kapirgáló-röfögő népség… Nem csoda, ha a különféle háziállatok életkorának, nemének megfelelő elnevezései is a ködbe merülnek. Lássuk, ki mennyire van otthon az ólak környékén!

 

Már követem az oldalt

X