A jövő kopogtat az ajtón: az okosotthonok új megoldásokat hoznak az idősgondozásban

Otthon

A jövő kopogtat az ajtón: az okosotthonok új megoldásokat hoznak az idősgondozásban

Okostelefonról, okosóráról sokat hallunk, de az okosotthonokról már kevesebbet. Pedig a jövőben nagyobb lesz a szerepük az idősgondozásban, mint hinnénk!

2022-ben Magyarországon, ha egy idősebb, magányos ember fizikai vagy szellemi állapotának romlása miatt gondozásra szorul, két megoldás között választhat: vagy otthon marad, s egy vagy több gondozó látogatja őt, és segíti a mindennapjait, vagy beköltözik egy otthonba, ahol szakápolóktól és orvosoktól kaphat folyamatos és gyors segítséget. 

A választást egyértelműen az anyagi keretek határolják be, sőt: az otthonokban még várólisták is vannak, s így nem egyszer előfordul, hogy végül az idős ember nem kerül be, vagy nem oda kerül, ahová először szeretett volna. Ez a helyzet a jövőben egyértelműen változni fog azzal, hogy a mesterséges intelligenciával irányított megoldások egyre olcsóbban és egyre szélesebb körben terjednek el. Hazánkban sem lesz ez másképp, így az „ageing in place” (helyben idősödés) megoldásai egyre több ember számára jelentenek majd jó megoldásokat idehaza is.

Mesterséges intelligencia az idősgondozásban: az okosotthonok

A mesterséges intelligencia alkalmazása a közeljövőben az idősek számára elsősorban abban mutatkozik majd meg, hogy otthonunk egyre inkább „okossá válik” (smart home). Mit jelent ez? Ma még csak okosórákat kapunk karácsonyra, amelyek emlékeztetnek a gyógyszerek beszedésére, vagy vész esetén riasztani tudnak, esetleg az önkormányzatok vagy vállalkozások olyan segélyhívókat szerelnek fel a házban, amelyeket megnyomva gyorsan érkeznek a problémamegoldók.

A jövő azonban itt kopogtat az ajtónkon, szó szerint: az okosotthonokban már minden szobában mozgásérzékelők vannak, s ha valaki a szokottól eltérő mozgást végez (elesik vagy lezuhan), a rendszer azonnal szóbeli megerősítést kér, hogy minden rendben van-e, s ha ezt nem kapja meg, hívja a segítséget. De az okosotthon rendszere – például az egyre több helyen alkalmazott és egyre olcsóbb People Power Family – saját maga szabályozza a lakás világítását és fűtését is, a lakó igénye szerint, így nem kell felesleges ezreket fizetni a számlákra azzal, hogy felkapcsolva hagyjuk a villanyt, vagy túlfűtünk egy olyan szobát, ahol alig tartózkodunk. Ugyanez a helyzet a nyitva hagyott eszközökkel: az érzékelők „megtanulják” azt, hogy mennyi ideig szoktunk fürödni, főzni vagy tévét nézni, és ha a szokottnál tovább marad nyitva valamelyik berendezés, rákérdeznek a használótól, hogy szüksége van-e még erre? S ha nincs válasz, akkor automatikusan kikapcsolják ezeket, ahogy természetesen a nyitva hagyott kertkapunál vagy teraszajtónál is azonnal jön a kérdés: tudatosan hagytuk nyitva? (Nem kérdés, hogy ha válaszunk viszont megerősítő, akkor a rendszer ezt elfogadja és beteszi a „tárba”, azaz lehetőségként számol vele).

Mivel az okosprogram érzékeli és elemzi a mindennapi tevékenységünket, tudja, hogy körülbelül hány órakor szoktunk kelni, mit reggelizünk, mikor szedjük be a gyógyszereinket, mikor hagyjuk el a lakást, s mikor szoktunk visszatérni. Ha ezek bármelyikénél jelentős eltérést érzékel, szintén jelez, s válaszaink alapján kerül sor a helyzet megoldására. Természetesen ezeket a rendszereket össze lehet kapcsolni a rokonok számítógépeivel, és adott esetben az orvosok és ápolók rendszereivel is, így egy körzeti orvos azonnali információkat kaphat a gondozott mindennapjairól, például arról, hogy mely jelek utalnak a mindennapi tevékenységben a dementálódásra. Így nemcsak arra hagyatkozhat a szakember, amit a beteg elmond, hanem ezekre az elemzésekre is.

Az okosotthonok etikai kérdéseket is felvetnek

Jogosan merül fel a kérdés: vajon jó-e az idős embernek – akinek nem egy esetben a személyi számítógép is idegen még – ha otthonába érzékelőket vagy kamerákat helyezünk? Nem fogja-e feszélyezve érezni magát a mindennapjaiban, nem akar-e mindenképpen a rendszereknek megfelelni, s ebben a „kényszerben” nem válik-e idegessé vagy frusztrálttá? A kérdés valóban jogos, és az utóbbi években több cikk is született arról, hogy az idősek megfigyelésnek tekintik ezeket a rendszereket, sőt: nem egy esetben követelik a leszerelést 

A megoldást e kérdésben nagyon egyszerűnek látom. Azt gondolom, hogy csak olyan rendszert szabad feltenni egy lakásban, csak olyan érzékelőket vagy kamerákat szabad működtetni, amelyekről idős hozzátartozónk tud, működésével nagyjából vagy egészében tisztában van, és nem érzi személyiségi jogainak csorbítását. Hiszen mi sem szeretnénk, hogy intim szféránkba olyan programok hatoljanak, amelyek elemzéseit aztán más emberek vizslatják.

Azt hiszem, hogy ezt a problémát az idő amúgy is hatékonyan fogja kezelni: a mai ötvenes generáció ugyanis már 1972 körül született. Nekik a számítógép és az internet már nem újdonság, van fogalmuk a mesterséges intelligenciáról is. Sokkal elfogadóbbak és befogadóbbak lesznek ezekkel a technikákkal, és sokkal jobban tudják majd kezelni ezeket a programokat. Mire tehát a rendszerek igazán kiépülnek, már nemcsak a technikai környezet, hanem az igény is meglesz rájuk, s ekkor az új technika már nemcsak kopogtat az ajtón, hanem be is engedjük magunkhoz.

Tegyük is meg, tanulmányozzuk ezeket az idősgondozási lehetőségeket, hiszen a család minden tagja nyugodtabbnak érezheti magát, ha tudja: a nagymamára vagy a nagypapára a mesterséges intelligencia is vigyáz…

Ajánljuk még:

Tényleg a jövőt veszem el az unokáimtól, ha ezután is kézzel mosogatok?

Egy ideje a különféle mosogatógépek reklámjai szándékosan azt az érzetet keltik az emberben, hogy hibás… hibás akkor, ha nem veszi meg a kínált terméket. Sőt, ez nem is hiba, hanem orbitális felelőtlenség, méghozzá olyan, ami az emberiség egészének jövőjét fenyegeti. Mit fenyegeti... egyenesen elveszi! De tényleg így van ez? 

 
X
Már követem az oldalt