Tabuk helyett tisztánlátás: maszturbálás kisgyermekkorban

Felismerni és megismerni a kisgyerekek önkielégítését

Az önkielégítés a saját test felfedezésének egyik legfontosabb eszköze a serdülőkortól kezdve, mégsem akkor találkozhatunk vele először. Sokszor látjuk kisgyermekkorban, de vannak arról szóló leírások is, hogy már magzati korban is észlelhető időnként a nemi szerv önstimulációja. Bár a kisgyermekek nem szexuális vágyból és a test felfedezésének céljával nyúlnak magukhoz, mégis valahogy ezen élmények mentén is alakul a saját testhez és a későbbi szexualitáshoz való viszony. Ahhoz azonban, hogy megfelelően tudjuk kezelni, ha ilyesmi történik, fontos, hogy felismerjük. Hiszen a kisgyermekek esetében ez nem úgy néz ki, mint mondjuk serdülő- vagy felnőttkorban. Sokan még pelenkát hordanak, ilyenkor lehet, hogy a szülő csak azt látja, gyermeke szokatlan mozdulatokat tesz, előre-hátra hintázik, vagy éppen dörgölőzik valamihez. Az is lehet, hogy a gyermek arca pirospozsgás lesz, vagy éppen izzadni kezd. Ez elsőre furcsának tűnhet, sokan vannak, akik aggódni kezdenek, hogy fáj valamije, netán valamilyen görcsrohamot vagy más neurológiai betegség tüneteit látják rajta. Természetesen, ha felmerül a gyanú, érdemes ilyen irányban is vizsgálódni, de sok esetben derülhet ki, hogy valójában a makk egészséges gyermek maszturbál olykor.

Ha ilyet tapasztalunk, fontos megismernünk, mi is ez valójában. Ilyen fiatal életkorban még nem lehet valódi nemi vágyról beszélni, így ami ilyenkor zajlik, annak tulajdonképpen semmi köze nincs a felnőttkori szexualitáshoz. Pusztán ismerkedik saját testével a gyermek, és ennek során megtapasztalja, hogy bizonyos részek érintése jobb, mint másoké. Örömet okoz neki, kellemes. Számára nem kapcsolódnak tabuk ehhez, egyszerűen csak szeretné megélni ezt jó élményt, amit tapasztal. Persze, az is lehet, hogy valami más áll a háttérben, így érdemes elkezdeni megfigyelni, milyen helyzetekben, mire adott reakcióként kezd e tevékenységbe, hiszen ebből rengeteg információt leszűrhetünk szülőként!

A félve feltett kérdés: a gyerekkori maszturbálás normális?

Ameddig bizonyos határokon belül marad, addig mindenképp! Vannak számadatok arra nézve, hogy a gyermekek, akiknek jellemző szokása, hogy a nemi szerveiket érintik, átlagosan napi 2-4 alkalommal teszik azt, alkalmanként 4-10 percig. A gyermek ilyenkor ismerkedik a testével, egyúttal tanulja azt is, hogyan van ő jelen a világban, milyen is ő maga. Nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni, az ő életkorukban már önmagában az is nagy felfedezés lehet, hogy ez az ő keze, amivel ő tud a saját akaratából mozgásokat végezni.

De számos további olyan célja is lehet a felfedezésen túl, ami szintén a normalitás határain belül marad: például szeretne kikapcsolódni, frusztráció levezetése okán szerez magának örömet, de az is lehet, hogy fáradt vagy éppen unatkozik. Ez mind rendben van, amíg nem ez az egyetlen megoldása, hanem ez csak egy reakció az egyébként széles repertoárból.

Természetesen a szélsőséges megnyilvánulásokra figyelni kell, vagyis közbe kell lépnünk, amikor azt tapasztaljuk, túlzottan gyakran, nagyon intenzív, vagy éppen más cselekmények helyett nyúl magához a gyermek. Olykor elképzelhető, hogy olyannyira belemerül ebbe a tevékenységbe, hogy nem lehet belőle kizökkenteni, vagy éppen a legkisebb frusztrációra is ezzel reagál. Természetesen, ha fizikailag terheli meg már a maszturbálás mértéke (pl. a nemi szerve piros lesz, esetleg fáj), az is intő jel, hogy kórosan gyakori maszturbációról lehet szó. Ha ezt látjuk, érdemes segítséget kérni orvos vagy pszichológus szakembertől, de amíg erről szó sincs, addig hagyjuk, hadd élje meg az örömét bizonyos körülmények között!

Mit tegyünk és mit ne, ha gyermekünk önkielégít?

A maszturbációt – már csak a szó kimondását – is gyakran övezi bűntudat a felnőttek körében, és sok esetben az valamilyen korai, gyermek- vagy serdülőkorból származó élményben gyökerezik. Érdemes tehát odafigyelni, hogyan reagálunk. Semmiképpen ne helyezzünk kilátásba büntetést, ne fenyegessük különféle következményekkel (pl., hogy megbetegszik, ha ezt csinálja) vagy szégyenítsük meg őt, különösen ne mások előtt! Ne feledjük, ezek a tapasztalatok mélyen beivódnak az élményvilágába, és akár hosszú távon is hatást gyakorolhatnak, például a saját testéhez, szexualitásához való viszonyára. Ha azt tapasztalja, hogy valami, ami számára örömet okoz, szüleiből aggodalmat, szorongást, netán dühöt vált ki, esetleg még büntetést is kap érte, könnyen rossz tanulságokat vonhat le belőle: alapélményévé válhat például, hogy ő nem érezheti jól magát, mert azzal rossz érzéseket okoz másoknak. De ha nem is általánosodik efféle következtetése, a szexualitásában könnyen gátoltságot tapasztalhat később. Aztán ez a működésmód könnyen válhat egy családon belül átadódó mintává: azok a szülők, akik saját maguk is megszégyenültek, a saját szexualitásukkal szemben bűntudatosak, tudatosan befektetett munka nélkül ők maguk is úgy fognak reagálni gyermekükre, amivel hasonló érzéseket idéznek elő benne is.

Fogadjuk el, hogy ez az óvodáskorban és akár előtte is bizony része a mindennapoknak. Ha olyan helyzetekben teszi ezt, amikor felnőttként úgy érezzük, lehet ennek helye és tere, akkor nem feltétlenül érdemes nagy jelentőséget tulajdonítani neki, lehet akár figyelmen kívül is hagyni. Ha viszont mások előtt, társaságban kezd bele, finoman beszéljünk vele. Tanítsuk meg őt arra, hogy nem baj, ha csinálja, de fontos, hogy azt bizonyos keretek között tegye, mert az egy intim dolog. Például, ha látjuk, mire készül, kísérjük be őt kedvesen a szobájába, és mondjuk el, hogy nyugodtan csinálja, de azt ott, nyugalomban, ahol csak ő maga lehet. Ha épp nem otthon vagyunk, jó módszer lehet az is, hogy eltereljük a figyelmét, valamilyen más, általa kedvelt tevékenységgel.

Fontos, hogy figyeljük a saját reakciónkat ilyenkor, mert könnyen lehet, hogy a tabuhoz kapcsolódó szorongás miatt erőteljesebb, mint szeretnénk. Nem érdemes például hangosan, vagy durva hangon rászólni, és érdemes a hirtelenséget is elkerülni, mert az könnyen megijesztheti. És legyünk türelmesek saját magunkkal is! Előfordulhat, hogy időnként a legnagyobb törekvésünk ellenére sem úgy reagálunk, ahogy azt szeretnénk. Ezzel azonban

nem okozunk egy életre szóló traumát vagy törést a gyermeknek!

Később elmondhatjuk, hogy sajnáljuk, ahogy reagáltunk, fáradtak vagyunk, nehéz volt számunkra ez a szituáció. A gyermek, még ha nem is érti pontosan a helyzetet, a hangvételből és a közeledésből érezni fogja, hogy ő rendben van, még akkor is, ha ez a nap félresikerült.

Ha megfigyeljük, milyen helyzetek váltják ki gyermekünkből a maszturbálást, azzal is közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy megértsük, mi is zajlik benne. Előfordulhat, hogy szülőként is tudunk reagálni, például, ha azt látjuk, unalmában kezd bele, szervezhetünk közös tevékenységeket, ha pedig valamilyen stresszhelyzet miatti szorongást vezet le vele, ott is megpróbálhatjuk máshogy megadni az érzelmi támogatást, amire szüksége lehet. A lényeg – amellett, hogy tudatosan figyelünk arra, ne öltsön kóros mértéket a maszturbáció –, hogy legyünk elfogadók, támogatók és türelmesek mind a gyermekkel, mind saját magunkkal szemben!