„Ne haragudj, hol a sofőr?” – interjú arról, milyen nőként kamionozni

László Orsolya kamionsofőr és szereti a szakmáját, mindene a vezetés. 24 évesen döntött úgy, hogy ezzel fogja keresni a kenyerét, és közben bejárja Európát. Egy üvegszállító cégnél dolgozik, 50 tonnás járművet vezet: nőként sokszor találkozik érdekes pillantásokkal, be is szólogatnak neki az útjai során, de úgy érzi, több az előnye ennek a munkának, mint a hátránya. Szívesen mesél róla, mert szeretné, ha több nő nyitott lenne a kamionozásra.

Fotó: László Orsolya

Nem számít tipikusan női szakmának a tiéd. Mi vonzott a kamionozásban?

Gyerekkorom óta nagyon szeretem az autókat és a kamionokat. Úgy érzem, a vezetés a véremben van, régen rallysofőr akartam lenni, de sajnos nem volt meg hozzá az ismeretségem és a pénzem, végül feladtam. Továbbtanulni nem akartam, végül több ideiglenes munka után döntöttem úgy, hogy édesapám nyomdokaiba lépek és kamionon fogok dolgozni. A volán mögé vezető út nem volt épp a legkönnyebb, mert nemcsak C-kategóriás jogosítványra, de mindenféle engedélyre is szükség van hozzá, ráadásul a környezetem sem támogatott. Olyasmiket mondtak, hogy nézzek már magamra, mekkora vagyok, ez egy férfiaknak való munka, bajba fogok kerülni.

De ha én valamit a fejembe veszek, azt megvalósítom, senki és semmi nem állíthat meg.

Azóta sem bántam meg, már négy éve dolgozom egy olaszországi, üvegszállító cégnél és bejárom Európát.

Gondolom, nem egyszerű csak úgy hazalátogatni. Évente mennyi időt töltesz otthon?

Most a zöld teherautóm jelenti az otthont, és vakációzni megyek haza, nekem az a nyaralás. Évente maximum 50 nap szabadságot kapok, és általában 6 hét után lehet hazamenni pár éjszakára, a cég állja a repülőjegy árát. Karácsonykor pedig leállunk. Az 50 nap rengetegnek hangzik a megszokott 21-hez képest, de valójában nagyon kevés, hiszen másnak a hétvége is szabadság. Rengeteg közös vacsorát hagyok ki édesapámmal, elmaradnak a pénteki találkozások a barátaimmal stb.

 Fotó: László Orsolya

 

Úgy tudom, a söfőrök munkavégzését kemény törvények szabályozzák. Neked mennyit kell dolgoznod és mennyit kell pihenned munka közben?

Ez így van, szigorúan be kell tartani a pihenést, ezt ellenőrzik is. Egy héten maximum 6 napot szabad dolgozni. A normális szünet 11 órás, legfeljebb háromszor lehet egy héten 9 órás szünetet tartani. Úgy kell beosztani, hogy négy és fél órányi vezetést legalább egy 45 perces szünetnek kell követnie. Normálisan 9 órát kell vezetni egy nap, egy héten maximum kétszer lehet 10 órát.

Szóval, ha valaki azt mondja, hogy ez egy megerőltető munka, szerintem hazudik.

Egy tachográf nevezetű műszer méri a vezetés és a pihenés időtartamát, ha a rendőr megállít, ez alapján látja, betartottam-e a törvényt. Hosszabb szünetekkor pedig a cégnek hotelszobát kell biztosítania a sofőrjei számára ahhoz, hogy rendesen kipihenjék magukat. Hosszú hétvégenként egy-két éjszakát kötelezően szállodában kell tölteniük. Amúgy pedig a kamionban alszom. A kedvenceim a kétezer kilométeres utak, olyankor csak vezetek és pihenek. A dugóba ragadások fárasztóak, azt nem szeretem. 

 

Nehéz megoldani az étkezést és a zuhanyzást az utakon?

Nem! Én nagyon élvezem a kamion kereke melletti főzőcskézést. Eleinte elég korlátozott étkezésnek tűnt, de egy kis gyakorlattal már cseppet sem az. Jó, nyilván nem lehet rakott krumplit jénaiban sütni, miután nincs sütő, de a kis gázpalack rengeteg lehetőséget rejt magában. Inkább a higiénia fenntartása nehezebb a számomra, habár szinte minden benzinkutas parkolóban van tusoló, csak sokszor hideg a víz, gyenge a víznyomás vagy koszos a zuhanyzófülke. Próbálom úgy felfogni, mint egy fesztiválozást vagy sátorozást, igazán akkor rossz csak, amikor télen hóvihar vagy zuhogó eső van, mert nem lehet mindig közvetlenül a bejárathoz parkolni. De lehetőség mindig van, szóval az a sofőr, aki büdös, csak kényelemből nem mosakszik.

Biztos nem egyszerű egész nap egyedül lenni. Te hogy bírod?

Én szeretek egyedül lenni. Nyilván hiányoznak a barátaim, de gyakran chatelek velük, és néha a kollegákkal is bandázunk, olyankor jólesik a társaság. Szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon megértő barátaim vannak, mindig akad idejük rám, amikor hazamegyek. Vagyis nem távolodtak el tőlem, miközben az útjaim során új barátságokat is kötöttem.

Fotó: László Orsolya

A nők bármire képesek, ez nem kérdés. De mi van, ha kereket kell cserélni vagy árut kell rakodni?

Ez nem tartozik a járművezető feladatai közé. Nem is tudnék sokat segíteni, mert az is egy szakma, fogalmam sincs, hogyan kell például lekötni az árut. Az én teherautómban minden gombnyomásra működik, rátolatok az állványra, automatikusan zajlik az utánfutó felemelése, az üveg leszorítása, még az ajtó bezárása is. Figyelembe veszik, hogy nő vagyok, ráadásul nem az izmos fajtából, így a főnökségnek eszébe se jut másféle utánfutót adni nekem. Ha pedig defekt van, a cég intézkedik, vannak erre vonatkozóan 24 órás szolgáltatások.

Zaklattak valaha nőként a szakmában? Nem tartod veszélyesnek a szakmádat?

Néhány beszólásnál nagyobb próbálkozásra még nem volt példa. Tudod, amelyik kutya ugat, az nem harap. Biztos van túl rámenős fickó, nem mondom, hogy nem, de velem mindenki szépen viselkedett eddig. Sokan pedig segítőkészek, nyilván a figyelem középpontjában vagyok, aminek van előnye és hátránya is. Gyakran előfordul, hogy amikor előznek, megnyomják a dudát, hogy odanézzek, majd kapok egy like-ot. Olyan is volt, hogy meglátott a sofőr előzés közben, lemaradt és visszaállt mögém. Aki már ismer, inkább védeni akar. A cég székhelyén például kifejezetten vigyáznak rám,

gyakran úgy érzem, mintha valami királykisasszony lennék.

De sosem tapasztaltam, hogy hátrányban lennék a férfi kollégáimmal szemben, olyasmi fordult elő csak néhány helyen, hogy megkérdezték, hol a sofőr. Viszont el is tudnak ismerni. Nem dicsekvésből mondom, de a parkolás nem egyszerű egy ekkora tömeggel, és sokszor csodálkoznak a férfi kollégák, milyen könnyedén beparkolom ezt az óriási járművet. Amiatt sem aggódom, hogy ki akarnának rabolni. A kamiont nem tudják feltörni, hiszen belülről biztonsági zár van rajta. Az utánfutóban az áru le van kötve, szóval az is biztonságban van.

Hogyan tovább? Mi a terved  a jövőre nézve? 

Később szeretnék majd váltani. Én is szeretnék családot alapítani, márpedig ilyen körülmények között nehéz lenne kivitelezni. Az évi 50 napos otthonlét nagyon kevés, ezért is képes sok családot tönkretenni ez a munka. Egyelőre azonban nagyon szeretem ezt csinálni, jól megfizetik, rengeteget fejlődtem, változott a problémamegoldó képességem és a világhoz való hozzáállásom, sok emberrel találkoztam. Imádok vezetni, utazni, bár sokan gondolják, hogy ez nem utazás.

Tény és való: sosem kávéztam egy párizsi belvárosi teraszon, de sétáltam már Nizza tengerpartján.

Nem látok olyan sok mindent az autópályáról, de volt rá példa, hogy egy kerítés választott el a parkolóban egy híres látványosságtól. A belváros kevésbé érdekel engem, viszont egy-egy tájék, ország hangulatát teljesen át lehet érezni. Engem azért fizetnek, hogy utazzak, és ennél jobbat nem is tudnék kitalálni magamnak. De szingliként jöttem ki és valószínű, hogy így is fogok hazamenni, ugyanis nem vagyok távkapcsolatpárti. Így aztán öt évre tervezek. Ezekből a tapasztalatokból merítve tudok majd más munkát keresni, dolgozhatnék irányítóként egy hasonló cégnél, de nem zárom ki a belföldi áruszállítást és a taxizást sem.

Fotók: László Orsolya