„Mi egy közösséget építünk, ami majd megépíti az ökofalut” – a Nyimi Öko Közösség

Megosztó

„Mi egy közösséget építünk, ami majd megépíti az ökofalut” – a Nyimi Öko Közösség

2010-ben egy maroknyi ember elhatározta, hogy közösen tesz lépéseket a környezeti és társadalmi problémák ellensúlyozására: alapos tervezés után két évvel később megvásároltak egy földterületet Nyim falu határában, és ezzel letették egy jövőbeni ökofalu alapjait. Az azóta megélt tapasztalatokról beszélgettünk Sall Fanni képzőművésszel, a közösség  külső kapcsolatokért felelős képviselőjével.

Amikor megszületett bennetek az Öko Közösség gondolata, már több ökofalu működött Magyarországon. Ti mégis úgy döntöttetek, hogy nem egy meglévő társulásba csatlakoztok be. Mi ennek az oka?

Az alapítóink korábban más ökofalvak létrehozásában is részt vettek, amelyeknél az ökológiai fókusz részletesen ki volt dolgozva, tudatosan fel volt építve, ugyanakkor számos egyéb, a működés szempontjából nagy jelentőségű kérdésre nem volt kidolgozott stratégiájuk. Ilyen a tulajdonviszonyok kialakítása, a hatalmi kérdések, a közösség felépítése és működtetése, az emberi oldal, amelyekre kisebb hangsúlyt helyeztek. Mi úgy látjuk, hogy ez volt az oka több kezdeményezés elhalásának. Több esetben mély konfliktusok alakultak ki, amelyek nem tették lehetővé a további működést. Az alapítónk, Orosz Kati egyébként pszichológus, aki azzal szembesült, hogy

az okos, hatalmi helyzetben lévő férfiak gyakran elkezdik uralni a többieket, és ez a közösség működését negatívan befolyásolja.

Ő hiába látta az intuíciói és a pszichológiai tudása alapján, min lehetne javítani, mire lenne szükség, nem igazán kapott nőként teret, emiatt otthagyta ezeket a kezdeményezéseket. Ezzel párhuzamosan a fia Nyugat-Európában részt vett a Global Ecovillage Network képzésein, amiken kifejezetten a közösségépítés módszertana és emberi oldala volt fókuszban. Amikor a tapasztalatait megosztotta itthon az édesanyjával, rájöttek, hogy tulajdonképpen mindketten ugyanazokat az elveket szeretnék alkalmazni egy leendő ökoközösség életében. Ekkor született meg a döntés, hogy megpróbálnak életre hívni egy olyan kezdeményezést, ahol az emberek jólléte és a közösség egészséges működése az alapja bármi más, fizikailag is megjelenő eredményeknek. Emiatt szeretjük azt a férjemtől származó mondatot használni magunkkal kapcsolatban, hogy mi egy közösséget építünk, ami majd megépíti az ökofalut.

Te nem vettél részt az alapításban. Hogyan kapcsolódtál be a közösségbe, és miért? Mi volt számodra hívószó?

Elég introvertált típus vagyok, sosem tartottam magam nagy társasági embernek, mert azokban a közösségekben, amiknek korábban a tagja voltam, nem éreztem jól magam. Általában azt tapasztaltam, hogy vagy klikkesednek az emberek, és egymást fúrják, vagy egymásra borulnak, de emögött nincs mélyebb tartalom. Én nem szeretnék részt venni például abban, amikor egy jógacsoportban egymás számára szinte idegen emberek ölelgetik egymást. Ez a hozzáállásom pedig sokak számára furcsa. Úgy éreztem, én erre nem vagyok alkalmas. A Nyimi Öko Közösségbe a férjem révén kerültem, aki rögtön az alapítás után csatlakozott. Itt pedig azt tapasztaltam, hogy egy közösség működhet teljesen máshogy is, mint amit eddig tapasztaltam.

Hogyan működik, mi volt számodra a szimpatikus?

Nekem fontos, hogy vannak keretek. Kimondjuk az alapértékeket: megállapodunk abban, hogyan beszélünk egymással, igyekszünk arra figyelni, hogy minden jelenlévő meg tudjon szólalni, valaki mindig segít a beszélgetés levezetésében, ha már három-négy embernél többen vesznek részt benne. Ez pedig a szorongásaimon és a gátlásaim oldásán rengeteget segített. Amíg az egyetemi évek alatt előfordult, hogy elájultam, ha ki kellett állnom beszélni a csoporttársaim elé, és különböző szociális helyzetekben szívdobogásos tüneteim voltak, addig mostanra nem okoz gondot, hogy megtartsak egy előadást, sőt, én vagyok a közösségünk külső kapcsolatokért felelős képviselője.

Nekem személyesen nagy értéke van annak, hogy a közösségünk segítségével ennyit tudtam fejlődni.

Nagyon jó érzés, hogy amikor eljönnek hozzánk érdeklődők, akik hasonlóak hozzám, és beszámolnak ugyanazokról az érzésekről, amiket én is átéltem, akkor megoszthatom velük a pozitív tapasztalataimat. Attól, hogy a nem normális világra az embernek van egy egyébként teljesen normális reakciója, az nem azt jelenti, nem való neki közösség. Csak meg kell találnia vagy meg kell teremtenie azt a közeget, ami számára is megfelelő és építő lesz. 

nyimi-okokozosseg-szalmahaz-foto-ruprech-judit

Sall Fanni. Fotó: Ruprech Judit

Mi az, ami szerintetek fontos ahhoz, hogy a tagok jól érezzék magukat, és jól tudjatok együttműködni?

Mi egy olyan közösség vagyunk, ahol egy introvertált, zajérzékeny vagy egyéb területeken érzékeny ember is jól tudja érezni magát. Van privát szféránk, tehát lehet azt mondani, ma nem szeretnék találkozni, és ez belefér a működésünkbe. Sőt, ad is hozzá rengeteget. Fontos számunkra, hogy egymás véleményét figyelembe vegyük, lehessen hibázni és a hibáinkból tanulni. Tiszta folyamataink vannak a be- és kilépésre, nyíltan kommunikálunk egymással. Nem egy egyszemélyi vezetést alakítottunk ki, hanem egy olyan vezetői struktúrát, amiben

a felelősségvállalás mértéke alapján tud valaki bekerülni a vezetői körbe.

A legjelentősebb döntéseket konszenzussal hozzuk meg: a legbelső kör tagjai vétójoggal rendelkeznek. Tiszteljük a diverzitást minden téren, kivéve az erőszakos megnyilvánulások bármilyen formáját.

Mindez elég idillinek hangzik. Azt gondolnám, hogy ez a szemlélet és a vele párhuzamban álló ökológiai gazdálkodás rengeteg embert vonz. Különösen úgy, hogy mostanában erős húzóerő a városi ember számára a természet újrafelfedezése. Sokak álma, hogy otthagyják az irodai munkájukat, vidékre költözzenek, és önellátó gazdálkodásba fogjanak. Ti ebből mit tapasztaltok? Sokan szeretnének csatlakozni hozzátok?

Jelenleg hat felnőtt tagunk él Nyimben, akik napi szinten aktívak. Ezenkívül még hárman itt tartózkodnak a faluban, de esetlegesebben vannak jelen, illetve az alapítónk, Orosz Kati továbbra is rengeteget tesz a közösségért, de ő ingázik Budapest és Nyim között. A budapesti tagjaink közül vannak, akik támogatóként vesznek részt a közösség életében, és csak néhányszor látogatnak meg minket, de vannak négyen, akik rendszeresen jönnek és részesei a munkálatoknak. Az önkénteseink pedig egy-egy nagyobb hétvégi munkába kapcsolódnak be. Ilyenkor vagy a faluban található közösségi házunkban vagy a falun kívüli 26 hektáros földön dolgozunk. Ez lesz egyébként a leendő ökofalu területe, ahol most épül az első szalmabálaházunk.

Honnan van ennyi önkéntesetek?

Egyrészt tagjai vagyunk az Európai Szolidaritási Testület programjának, és emiatt vannak nemzetközi önkénteseink, másrészt rendszeresen írnak is nekünk új emberek, hogy jönnének hozzánk ismerkedni. Ha pedig van egy olyan munka, amihez nagyobb erőbedobás kell, akkor hirdetni szoktuk a lehetőséget, és mivel viszonylag ismertek vagyunk itthon, mindig érkeznek szép számmal jelentkezők. Vannak köztük visszajárók is, de olyan is előfordul, hogy valaki részt vesz valamilyen eseményünkön, például egy autogén tréningen, és később önkéntesként csatlakozik hozzánk. Kapcsolatban vagyunk más szervezetekkel is, akik hasonló értékek mentén gondolkoznak, mint mi, és segítünk egymásnak, ha épp szükség van rá.

Hogyan lehet taggá válni nálatok?

Az új jelentkezőkkel kapcsolatban fontos, hogy meglegyen köztük és a közösség között az összhang. Emiatt mindenképp szükség van egy ismerkedési folyamatra, hogy ő is lássa, milyenek vagyunk, hogyan működünk, és nekünk is el kell tudnunk képzelni a közösségünk tagjaként. A bővüléssel kapcsolatban az a célunk, hogy az újonnan csatlakozó legyen itt a helyszínen. Ugyanis az, aki csak idejár Budapestről vagy másik városból, nem kapja meg a közösségtől azokat a spontán elemeket, amik igazán sokat tudnak adni. Az egy dolog, hogy minden héten van egy kétórás megbeszélésünk és minden szombatot együtt töltünk, amikor valamelyik közös tulajdonunkon dolgozunk, de emellett mi, akik itt élünk Nyimben, gyakran spontán is összefutunk. Áthívjuk egymást sütizni, közösen szervezünk szabadidős programokat a struktúra által kimondott rendszeres találkozókon kívül is. Ezeknek pedig nagy az összekovácsoló erejük.

Milyen negatív tapasztalataitok voltak?

A Nyimbe költözés óriási lépést jelent. Vágynak az emberek az életfeltételeikben történő változásra és a közösséghez tartozásra. Viszont hajlamosak minden elvárásukat rátenni erre. Pedig nem vagyunk képesek mindenre.

Nem tudunk megmenteni embereket, pláne nem egyik napról a másikra.

Először az egyénnek saját magával kell rendben lennie, és csak utána fog tudni a közösségért is tenni. Persze ebben mi is igyekszünk támogatást adni, de azt sajnos több nehéz helyzet és konfliktus után be kellett látnunk, hogy a belső munkát mindenkinek magának kell elvégeznie. Rá kellett jönnünk, hogy ha valaki például rossz mentális állapotban vagy nagyon nehéz élethelyzetben érkezik hozzánk, hiába tud jobban lenni a közösség segítségének köszönhetően, attól még nem elvárható tőle, hogy onnantól kezdve agilisan kiálljon magáért, tegyen a közösségért, felelősséget vállaljon, felszólaljon, döntéseket hozzon. Ahhoz, hogy mindezt felismerjük, több megterhelő folyamaton kellett átmennünk, és a konfliktusokból, a saját hibáinkból kellett ezeket megtanulni. Ugyanakkor egy-egy ilyen történet meg is erősített minket, összekovácsolta a közösség megmaradt tagjait.

Mennyi idő, amíg valaki a közösség valódi tagjává válik?

A másik dolog, ami nagyon nehéz egy új csatlakozónak, az a türelem gyakorlása. Most épp van egy család, aki egy éve költözött ide, és látszik, hogy ennyi időre valóban szükség van az integrációhoz. Egyszerűen nem megy gyorsabban. Hiszen ez egy drasztikus változás: más a helyszín, ahol él az érintett személy, mások lesznek az életkörülményei, az emberek, akik körülveszik. Nem egyszerű ezekhez alkalmazkodni. Ha pedig a gyakorlati oldalt, az ökológiai gazdálkodást nézzük, ott újra a türelem a kulcsszó.

Nem elvárható, hogy Budapestről kiköltözve valaki egy év alatt önellátó legyen.

Mi még nyolc év után sem vagyunk azok, hiába van egy nagy kertünk. Az önmagunkkal való kedvesség, a megengedés rendkívül fontos, különben kudarcként fogja az ember megélni, ha nem lesz csilli-villi kertje egyik napról a másikra. Különösen akkor van szükség türelemre, ha szelíd módon, permakultúrás szemléletben szeretne valaki földet művelni: eszerint először megfigyelünk, és csak utána vágunk bele a tennivalókba.

Az idő, a türelem, az önmagunkkal való kedvesség említése miatt merült fel bennem a kérdés: azt hogy élitek meg személyesen, illetve közösségi szinten, hogy a mai világ ritmusához képest lassabban, kisebb léptékben haladtok?

Úgy gondolom, relatív, mi a lassú. Nagyon sokáig voltunk hárman, ehhez képest mostanra duplázódtunk. Most van hét ember, akiknek nagyon fontos, hogy a döntésekben egyetértsenek. Az egyik alapelvünk, hogy mielőtt nekiállunk valamit megcsinálni, meg kell beszélnünk. Hosszú idő volt, amíg ez kultúrává vált, hogy igenis mindent tisztázni kell, és ha valamiről úgy érezzük, nincs alaposan megbeszélve, akkor inkább félbehagyjuk a munkát. Ezt az időt és energiát bele kell tenni a folyamatainkba, de megvan az eredménye, mert ha ennyien nekiállunk valaminek, akkor egy napi munkával egy személy egy heti feladatait el tudjuk végezni. Szóval lehet látványosan is haladni egyik hétről a másikra.

Milyen céljaitok vannak?

Vannak a gazdálkodáshoz és a közösségépítéshez kapcsolódó céljaink. Rövid távon most talán az a legfontosabb, hogy befejezzük a szalmabálaházunk építését a leendő ökofalu területetén. Úgy látjuk, hogy ez a jövő évben fog megvalósulni. Hosszú távon pedig szeretnénk stratégiai szinten újratervezni a nagy, 26 hektáros területünk hasznosítását. Utoljára ezt a megvásárláskor, tizenegy éve gondoltuk át alaposan. Azóta rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk, változtak a céljaink is, és a tagság is kicserélődött, ezért szeretnénk ezt az egészet újraálmodni. Az is egyértelműen célunk, hogy minél inkább képesek legyünk a saját élelmiszerünket megtermelni, ehhez pedig bővíteni szeretnénk a tudásunkat. Jó lenne közösen állatokat is tartani. Jelenleg a közösség egy-egy tagja tart a saját házánál csirkéket, amit meg tudunk venni egymástól, de szeretnénk majd közös tulajdonban is állatokat tenyészteni. Vannak nagyon jó együttműködéseink, amiket mindenképp folytatnánk, ilyen például a 10 millió fa alapítvánnyal a faültetési tevékenységünk. Ezenfelül szeretnénk bővülni, és ezzel párhuzamosan helyet teremteni az új tagoknak. Nagy kérdés, hogyan fogjuk tudni a következő generációt jól integrálni. A családokban vannak kiskamasz gyerekek, akiket igyekszünk jobban bevonni, többet nyújtani nekik annál, hogy

van egy jó közeg, ahol tudnak egymással játszani,

és van, ahol letehetik a biciklijüket. Fontosnak tartjuk, hogy ők is tudjanak mélyebben profitálni mindebből, ezért mostanában sokat gondolkozunk ennek a módján és tartalmán. Illetve nekem személyes célom művészként, hogy a művészet és az élet közötti határterületeken kísérletezzünk a közössségben. Olyanokra gondolok, mint a tájseb gyógyítása vagy a természethez való újrakapcsolódás segítése művészeti eszközökkel. Ha sikerül a MOME-ra bekerülnöm a doktori iskolába, akkor négy évig biztosan ezzel fogok foglalkozni, és az ebből nyert tapasztalatokat szeretném majd visszahozni Nyimbe is.

Nyitókép: Ruprech Judit

Ajánljuk még:

Szlovénia, a fenntarthatóság bezzegországa: így csinálják a szomszédban

A fenntarthatóság kérdése globális szinten az egyik leginkább napirenden lévő téma. Felelős utazóként és világpolgárként fontos szerepünk van abban, hogy ökológiai lábnyomunkat csökkentsük és ezáltal az éghajlatváltozás, a környezetkárosodás és a veszélyeztetett fajok kihalásának kockázatát minimalizáljuk. Ma a fenntartható utazás már nem egy tendencia, hanem egy fontos tényező, amiben szomszédos országunk a világ előtt jár egy orrhosszal.