Láthatatlan anya: a családi élet szervezése is egyfajta munka, de senki nem veszi észre

A fentiekre sokszor még az a személy sem tekint valódi feladatként, akinek a listáján szerepel az elintézendők között. Alapvetően hajlamosak vagyunk arra, hogy azt a munkát, amiért nem jár fizetés, társadalmi szinten leértékeljük. Habár egyre több szó esik a láthatatlan munkáról és annak családon belüli elosztásáról, még mindig túl sokszor hangzik el a kérdés, hogy vajon miben fárad el az anyuka, aki „csak” otthon van a gyerekeivel, és könnyen ítélkezünk afelett, aki háztartásbeliként „nem dolgozik”, hanem csak az otthoni feladatokat végzi el.

Holott, ha beáraznánk, mennyi kiadást jelentene mindezt a feladatmennyiséget kiszervezni asszisztensre, takarítónőre, babysiterre, illetve mibe kerülne főzés helyett minden alkalommal ételt rendelni, a családi összejöveteleket pedig rendezvényszervezőre bízni, akkor szemmel látható összeget kapnánk. Ez viszont még mindig az a része a láthatatlan munkának, aminek az eredménye kézzelfogható. 

Ha ugyanis üres a hűtő, mert senki nem vásárolt be, ha koszos a lakás vagy nincs tiszta ruha, az azért még feltűnik a család minden tagjának. Habár valóban gyakran nem kezeljük a helyükön ezeket a feladatokat, és társadalmi szinten hajlamosak vagyunk kevésbé fontosnak vagy értékesnek tartani ezeket, mint a munkahelyen, fizetésért végzett tevékenységet, azért feladatként gondolunk rájuk. Ezzel szemben

az érzelmi házimunka sokszor említés nélkül marad,

nem merül fel bennünk, hogy ez is egyfajta feladat, amiben el lehet fáradni. Sőt, valójában a köznyelvben nem is nagyon használjuk a kifejezést, nincs a fentiek leírására általánosan elterjedt szavunk.

Mit jelent az érzelmi munka?

A kifejezést Arlie Russell Hochschild szociológus, a Kalifornia Egyetem professzor emeritusza alkotta meg a nyolcvanas években, és azokra a láthatatlan és gyakran alulértékelt tevékenységekre vonatkozik, amelyek célja, hogy mások kényelmét és boldogságát teremtse meg vele az érintett személy. Hochschild még elsősorban a munka világára vonatkoztatva használta, például a pincérek esetében, akiknek az ételek felszolgálása mellett az is a feladatuk, hogy gondoskodjanak róla, a vendégek jó hangulatban fogyasszák el vacsorájukat. Mára azonban sokkal inkább kapcsoljuk a háztartás körül végzett munkához, tulajdonképpen a láthatatlan munka egyik fajtája. 

Magában foglalja gyakorlatilag az összes olyan tevékenységet, amikre a családi élet zökkenőmentessé tételéhez szükség van. A fent felsorolt gyakorlatiasabb példákon túl számos jóval kevésbé megfogható teendő tartozik ide: beszélgetés kezdeményezése a konfliktusos helyzetekben vagy a kellemetlenebb témákkal kapcsolatban, a gyerekek értő figyelemmel való meghallgatása. Vagy akár az, hogy folyamatosan teszünk a párkapcsolatunkért, nem csak sodródunk az árral, hanem észrevesszük, ha valahol hiba csúszott a gépezetbe, és megpróbáljuk megtalálni ennek az okát, és helyrehozni azt, hogy keressük a lehetőséget a kettesben töltött időre, hogy odafigyelünk a másik igényeire, és készek vagyunk kompromisszumot kötni. Mind-mind olyan tevékenységek ez, amiket nem tekintünk kifejezetten munkának, de ha senki nem végzi el őket, előbb-utóbb biztosan nyomuk lesz a család életében. Noha nem is tudatosul feltétlen a hiány vagy annak az oka.

A nőkre hárul

Ha mindez, vagy ennek nagy része egy emberre hárul, az rendkívül megterhelővé válik. Óriási nyomást jelent, és szorongást idézhet elő, ha az ember azt érzi, minden ilyen jellegű feladatot neki kell észben tartania, neki kell mindenki igényeire, jóllétére figyelnie. Ha a munkahelyi feladatok és a háztartáshoz kapcsolódó teendők listája mellett még ez is ott pörög folyton a fejedben, szinte biztos, hogy előbb-utóbb elfelejtkezel valamiről vagy

szétforgácsolódsz a rengeteg teendő és az ezekhez kapcsolódó szerepek között.

Vagy egyszerűen nem tudsz helytállni a feladatokban: fáradtan, leterhelve nem fogsz tudni ugyanolyan minőséggel figyelni a másikra, ugyanannyira empatikusnak lenni vagy akár kreatívnak, mint amikor érzelmileg kiegyensúlyozott vagy. 

Márpedig a házimunkához hasonlóan az érzelmi munka is a legtöbb esetben nagy részben egy emberre, a nőre hárul. Ennek transzgenerációs okai vannak: régóta hordozzuk magunkban a mintát, ami szerint a férfi a pénzkereső a családban, a nő pedig felel az otthon melegének megteremtéséért. Viszont amíg a történelem során a férfiak dolgozni jártak, a nők pedig otthon maradtak a gyerekkel, és a háztartásról gondoskodtak, addig ma a nőknek ugyanúgy helyt kell állniuk a munkahelyükön is.

A hagyományosan a nőkhöz kapcsolt jellemzők, mint az önfeláldozás, a másokról való gondoskodás képessége, a kedvesség, a szépérzék is mind afelé visznek, hogy normalizálják az érzelmi munka egyenlőtlen elosztását, és bebetonozzák a fennálló helyzetet. Holott például a gyakran emlegetett érv, ami szerint a nők jobban tudnak egyszerre több dologra figyelni, és emiatt könnyebben megy nekik a multitasking, még csak nem is igaz. Valójában

semmivel nem kevésbé megterhelő ez a nők, mint a férfiak számára,

csak mi a már említett berögződések miatt kénytelenek vagyunk mindezt nagyon hamar megtanulni, hozzáedződni.

A munkamegosztás mindenki érdeke

Ha képesek vagyunk egyenlőbben elosztani az érzelmi munkát is, az a család egészének jelent pozitívumot. Ehhez először is fel kell ismernie az érintett személynek, hogy mitől érzi magát folyamatosan fáradtnak vagy ingerültnek. Ez a kulcs a megoldáshoz vezető úton, amire viszont nem egyszerű rátalálni. Rá kell jönnünk, hogy

valójában nem a mosógép bepakolása, a szülinapi ajándék megvásárlása vagy a gyerekek oviból való hazafuvarozása a megterhelő.

Sokkal inkább abban merülünk ki, hogy fejben kell tartani, épp milyen ruhákat kell mindenképp kimosni, hogy kitaláljuk, mi legyen az ajándék, és a hazaúton meghallgassuk a gyereket, támaszt tudjunk nyújtani neki az ovis konfliktusok kezeléséhez.

Ha pedig ezt sikerült beazonosítani, sokkal egyszerűbb lesz őszinte és valóban előrevivő párbeszédet kezdeményezni családon belül arról, milyen feladatokat lehetne átadni a másiknak. Annak a félnek, aki a legtöbb esetben nem azért nem vállal nagyobb részt ezekből a feladatokból, mert ne akarna a részese lenni, vagy mert ne szeretne könnyíteni a párja helyzetén, hanem mert számára mindez láthatatlan, észrevehetetlen marad. A titok tehát a felismerés után a kommunikáció. És persze a bizalom.

El kell hinnünk, hogy a másik, ha nem is pont ugyanúgy, de ugyanannyira jól fogja tudni elvégezni a feladatot, mint mi.

A terhek egyenlőbb elosztása pedig hosszú távon segíthet, hogy kiegyensúlyozottabbnak, türelmesebbnek érezzük magunkat.