„Két hétig három műszakban voltam a kislányom szolgálatos antivakarinja” – egy bárányhimlő története

Amikor a kislányom pici volt, még nem volt kötelező a bárányhimlő elleni védőoltás, és a gyermekorvosunk akkor azt mondta, a bárányhimlő pont az a betegség, amin jó, ha gyermekkorában átesik az ember. Értem, miért javasolta ezt, láttam gyermeket és felnőttet is szenvedni benne – a felnőttet sokkal jobban megviseli. Akkoriban pedig csak azt láttuk az oltás eredményeként, hogy az oltott gyerekek is elkapták, csak enyhébben estek át rajta.

Persze, nincs olyan naptára az anyatermészetnek, amiben megkukucskálhatnánk, mikor érkezik a pöttycunami.

S nem is biztos, hogy azonnal felismerjük, mivel állunk szemben.

Tartósan magas láz, torok- és fülfájás – ezek voltak az első tünetek, majd a láz egy éjszaka annyira megkínozta a gyereket, hogy félrebeszélt. Másnapra elmúlt, és megjelentek a testén az alattomos kiütések. A bárányhimlő pöttyei sokfélék, nem mindegyik hólyagosodik fel, de amikor már kijönnek, jellemzően a többi tünet alábbhagy. A doktornéni elmagyarázta az otthonápolás rejtelmeit, csak arra nem tud senki felkészíteni,

hogy két hétig gyakorlatilag nem fogok aludni.

A kiütések ugyanis fokozatosan jelennek meg több napon keresztül a test különböző részein, a gyereket melegben kell tartani, tehát nem szabad kivinni, és a fő feladat: ne vakarja el a viszkető felületeket.  

Mission impossible: Pox Clin habbal próbáltuk enyhíteni a rettenetes érzést, de annyira tele volt a mellkasa és a háta hólyagocskákkal, hogy mire szétkentem a habot, és megszáradt, már el is múlt a hatása. Naponta többször is lezuhanyoztam, megszárítottam és újra bekentem, hogy könnyebb legyen neki, de ez sem sokat segített. Kapott szájon át bevehető cseppeket is, az kicsit jobban hatott nappal, de mikor következett az éjszaka, kezdődött a harmadik műszak: ha nem akarod, hogy álmában vakarózzon,

ébren vagy, és a pizsamán keresztül simogatod a hátát, mellkasát, hogy ne bizseregjen annyira a bőre.

A vicc az, hogy amikor száradnak el a pöttyök, akkor is viszketnek, tehát gyakorlatilag két hétig három műszakban voltam a kislányom szolgálatos antivakarinja.

Két hét szobafogság mindenkit megvisel, elsősorban persze a gyereket. Nem lehet annyit olvasni, festeni, zongorázni, társasozni, hogy az kiválthatná a mozgáshiányt és a gyerekek társaságát, pedig mindenfélével foglalkoztunk. Többek között megvarrtuk a farsangi jelmezt, elpróbáltuk a jelmezhez kapcsolódó történetet, fodrászkodtunk, manikűröztünk és sminkeltünk is, laborkísérleteket végeztünk, kenyeret sütöttünk, főztünk, szekrényt rendeztünk, és persze a leckékkel is igyekeztünk napirenden lenni. Az ember meglepődik, mennyire kreatívvá válik szükség esetén felnőttként is. Többek között ezért is érdemes a gyerekeket minél több alkotótevékenységre bíztatni.

Főleg a második hét volt nehéz, amikor már a kreatív ötletek ismétlődtek, és a gyermek pöttyei visszahúzódóban voltak, hiszen a tünetek enyhülésével azt hitte, már kimehet. A bárányhimlős betegnek azonban mindvégig melegre, tiszta környezetre van szüksége, és egészen addig fertőz, amíg az utolsó hólyag le nem száradt teljesen. Mázli, hogy a családból mindenki más már túlesett rajta, és nem kellett karanténba tenni a gyereket a lakásban, de ki kellett várni a végét. A második hét felért egy kiképzőtáborral.

A kislányom egyre nehezebben tudott elaludni esténként, s ha én elszenderedtem mellette,

arra ébredtem, hogy gitározik vagy éppen barlangjátékot játszik az ágy alatt.

Egyre jobban kezdett kiülni a fejemre az alváshiány, miközben ő egyre élénkebb volt, és mikor már tudta, melyik nap megyünk vissza kontrollra, majd mikortól mehet újra iskolába, annyira lelkes volt, hogy még nehezebben tudott elaludni. Az elején ő beszélt félre, a láztól, a második hét végére én, a fáradtságtól.

Szerencsére, volt értelme: szépen gyógyult a bőre, hegesedés nélkül, és tegnaptól már visszatérhetett az iskolába. Az is biztos, hogy minden kellemetlenség ellenére

az együtt töltött két hét még szorosabbra fűzte a kapcsolatunkat. 

Bár mostanra már sokféle tapasztalatom van a bárányhimlővel kapcsolatban – a gyerekek átestek rajta, én is, sőt rokonához, az övsömörhöz is volt szerencsém –, de a fáradtság most elgondolkodtat: vajon mégis érdemes beadatni az oltást?