Bedőlni egy unokázós csalásnak – azt hittem, velünk nem fordulhat elő

Anyukámat találták meg az unokázós csalók, és csak azon bukott meg a kísérletük, hogy nem volt nála akkora összeg, amit kértek tőle. A történtek mindenkit mélyen felháborítottak, annál is inkább, mert anyukám egyébként is extrém módon aggódós, gyenge fizikumú és idegrendszerű, akinek végképp nem hiányzott egy ilyen megpróbáltatás. Közvetlen közelről láttam, hogyan is viszik véghez ezeket a csalásokat, és így értettem meg, hogyan járhatnak sikerrel.

Először ugyanis adatokat szereznek: valószínűleg a Facebookról szedték össze az infókat a húgomról. Hol él, hol dolgozik, hány évesek a gyermekei. Ezeknek a birtokában a következőt tették: egy nő felhívta anyut, és hisztérikusan közölte, hogy ő a húgom, de balesetet szenvedett a két gyerekkel a munkába menet. Mondta, hogy honnan hová tartottak (a lakóhelyről a munkahely városába), hogy a két kicsi a hátsó ülésen utazott, hogy a kisebbik (név szerint említve) sokkos állapotban zokog. Az igazi gonoszság abban volt, hogy azt mondta, alig tud beszélni rendesen, mert eltört az állkapcsa. Ezzel el is oszlatta a „de hát más a hangja” gyanúját, ráadásul közben sírt, hörgött, így anyukám meg volt győződve róla, hogy valóban a húgom beszél.

Egy ilyen hír a végletekig felzaklat egy édesanyát, egyáltalán nem csoda, hogy nem azon kezdett el járni az agya, vajon igaz-e az egész. Teljesen reális volt, hogy a reggeli időpontban a húgom viszi a gyerekeket az iskolába, a mondott útvonalon, valóban így szokta mindennap. Természetes, hogy csak egyetlen kérdésre keresi a választ ilyenkor a szülő: milyen nagy a baj? Anyukám majd megőrült az aggodalomtól, így mikor a nő a telefonban azt mondta, most pénzzel kellene segíteni, kifizetni … nem értette, kit és mit kell kifizetni, csak hogy segítség kell, azonnal. De hát hogyan vigye oda, nincs autója, jaj istenem, mit csináljon. A nő a telefonban mondta, hogy majd mennek érte, anyukám csak szaladjon le a pénzzel a ház elé valahová, mondjon egy helyet, ahová küldheti a kollégát. De ne haragudjon, már alig tud beszélni, gyorsan mondja, elhagyja az ereje, a mentő is már úton van,

gyorsan, gyorsan, mondjon egy helyet, és legalább 300 ezer forintra lesz szükség.

Édesanyám nyugdíjas, ennyi pénz neki csak akkor lenne a számláján, ha hitelt venne fel. Sírva mondta, hogy de hát honnan vegyen ő ennyit. Erre bontották a vonalat. Anyukám azt hitte, megszakadtak, és reszkető kézzel hívta „vissza” a húgomat, aki persze épen, egészségesen, és az egészről mit sem tudva vette fel a telefont.

A történet így ért véget anélkül, hogy anyukám áldozattá vált volna. De voltaképp mégis azzá vált, hiszen rettenetes, amit át kellett élnie a telefonhívás alatti percekben, és amit napokig nem tudott kiheverni. Ez is trauma, hiszen bedőlt, elhitte, nem rajta múlt, hogy nem lett áldozat. Ezt nehéz feldolgozni.

Elgondolkodtam, vajon én mikor vettem volna észre a csalást – és rájöttem, hogy talán teljesen csőbe lehetett volna húzni. Hiszen gyakorlatilag sokkot kap az ember egy ilyen hír hallatán. Sírás, nehezen felismerhető hang, elhangzik a gyerek neve, minden teljesen valósnak tűnik. Egy ilyen baleset hírétől rettegés járja át az ember minden porcikáját, gondolkodni se tud tisztán, csak cselekszik, amilyen hamar csak bír, nem törődve semmivel. Talán telefonálni se mer, hátha éppen az orvos vizsgálja a gyerekét, unokáját, várja a híreket, tehetetlenül.

Elhiszem, hogy kerül valaki olyan kilátástalan helyzetbe, amikor bármire képes, hogy pénzhez jusson. Elhiszem, hogy a függőségek, a drog, az alkohol véglénnyé zülleszthet. De nem hinném, hogy van erre bocsánat: egy szülőt, egy kisnyugdíjast akár a rosszullétig felzaklatni, érzelmi traumát okozni. Mert nem a pénz kicsalása lesz a legnagyobb baj, hanem az, amit át kell élnie hozzá. Azok, akik ilyen módszerrel akarnak pénzhez jutni, minden bizonnyal elveszítették már emberi mivoltukat.