A járvány második hónapjában már mindenki túlesett a sosem látott online ismerősökkel történt első lelkizéseken, és szembesült azzal is, hogy vannak olyanok, akiket eddig teljesen félreismert. Érzékenyebbek lettünk a közösségi médiafelületeken, néha vibrálnak a klaviatúrák, lazulnak az enter gombok. Jómagam a végletekig megengedő vagyok a politizálókkal szemben, még a szélsőségesek véleményét is kíváncsian böngészem, más jelenségek viszont azonnal kiverik a biztosítékot.
Az eddig legjobban idegesítő álhírek vezető helyét ezen a téren a mindent elöntő számtani feladványok vették át, kis banánokkal, félbevágott cipókkal, cipőcskékkel, mittudoménmikkel. Egészen egyszerű számolási példák ezek, kis csavarral, ami arra ösztökéli az embert, hogy az ábrák minden kis részletét megfigyelje. De valójában ezek alsó tagozatos feladatok, általában két művelet kombinációi. A nép pedig elképesztően alulteljesít ebben a játékban, egészen megdöbbentő, hogy mennyien nem tudják, mi a műveletek helyes sorrendje.
A koronavírus ráadásul könyörtelen, a kisgyerekes szülők közül sokakat szembesít alapvető hiányosságaikkal.
Találtam olyan bejegyzést is, amelyben egy anyuka azon siránkozott, hogy nem tudja megoldani a zenei házi feladatot. Egy népzenei felvételen kellett megnevezni két hangszert. Nesze neked, Kodály országa.
A másik oldalon ott állnak a mindent IS tudók, de hiába bölcselkedik a fél világ, felerősödni látszik az internet előtti elhülyülés folyamata, és elkap a vágy, hogy rákeressek arra a kis gombra, amelyik segít elsöpörni az internet színéről valakit.
Mit is jelent általánosságban a „nyilvános fórum”-doktrína, ami visszatart? Eredetileg a közterületek, az utcák és parkok nyitvatartását a szónokok előtt, ami a szabad véleménynyilvánítás alapvető színtere, de az ma már látszik, hogy a technológiai fejlődés miatt a jelentős eszmecserék és a közösségi tudatosság alakítása inkább a tömeg- és az elektronikus médiában történik.
A doktrína három alapvető célt szolgál. Az első, hogy biztosítja a szerzőknek, szónokoknak azt, hogy az emberek széles csoportjához legyen hozzáférése. Az érvelést tehát olyanok is meghallgathatják, olvashatják, akiket egyébként a téma önmagában nem érdekelne, mi több, akár azok érdeklődését is felkeltheti egy adott ügy iránt.
A felszólalók szempontjából ez jog, a hallgatók oldaláról lehetőség, ami egyben lehet kellemetlen is, tehát fogalmazzunk úgy, hogy közös kitettség.
Másodsorban a nyilvános fórum hozzáférést ad intézményekhez is, tehát lehetőséget nyújt például a szervezett tiltakozásra. Azaz bizonyos hallgatók, nézők, felhasználók nem kerülhetik ki az ellenük irányuló panaszok meghallgatását. Harmadsorban pedig a nyilvánossági fórum növeli annak a valószínűségét, hogy az emberek a vélemények széles skálájával találkozzanak, ebben az értelemben a szabadságot mozdítja elő.
Az interakciók egy része nem tervezett és nem kívánt. Különbséget kell tennünk a tapasztalatokkal és érvelésekkel való találkozások között. Bepillantást nyerünk mások életébe, megismerünk más társadalmi osztályba tartozó embereket, és hozzáférhetőek a tőlünk eltérő érvelési módszerek is.
A nem tervezett és nem kívánt találkozások tehát új tapasztalatokhoz vezetnek, ami fontos érték egy heterogén társadalomban. Tehát azzal, hogy kizárok, letiltok, törlök valakit, magamat rövidíthetem meg. Még akkor is, ha idegesítenek a számolós példák!
További cikkek a témában:
„BÁRHOGY ORDÍTOM, MÉGSEM ÉRTI A HÜLYÉJE!” – ÍGY (NE) BESZÉLJ EL A MÁSIK MELLETT
REKLÁMOKTÓL SEBZETT POPULÁCIÓ – MIT TESZ A GYEREKKEL A TÉVÉ?
KIZÖKKENT IDŐ: FELVETTÜK A MASZKOT, ÉS LASSAN LEVESSZÜK AZ ÁLARCOT
