„A bűnözők személyiségzavarral, a nem-bűnözők szorongással küzdenek” – interjú Dr. Haller József kriminálpszichológussal

A bűnözés pszichológiájával kapcsolatos egyik leggyakoribb laikus kérdés, hogy létezik-e bűnözésre hajlamosító genetikai örökség, és ezzel párhuzamosan az is felmerül, vajon genetkailag meghatározott-e, hogy valaki hajlamos áldozattá válni.

Ez a kérdés gyakran felvetődik, és mindenféle válaszok születnek rá. Olyan csacskaságokat is hallottam, miszerint a bűntettekért harminc százalékban a gének, hetven százalékban a környezet felelős. Az effajta számok természetesen teljesen irreálisak. Vannak olyan gének, amelyek kockázatot jelentenek,

de olyan gének, amelyek bűnözővé tennének valakit, nincsenek.

A múlt század nyolcvanas éveiben ugyan kiderült egy súlyos génhibáról, hogy egy holland családban szinte elkerülhetetlenné tette az erőszakos bűnözést, de ez a génhiba olyan ritka, hogy azóta sem igen találtak másik ilyen családot. Az általunk örökölt génvariációkban potenciálok vannak, és a környezettől függ, ezek valóra válnak-e, vagy sem. Ezt hívják gén-környezet kölcsönhatásnak. Ugyanaz a génvariáns lehet ártalmatlan, ha ideális környezetben nevelkedünk, és kockázatos, ha nem kapjuk meg az élettől azt, ami a normális mindennapokhoz kell.

Nyilván születésekor egyetlen csecsemőről sem feltételezzük, hogy majd bűnözővé válik, ám kétségtelen, vannak olyan szociokulturális körülmények, amelyek kockázati tényezőnek számítanak a bűnözői karrier kialakulásában. Melyek ezek?

A társadalmi kockázati tényezők durván két nagy csoportra oszthatók: makrostrukturális és mikrostrukturális tényezőkre. Az előbbiek a társadalom széles rétegeit fogják át, és lényegében véve „bele vannak építve” a társadalom szerkezetébe. Ide tartozik a társadalmi igazságtalanság, például a javak szélsőségesen egyenlőtlen elosztása. Szintén a makrostrukturális tényezők közé tartozik a társadalom megosztottsága, amely végül is társadalomellenes identitások kialakulásához vezethet.

Az ilyen tényezők lényegében az egész társadalomra hatnak, és ha súlyosak, krónikusan magas bűnözési rátát eredményeznek egy egész országban, vagy annak egy jelentős részén.

A mikrostrukturális tényezők már nem, vagy jóval kisebb mértékben vannak beleépítve a társadalom szerkezetébe. Ezek már megszületés előtt hathatnak az emberre: ha például a várandós anya dohányzik, a gyermek felnőtt korában valamivel nagyobb valószínűséggel lép a bűn útjára, mint ha ezt nem tette volna. A dohányzás nyilván megzavarhatja a magzat agyának a fejlődését, amely következményekkel jár, különösen akkor, ha valamiféle genetikai deficit vagy éppen makrostrukturális tényező is társul hozzá. Életünk során számos olyan kockázati tényező hat ránk, amely csak kevés embert érint, és nem következik a társadalom egészének struktúrájából. Ilyenek a traumák és a stressz, vagy éppen a drog, különösen, ha a kamaszok élnek vele, mert az idegrendszerük még fejlődésben van.

Amennyiben a bűnelkövetés feltétlen része az ártó szándék, milyen életkortól kriminalizálódhat egy gyerek?

Ez részben jogi kérdés, a jogi felelősségre vonhatóság ugyanis életkor kérdése. Vannak országok, mint például Brazília, ahol a gyermek már nyolcéves korától felel tetteiért. Vagyis ha bűntettet követ el, akkor perelhető és elítélhető. Más országokban a felelősségre vonhatóság életkora magasabb. Ha ebben az értelemben válaszolnék kérdésére, akkor azt mondanám, a gyermek abban az életkorban kriminalizálódhat, amely életkortól kezdve a törvény ennek lehetőségét elismeri. Amennyiben a bűnözői karrierek oldaláról közelítem meg a kérdést, akkor más a helyzet. A bűnözői karriereket már nagyon hosszú ideje tanulmányozzák, és a legkorábban felismert

két tipikus karrier az élethosszig tartó karrierbűnözés, és a kamaszkorra korlátozódó bűnözői pálya.

Az előző már az óvodában kezdődik, amikor még csak problémás viselkedésként jelenik meg: ez a viselkedés a jogilag megfelelő életkorban válik bűnözéssé, és ettől kezdve addig tart, amíg az elkövető fizikailag vagy szellemileg képes a bűnözésre. A kamaszkorra korlátozódó bűnözői karrier ezzel szemben az erre az életkorra jellemző érzelmi viharok folyománya, és meg is szűnik, ha a kamaszkor véget ér. A két karrier – és további jónéhány, amelyről most nem szóltam –, nemcsak a kezdés életkorát tekintve, hanem a bűntettek és elkövetők számos jellegzetességében különbözik. 

Az évente kiadott Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika adatai szerint az elmúlt tíz évben igen jelentősen csökkent a bűnelkövetések és a bűnelkövetők száma is Magyarországon: míg 2011-ben 451 371 bűncselekményt és 120 529 elkövetőt regisztráltak, addig 2021-ben 154 012 bűneset történt, amit 78 038 tettes rovására írnak. Ennek a javulásnak vannak-e kriminálpszichológiai vonatkozási vagy leginkább a közbiztonság javulásával, a szabályozási környezet változásával magyarázható? Mondhatjuk-e például, hogy a magyar társadalom mentálisan, pszichésen jobb állapotban van? A többi deviancia, például a drogfogyasztás terén látunk-e hasonló csökkenést?

Mint minden jelentős változásnak, ennek is sok oka van. A társadalom – és benne a rendőrség – nyilván fejlődött, arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy

a ’90-es évektől kezdve társadalmunk drámai mértékben átstrukturálódott, és ennek egyik negatív következménye a makrostrukturális feszültségek kiéleződése volt.

Ezekről a tényezőkről beszéltem korábban. A társadalmi átalakulás – számtalan előremutató vonatkozása mellett – negatívan érintette a javak eloszlását, megosztotta a tagjait stb. így lényegében előtérbe került a kockázati tényezőknek egy olyan köre, amely korábban kevésbé hatott. Nem csoda, hogy a hazai bűnözési statisztikák a ‘90-es években voltak a legkedvezőtlenebbek. Később a viszonyok rendeződni kezdtek, felállt egy új struktúra, amelyben a makrostrukturális tényezők súlya csökkent, és a bűnözés is visszaesett. Hangsúlyozom: minden nagy léptékű változás sokrétű, de a folyamatban az is szerepet játszhatott, amiről beszéltem.

„Normális” ember „normálisan” viselkedik, ami azt jelenti, hogy távol tartja magát a devianciáktól és a bűnözéstől. Ezek szerint a bűnöző elmeállapota kórosnak tekinthető?

A „normális” fogalma korántsem olyan egyértelmű, mint sokan gondolják.

Ha csak az „normális”, akinek nincs pszichiátriai zavara, akkor a társadalom negyede-harmada „nem normális”.

Ennyien vannak ugyanis azok, akik élete folyamán valamilyen pszichiátriai zavar felüti a fejét. Szerencsére nincs ennyi bűnöző egyetlen társadalomban sem. Az tény ugyanakkor, hogy a bűnözők körében a pszichiátriai zavarok ennél jóval gyakoribbak – előfordulásuk gyakorisága egyes felmérések szerint elérheti a 70-80 százalékot is –, de még ez sem különösebben fontos. Sokkal fontosabb az, melyek a vezető zavarok az egyik és a másik esetben.

A nem-bűnöző lakosság körében a szorongás és depresszió az uralkodó, a bűnözők körében elsősorban a személyiségzavarok.

Magyarországon komoly hagyományai vannak az alkoholfogyasztásnak: ez a legnagyobb függőségünk, emellett a droghasználók száma is jelentős. Kriminálpszichológiai szempontból van különbség a különböző szerek általi befolyásoltság állapotában elkövetett bűncselekmények és a „tiszta fejjel” indukált bűnesetek között?

Az alkoholfogyasztásnak minden országban komoly hagyományai vannak. Magyarország még Európában sem jár az élen ebből a szempontból, az egész világot tekintve pedig végképp nem.

Nem tudom, miért alakult ki az önmarcangoló „tíz millió alkoholista” pszichózisa a médiában, de ez egyszerűen kacsa.

Ugyanez fokozottan igaz a drogok többségére: a legtöbb drogféleség fogyasztását tekintve kifejezetten jól állunk, ugyanakkor természetes, hogy az alkohol, és a drog bűnözési kockázati tényező nálunk is, ugyanúgy, mint máshol. Korábban beszéltem a bűnözői karrierekről: ezek egyike a felnőttkorban kezdődő bűnözői pálya, ami azoknál alakul ki, akikre valamilyen drámai erejű tényező hat felnőttkorban, vagy annak küszöbén. Ilyenek lehetnek a traumák, de persze az alkoholizmus és a drogfogyasztás is.

A függőség betegség, ugyanakkor a droghasználat bűncselekmény – ez a kettősség nem segíti a deviancia visszaszorítását, hiszen eleve rejtőzködő magatartásra kényszeríti az érintetteket. Mit gondol, az enyhébb szabályozás és a társadalmilag megengedőbb magatartás inkább oldaná a tabut vagy még szélesebb körben ismertté tenné a drogokat?

A drogfüggés még nem betegség, de a droghasználati zavarok már azok, pontosabban a pszichiátriai kórképeket nevezzük betegségnek. Ez azonban részletkérdés. A kérdésében van egy rejtett logikai bukfenc, még pedig az, hogy ellentétet lát a betegség és a droghasználat tiltása között. Ez az érvelés azt az érzést keltheti, hogy a drog tiltása a betegséget bünteti. A droghasználati zavarok azonban nem maguktól alakulnak ki, hanem a droghasználat következtében, és a droghasználat tiltása egyáltalán nem a betegséget tekinti büntetendőnek, hanem a betegség előidézését tekinti annak. A droghasználat tiltása éppenséggel társadalmi önvédelmi, és egyéni egészségvédelmi mechanizmus. Azt igyekszik megakadályozni, hogy az emberek megbetegedjenek – vagyis droghasználati zavarok alakuljanak ki náluk. A két dolog nem ellentétes egymással, hanem kiegészíti egymást. Magát a betegséget természetesen gyógyítani kell, és ennek szervezeti keretei Magyarországon ugyanúgy megvannak, mint máshol. A betegség kialakulásának megelőzése ugyanakkor legalább ilyen fontos, és ennek egyik eszköze a drogkereskedelem korlátozása.

Bár ideális társadalom a valóságban nem létezik, hogy látja, Magyarországon hol tart ma a bűnmegelőzés? Milyen sikerekről lehet beszámolni és miben vallunk kudarcot?

Sok olyan ország van, ahol a bűnözés sokkal súlyosabb probléma, mint Magyarországon. Ebből a szempontból viszonylag szerencsésnek mondhatjuk magunkat, az életben azonban nincsenek előre lejátszott játszmák. Ahhoz, hogy kedvező helyzetünket megőrizzük, sőt, tovább javítsunk rajta, folyamatos munkára van szükség. E munka egy része a törvény képviselőire hárul, de ne felejtsük el, hogy vannak mikrostrukturális tényezők is, amelyek jó része akkor érvényesül, ha nem úgy viselkedünk, és nem olyan életet élünk, amilyet kellene. Ebből a szempontból pedig a magánembernek is van feladata.