Verne Gyula regényeiben bejárta a világot, pedig a valóságban sohasem utazott – évfordulóján emlékezünk

Kult

Verne Gyula regényeiben bejárta a világot, pedig a valóságban sohasem utazott – évfordulóján emlékezünk

Egyesek jövőlátónak tartották, mások a tudományos-fantasztikus történetek atyjának. Eleinte nevetségesnek gondolták az írásait, jelenleg mégis a világ második legtöbbet fordított szerzője: a Biblia és Marx-Engels könyvei után az ő regényei jelentek meg a legnagyobb példányszámban. Nevét egy holdbéli kráter, egy teherszállító űrhajó és a világ legnagyobb konténerszállító hajója mellett számos utca, köztér és intézmény viseli. Halálának évfordulóján Jules Verne-re, akit magyarosan csak Verne Gyulának mondunk, emlékezünk. 

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy Verne Gyula nevével összefonódott a kaland, az olvasás és a felfedezés öröme. Kevés író képes arra, hogy kanapémból a világ legkülönbözőbb tájaira repítsen, de Verne Gyula képes volt rá, és talán még ennél is többre. Én ezt a csodát csak mágiának hívom, Verne Gyula pedig kétségtelenül az egyik legnagyobb mágus, akit eddig „ismertem”. Most lenne 193 éves, én pedig mindent megadnék azért, ha legalább egy kicsit  beszélgethetnék vele. Tisztelem az írás iránti alázatáért, és azért, ahogy az írásért küzdött. Tisztelem az észszerűségéért, a logikus következtetéseiért. Tisztelem a regényeiért, amiket elolvasva nem tudom és talán nem is akarom elhinni, hogy ő maga mennyire keveset utazott. 

Jules Gabriel Verne 1828. február 8-án született a franciaországi Nantes-ban. Már egészen fiatalon, 12 éves korában elkezdett írni, ám apja, Pierre Verne ezen törekvését figyelmen kívül hagyva az ő példáját folytatva jogi pályára kényszerítette. Verne Gyula egy ideig fejet hajtott az atyai szigor előtt, 1851-ben befejezte a jogi egyetemet Párizsban. Ekkor már sejtette, hogy a jog túlságosan nyers és passzív a kalandvágyó énjének, egyre biztosabban érezte, hogy az írással kellene foglalkoznia. Édesapja hiába gondoskodott a biztos ügyvédi gyakorlatról, Verne Gyula a bizonytalan, kétségekkel teli írói lét mellett döntött.

Nem tudta ugyan, hogy mit írjon, azt sem, hogy milyen műfajban.

Egy dolgot tudott csak: írni akar. Apja minden anyagi támogatást megvont tőle a hír hallatán, innentől kezdve nélkülözéssel teltek a mindennapjai. Mindent elvállalt, amit csak tudott; tárcákat, verseket, cikkeket, színműveket és operaszövegeket is írt hosszú éveken át, de folyamatosan küzdött a megbecsültség hiányával.  

Amikor 1857-ben, huszonkilenc évesen összeházasodott Honorine de Viane-nal, a kétgyermekes özveggyel, a megélhetés érdekében tőzsdeügynöki állást vállalt. Egy dolgot kötött csak ki: az írásról még főállása mellett sem hajlandó lemondani. A hajnali órákban kelt, hogy indulás előtt képzeletbeli történeteit papírra vesse, apró cédulákra jegyezte fel a kor tudományos-technikai újdonságait – ám valami még így is hiányzott számára. Kereste írói hangját, kereste a műfajt, amit önmagáénak érezhetett, de sehogy sem találta. Eleinte meg sem fordult a fejében, hogy azért nem találja, mert még nem is létezik, és magának kell megalkotnia; ötvöznie a természettudományt a fantasztikummal, a műszaki ismereteivel írói tehetségét. Akkoriban ez korszakalkotó gondolatnak számított, így az egyetlen, amit járt mellé: az a kételkedés volt.

1862 karácsonyán, harmincnégy éves korában jelent meg az Öt hét léghajón című műve a Hetzel kiadó gondozásában, amely többek között Victor Hugóval, Honoré de Balzac-kal dolgozott együtt. Az Öt hét léghajón a Különleges utazások sorozat keretein belül meghozta számára az anyagi biztonságot, így azonnal otthagyta a tőzsdeügynöki állását, hogy végre teljes figyelmét az írásnak szentelje. Élete során több mint százötven regényt írt, amelyekből többet meg is filmesítettek: Utazás a Föld középpontja felé, Menekülés a rejtelmes szigetről, 80 nap alatt a Föld körül, Mélytengeri kalandorok, Nemo kapitány és a víz alatti város, Willy Fog újabb kalandjai. Noha a címekből arra lehetne következtetni, hogy

Verne Gyula a világ egyik legnagyobb felfedezője volt, az esetek többségében csak képzeletben utazott.

Történeteit a híres felfedező, Jacques Arago ihlette, aki utazásai során ugyan elveszítette a látását, kalandjaira viszont részletesen emlékezett. Jules Verne a történeteiben félelmetes pontossággal hibázott rá a jövő történéseire, az utókor nem véletlenül becézi Nostradamusnak, a híres jövőlátónak.

Összesen száznyolc találmányt említ írásaiban, annak kétharmada napjainkra már megvalósult – ki tudja, hány fog még a jövőben? Ilyen például az első híradó 1920-ban, a tengeralattjáró 1964-ben, a televízió, a videokonferencia, a gépfegyver, az űrhajó, a léghajó vagy az atombomba. A vízfelszínen úszó olajfoltok szörnyű látképét, a pusztító emberi tevékenység okozta állatfajok csökkenését, a városi szmog hatását is megjósolta.

Attól a naptól kezdve, hogy 1886-ban, ötvennyolc éves korában a mentálisan beteg unokaöccse meglőtte a lábán, Verne Gyula egészsége folyamatosan romlott. Romló állapotát csak tetőzte a cukorbetegsége és félvaksága, szemét ugyanis hályog támadta meg. A lövésből sosem gyógyult fel teljesen, 1905-ben bekövetkező haláláig sántított.

Forrás: ITT, ITT, ITT

Ajánljuk még: