Ugye nem felejtettetek el könyvtárba járni? Én nagyon sokat köszönhetek ennek a mágikus térnek

Kult

Ugye nem felejtettetek el könyvtárba járni? Én nagyon sokat köszönhetek ennek a mágikus térnek

A szemerkélő októberi esőben kezemben egy szövetzsákot lóbálok, benne könyvek. Az idő zord, a kedvem is hasonló, tartva attól, milyen fogadtatás vár a könyvtárban. Mert már megint lejárt a kölcsönzési idő, sokadszorra…

Nem lehettem több második osztályosnál, amikor anyám kézen fogva bemutatott az iskola könyvtárosának. Félelmetes volt a torzonborz, hosszú, ősz hajú magyartanár, aki egy padlótól plafonig polcokkal telezsúfolt, levegőtlen kis szobában ücsörgött délutánonként. Meglátva az arcomra ülő rémületet, gyorsan bemutatott bennünket egymásnak a „pöttyös” meg a „csíkos könyvekkel”. Ez pont elég volt ahhoz, hogy egy életre elültesse bennem a könyv(tár)szeretet magját.

Ami aztán gyorsan szárba szökkent, néhány év múltán pedig egyenesen metszés után áhítozó suhává pendült: hosszú délutánokat ültem a városi könyvtár belső szobájában különböző irodalmi és tudományos feladatlapokkal és vastagabbnál vastagabb lexikonokkal. Kutattam. Csöndben, elmélyülten, aztán pedig hazavittem az első Vámost, Brontét és Fekete Istvánt… és egyfajta rajongást az ottani hangulat, az áporodott könyvszag és mindig nyugalmat árasztó miliő iránt.

Ami aztán egyetemistaként igencsak megváltozott. A könyvtár abban az időben egyet jelentett számomra a zárthelyi dolgozatok és beadandó esszék torokszorító kényszerével. A nyomasztó hangulatot végül egy esés törte meg: a szakdolgozatírás hajrájában egy éjjel hatalmasat estem a drezdai éjszakában biciklivel, úton hazafele a könyvtárból. Kínomban, az útpadkán ülve – és magamon röhögve – hol a sajgó térdemhez, hol a hónom alá csapott laptophoz kaptam, konstatálva, hogy ennél már csak föntebb lehet.

És így is lett: ma már újra örömmel nyitok be a zöldre mázolt ajtón, még akkor is, ha tudom, restanciám van. Talán azért is, mert azt látom, hogy nemcsak az én hozzáállásom változott meg az évek során, hanem a könyvtár is más lett. Elfogadóbb, nyitottabb és közvetlenebb. Ebben biztosan szerepet játszik az is, hogy én egy viszonylag kicsi, községi könyvtár lelkes olvasója vagyok, nem pedig egy nagyvárosi több tízezer kötetes könyv(rak)táré.

Ma reggel én (= a szerencsés olvasó) nyitottam meg a hetet a könyvárban. Nekem indult a számítógép és értem fordult át a dátumbélyegző, miközben valami misztikus csönd lengte be az épületet. A könyvtáros hölgy halkan dúdolászva pakolászott, én egy könyvvel a kezemben két polcsor között már rég egy képzeletbeli világban – álltomban, de mégis – jártam. Csak az ajtó nyikorgása térített vissza a valóságba. Talán azért is, hogy összeszedjem, miért vallom azt, mindenkinek érdemes lenne könyvtárba járnia.

  1. Itt minden könyvbe kendőzetlenül és időkorlát nélkül bele lehet olvasni. Elől, hátul, középen. Nem kell sanda pillantásoktól tartani, hogy megvesszük, vagy nem vesszük. Csak egy kérés van: élvezzük. Sőt, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor is ott a lehetőség, hogy hazavisszük és visszahozzuk. Bevallom, velem többször előfordult már, hogy egy-egy sikerkönyvet néhány oldal után feladtam. Mivel azonban ezt soha nem titkolom, mindig akadt valaki, aki ajánlott más olvasnivalót.
  2. Egy könyvtár közösségébe tartozni olyan, mintha az ember kapna a sorstól egy halom jó barátot. Mert ha belegondolunk, nekünk mindannyiunknak – akiket nem a tanulás kényszere vezet ide – két nyomós okunk van „könyvtárazni”. Vagy szeretünk olvasni, vagy szeretjük, tiszteljük azokat az embereket, akik ugyanígy vannak ezzel, mint mi és keressük a társaságukat. Egy értékrendet vallunk, szívesen osztozunk tárgyakon és élményeken.
  3. Könyvtárba járni egyet jelent azzal, hogy értékes, valós időt szánunk magunkra. Gondoljunk csak bele: amikor a kezünkbe veszünk egy könyvet, megszűnik a külvilág. Eltűnnek a külső ingerek, nincsenek zajok és csak arra figyelünk, hogy képzeletben megteremtsük a leírt világot lelki szemeink előtt. Egyszer, kétszer, tízszer, százszor… közben megnyugszunk, a lelkünk, testünk megpihen. Ennél jobb indok nem is létezhet, nem is kell, ami a könyvtárba járás mellett szól.
  4. Csak egy. Ezek pedig a könyvtári programok: felolvasás, bábjáték, számítógépes tanfolyam, író-olvasó találkozó, kézműves délután, kiállítás, képekkel illusztrált útibeszámoló… A felsorolás pedig végtelen, mert a könyvtárosok ugyanilyen odaadással igyekeznek minél színesebb kínálattal előállni, hogy a könyvtár minden korosztály számára vonzó hely legyen.

Nem kaptam intőt a későn visszahozott könyvek miatt. Helyette két további könyvet adtak a kezembe, azzal a kéréssel, hogy vigyem haza a fiúknak. Mosollyal az arcomon lépek ki a szemerkélő októberi esőbe, lóbálva a vászonzsákomat, fülemben Jeromosnak, a könyvtár cicájának dorombolásával… Ez egy jó hét lesz, már érzem!