Szabó Magda: Mózes egy, huszonkettő

1905 október 5-én született Szabó Magda, az emberi – és talán főleg a női lélek nagy ismerője, értelmezője. Bár elismert íróként már Budapesten élt, a debreceni évek olyan erős hatást gyakoroltak rá, hogy egész irodalmi pályafutása összefüggésbe hozható a debreceniséggel. Az egyetem elvégzése után tanított, majd versekkel nyitotta irodalmi pályáját. Bár líráját is elismerte a szakma, ma elsősorban prózai munkásságára emlékszünk, amit viszonylag későn kezdett: 40 éves is elmúlt, mire első regényei megjelentek.

Az elkövetkező 50 évben sorra jelentek meg művei. Sok művész kortársához hasonlóan a szocialista rendszer ideológiai kereteibe nem fért bele, aminek következtében 1949 és 1958 között nem jelenhettek meg művei, sőt, korábban megítélt Baumgarten-díját is visszavonták. A rendszer szigora később lazult, ám a református gyökereit, világnézetét műveiben rendező elvként használó Szabó sosem vált a hivatalos kultúrpolitika támogatottjává. Viszont az olvasók akkor is – és azóta töretlenül generációk sora – rajongtak művészetéért.

Szabó Magda
Fotó: Fortepan / Hunyady József

Ő az egyik legtöbbet fordított magyar író, ezidáig 42 nyelven olvashatjuk könyveit. Az ajtó című műve felkerült a The New York Times 10-es listájára – ilyen sikert más magyar alkotás még nem ért el. Ifjúsági regényei is kiállták az idő próbáját, az Abigél vagy a Mondjátok meg Zsófikának sokak által szeretett írások. 

Szabó Magda műveiben gyakorta megjelennek önéletrajzi vonatkozások, a Régimódi történet például kifejezetten saját felmenői, illetve részben saját történetét foglalja irodalomba. Az életrajz kevésbé, viszont a szerző által átélt korszakok – a háború és az azt követő időszak terrorja, majd a konszolidáció előzőekhez képest lazább kora annál – inkább megjelenik az általam ajánlott Mózes egy, huszonkettő című regényben.

Két generációt állít itt szembe Szabó: azt, akinek legszebb fiatal éveit a háború határozta meg, és az ő gyerekeikét, akik lázadnak, akik nem tudják, és nem is akarják elfogadni a szabályokat, amelyek háborúban „edződött” szüleik számára természetesek. A fiatalok nem akarnak csak azért nem barátkozni egymással, mert a családjaik egymással szemben álló osztályból származnak, számukra értelmezhetetlen a kitétel, ami alig két évtizeddel korábban még az egész országra bélyeget nyomott.

Ők már nem akarnak a háború emlékének árnyékában élni, hiszen számukra az nem a valóság.

Nemcsak nem értik, utálják szüleik életfelfogását, így a főszereplő testvérpár egyetlen célja a szabadulás a családi béklyóból, melyhez bizarr eszközt választanak. Hugi teherbe esik egy csendes, eminens, ám gazdag fiútól: mindezt a lakásért, ahova majd négyen menekülhetnek a szüleik világa elől. Működhet-e egy ilyen megoldás? Lehet-e igazságot tenni a két generáció között? Szabó Magda finom írói eszközökkel, bibliai áthallásokkal viszi közelebb az olvasót az összes szereplőhöz, az eltérő motivációkhoz, eltérő lehetőségekhez – és nem ítélkezik, hanem együtt érez. 

Nádas Péter: Egy családregény vége

Október 14-én lett 80 éves elismert írónk, Nádas Péter. Születésnapja alkalmából felolvasóesteket, beszélgetéseket szerveztek, sőt a középiskolások és egyetemisták a Jelenkor Kiadó és a Libri Könyvkereskedelmi Kft. jóvoltából ingyen hozzájuthatnak a Berlini szürke című, az író novelláiból készített, egyedi válogatáskötethez. 

Nádas Péter zsidó munkáscsalád gyermekeként született 1942-ben. Eredeti szakmája szerint fotográfus, s e hivatását gyakorolja is. 123 fotóból álló gyűjteményét a Petőfi Irodalmi Múzeumnak adományozta, de olyan fotósorozata is van, mellyel saját regényét illusztrálta. Írói világát meghatározza a zsidó származás, a XX. század szörnyűségei és személyes nehéz történetei is – szüleit fiatalon elveszítette, nagynénje gyámsága alá került kamaszkorában. 

 Az ifjú Nádas Péter önarcképe. Fotó: Fortepan / Nádas Péter

Nádas a ‘70-es évek nagy irodalmi fordulatának egyik kiemelkedő alkotója. Ekkor váltotta fel a lineáris történetmesélést a magyar prózában a töredezettség, az idősíkok szabadabb kezelése, a vendégszövegek alkalmazása, és a kitekintés, önértelmezés a szövegen belül. Érdekesség, hogy a prózafordulat alkotóit gyakran emlegetik a Péterek nemzedékeként, hiszen Esterházy, Nádas, Lengyel és Hajnóczy voltak a legfontosabb alkotói – keresztnevük pedig mind a négyüknek Péter. 

Éppen a prózafordulat sajátosságai miatt nem könnyű olvasni e szerzőket, de érdemes megismerkedni műveikkel. Nádas Péter az irodalmi Nobel-díj egyik legesélyesebb magyar várományosa évek óta.

Az Egy családregény vége naplószerű, emlékfoszlányokból álló elbeszélés olyan, mint egy impresszionista festményt ábrázoló puzzle. Nehéz összerakni az elemeket, és amikor sikerül, akkor is csak érezzük, hogy a helyükre kerültek a dolgok, az arcok és a formák sosem lesznek teljesen körülírhatóak.

A történet alapvető problémafelvetése a múlthoz való viszony tisztázása. Egy zsidó család három generációjának megküzdési stratégiáit írja le a szerző. A nagyapa a zsidó identitás krónikása: családjuk, kiválasztottságuk történetét újra és újra elmondja, mitikussá emelve a család meghurcoltatását. Története szerint ősük Cirénei Simon, aki nem ismerte fel, hogy Jézus valóban a megváltó. Szerinte ez az ősi bűn juttatta a leszármazottakat állandó szenvedésbe. Az apa a nagyapától eltérően már nem Istennek engedelmeskedik feltétlen hittel, hanem az államhatalomnak. Az ő módszere tehát a tagadás. A fiú, aki a regény idején gyermek még, e két eltérő út valamelyikét választhatja. Ám a választás nem mindig a sajátunk, Simon Péter sem tud egyik vagy másik oldalhoz tartozni. Az ő útja a különállás lesz: mindkét felkínált úttól eltávolodik. 

Krúdy Gyula: Szindbád-történetek 

1878. október 21-én született a XIX- XX. század fordulójának egyik legjelentősebb prózaírója. Édesapja jómódú dzsentri származású ügyvéd, míg édesanyja a család cselédjeként élt, míg teherbe nem esett az író édesapjától. Bár Krúdy nagyszülei eleinte nem nézték jó szemmel a cselédlányt, végül mégis áldásukat adták a kapcsolatra, melyből 10 gyermek született. Bizonyára hozzájárult Krúdy írói világához, hogy szülei révén többféle társadalmi osztály életébe belelátott. 

Krúdy ősei már a XVII. században nemesi címet kaptak, a családi legendárium tele volt érdekes elődök történeteivel. Az 1848-49-es események több családi történetben is megjelentek, s ezek olykor keveredtek az író fantáziájával. Az életműben megjelenő, vissza-visszatérő alakok gyakran a családi legendáriumból vándoroltak át a lapokra.

A nagymama például – aki álomfejtőként, tenyérjóslóként tevékenykedett – nagy hatást gyakorolt az azóta is híres Álmoskönyvre. 

Krúdy művei egy olyan világba vezetnek, amelyet a XX. század háborúi és eszmerendszerei véglegesen megsemmisítettek. Arra a korra, melyet ma csak boldog békeidőkként emlegetünk. Persze, ha a történelmet nézzük, tudhatjuk, hogy ez nem teljesen igaz, mégis, létezett akkor az a fajta polgári élet, melyben nagyobb szerepe volt a jó ételeknek és a földi élet más örömeinek, mint a későbbi, háborúkkal és válságokkal szabdalt évtizedekben bármikor.

 Krúdy Gyula

Igazi életérzés-történeteket alkotott Krúdy Szindbád alakjának létrehozásával. A kalandor, mindig a szépséget kutató, önmagát és az élet értelmét kereső figura az író több művében – regényekben, novellákban egyaránt – megjelenik.

Bár Krúdy szerint nincs önéletrajzi vonatkozása Szindbádnak, az olvasói vélekedések, de még az irodalomkritika is a szerző alteregójaként tartja számon Casanova és Don Juan utódját, a magyar vidék örök kalandorát.

A történetekben párhuzamosan jelenik meg az életszeretet és az elmúlás – ez utóbbi olykor öngyilkossági jelenetek formájában. Hangsúlyos még a múlt és az emlékek viszonya a jelennel: Szindbád számára az előbbi tűnik szépnek, a jelen általában semmi jót nem tartogat a nagy utazónak. Azonban amikor múltbeli szerelmeihez visszatér, szinte kivétel nélkül azzal az érzéssel távozik tőlük, hogy még a múlt sem volt olyan szép, mint emlékeiben...

Krúdy úgy fogalmaz, hogy ízeket, illatokat érzünk, míg olvassuk történeteit. Ezt az érzékletességet ragadta meg Huszárik Zoltán és Sára Sándor a történeteket feldolgozó 1971-es játékfilmben, melyben Latinovits Zoltán alakította emlékezetesen a kalandor keserédes alakját. (Egyébként ez Borbás Marcsi kedvenc magyar filmje is, mint itt kifejtette.) A filmet is mindenkinek jó szívvel ajánljuk, ám mint minden feldolgozás esetén, itt is szerencsésebb előtte az eredeti művel ismerkedni. A Szindbád esetén ez könnyen meg is valósítható, hiszen rövid, egymástól függetlenül történetekről van szó.