Kult

„Minden élethang elhalkul télen” (tárca)

Zene füleimnek az élet minden hangja. Akkor is, ha kevés, ha szinte nincs. Például télen, amikor hiánycikk a zümmögés.

Rájöttem, miért érzem szegényebbnek, satnyábbnak a telet, mint bármely más évszakot ezen a földtekén: mert minden fakóbb ilyenkor, nincs az életnek olyan lüktetése, mint máskor.

Megváltoznak a szagok, de ami marad, az is erőtlen. A szél a szétmálló, korhadó avar szagát is kisöpri a térből, szinte semmi se marad, ami valaha élt, és aminek illata volt. A hideg nemcsak a virágok illatát, meg a napfény illatát, meg a naptej, palacsinta, vaníliafagyi aromáit kergeti el, de elűzi a Balaton vize után száradó törölközők kicsit dohos szagát, meg a dinnye gőzét is. Elkerget mindent, ami észrevétlenül vidítja az emberi szíveket, és keserű füsttel, meg a köd szagával tölti meg a miatta keletkező űrt.

A fényekkel is gonoszul elbánik, bágyadt, sápadt, beteg árnyalatokkal játszik csupán: szürkével, szürkéskékékkel maximum, meg a penész zöldjével az égen is, pedig tudható, hogy az égen nem lehet penész.

Az igazán nagy hiány és változás mégsem ezekben rejlik, hanem abban, hogy az élet zsibongása szűnik meg, riasztó lesz a némaság.

Minden élethang, ami tavasztól ősz végéig zene füleimnek, elhalkul.

Nincs többé tücsökciripelés, se békabrekegés, még a szúnyogok dunnyogása is elvész. Nincs zsivaj sehol, nem hallatszik innen is, meg onnan is gyereknevetés hangja, még a trécselő anyukák szavát is szobákba zárja a tél. Ablakok mögött döcög a nevetés meg a szószaporítás, nem az utcán. Nem akkor, és nem úgy, mint amikor meleg fények kísérik a járókelőt, és annak van kedve megállni egy szóra az ismerőssel, mert nem űzi a hideg tovább. Élvezi inkább a lusta sétát, meg a megállást és a szóváltást, ami ürügy arra, hogy percekig csak úgy élvezze azt, hogy él, hogy süt a nap, hogy arcát fürdeti a fény, ami a szemén meg a bőrén keresztül lecsorog benne egészen mélyre. 

Télen korán szakad le a sötét, és későn, hunyorogva, rosszkedvűen ébred a nap. Tele van köd-csipával az ég szeme, nincs kedve felkelni. Mert minek. Hisz nem dünnyög a dongó, nem repül zizegve. A locsolócsövek is némák, összetekerednek egy sötét sarokban, és ha nincs résen az ember, a frászt hozzák rá, direkt, mert ők is fáznak, és dermedten várják, hogy végre mozdulhassanak, sziszegve spricceljenek hűs permetet.

Télen nem aratnak a gépek, nem száll a por, nincs tele a begyűjtött gabona, a búza, meg az árpa, meg a rozs meg a zab szagával az ég meg a föld. Nem őröl lisztszagot a malom, a levegő nem telik meg az új, a frissen sült kenyér szagával. Nem kiabál a pattogatottkukorica-árus a parton, még libatollat se árulnak télen, nem abajgat a libatollárus a faluban, hogy venne. A tűz pattogásának hangja ugyan nem vész el, de átalakul. Kályhákba, kazánokba szorítja a tél a tüzet, ami ilyenkor nem nyaldossa vidáman a fahasábokat, és a grillre dobott hús se sercen. Mert másként serceg a serpenyőben sütött étel, mint akkor, amikor az alatta levő parazsat hol felszítja, hol meg lecsendesíti a szellő.

A kutyák is másként ugatnak télen. Megfigyeltétek? A téli kutyaugatás tele van panasszal.

Űzött, öreg vakkantgatás csak a téli kutyalárma. Nincs benne olyan erő, mint tavasztól őszig. Ha be nem is reked a kutyatorok, reszelősebb, kedvetlenebb és néha haragosabb is, mint akkor, amikor meleg fények simogatják a bundát. A macskák hanga is elhalkul, kályha melletti dorombolássá csendesül, és nem surran ügyesen fától fáig egy macska sem, hogy levadássza a leghangosabb madarat az ágról. Mert mért is surranna? Halk a madárdal, alig hallható.

Ám ha mégis felcsendül, az gyönyörű. Az tele van reménnyel. A madárdal őrzi igazán dallamról dallamra a következő tavaszt, meg a nyarat, meg a mézes ízekkel kényeztető őszt is a szívekben. Hát abba kapaszkodom én is, a madárdal marad a zene a füleimnek télen, hogy legyen erő várni a következő tavaszt.

Hallgassátok őket ti is.

És ha tényleg elegetek van a télből egyszerre játsszátok le ezt a négy madárdallal teli videót, amikben a cinege, a vörösbegy, a tengelice meg a rigó énekel, és azonnal a nyárban találjátok magatokat. Egyébként a barkós cinege lett 2023 madara: neki ilyen szépen cseng az éneke!

Fotó: Fehér Zsófia

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X