Milyen ember volt valójában államalapító Szent István király? – dr. Thoroczkay Gábor történésszel beszélgettünk

Az a szép fényes nap, amiről Szabó Magda 1976-ban bemutatott drámája szól, Szent István életének első kulcsmozzanatát ragadja meg: 994 őszén, annak a napnak az előestéjén játszódik, amikor Vajkból Európa keresztény uralkodóinak követei szeme láttára a keresztségben István lesz. Az irodalmi ábrázolásokból felsejlő ifjúkori István-kép egy vékonydongájú fiút mutat, de nem sok időnk marad töprengeni a körülményeken, hiszen „17 évesen már nagyfejedelem lesz, 21 évesen megkoronázzák, és 38 évet uralkodik Magyarország első keresztény királyaként. Ez a szám abban az időben nagyon magas életkornak számított, hiszen a kora középkori királyok lovon és háborúkban töltötték az életük nagyobbik részét” – segít eligazodni az arányokban dr. Thoroczkay Gábor történész, az ELTE Történeti Intézetének habilitált docense, akinek A középkori Magyarország – Állam és ideológiák címmel tavaly megjelent kötete több dolgot is tisztáz a Szent István-képpel kapcsolatban.

Fotó: Roggs Fényképészet

„A koronázási palást a leghitelesebb Szent István ábrázolás: ezen látjuk a lándzsával, a koronával és az országalmával a már idősödő uralkodót, a palást az ezredévközi német művészet kiemelkedő darabja. Aki ezt a képet készítette, nagy valószínűséggel látta Szent Istvánt. Az írott források közül a korabeli, főként német krónikák mellett, amelyek politikai tetteit villantják föl, gyakorlatilag három fennmaradt legenda áll rendelkezésünkre: a kisebbik és a nagyobbik legenda, illetve a Hartvik-legenda – ezek már a szentet mutatják be, közülük a nagyobbik a szentté avatásra készíti elő. A későbbi Magyar Krónika, ami már XIV. századi, viszonylag keveset foglalkozik Szent Istvánnal. Tehát, inkább elképzeljük, hogy milyen volt, hiszen a források kevés támpontot nyújtanak” – mondja a történész.

Szent István fő műve és egyben legnehezebb feladata a kereszténység meghonosítása, az államalapítás a kereszténység államvallássá tételével és a törzsek egyesítésével. Kristó Gyula szegedi történészprofesszor, aki az államalapítás korának írott forrásait egybegyűjtötte, műveiben részletesen foglalkozik a korszak történetével, így Szent István életművével is.

„Bizonyosan tudható, hogy István németországi püspökök és papok hatására keresztény nevelésben részesült, ami elsősorban az alapvető hittételek elsajátítását jelentette.

Túlzóak lennének azonban azok a feltételezések, miszerint írni és olvasni tanították volna.

Akkor a világi méltóságok nem tanultak ilyesmit. Ugyanakkor kizárni sem lehet teljesen, hiszen a fiához, Imre herceghez írott intelmei nagyon személyes hangvételűek” – magyarázza dr. Thoroczkay Gábor, miközben a leendő király neveltetésének körülményeit boncolgatjuk. Amiatt is valószínű, hogy a kereszténységet még a Gizellával való házasságkötése előtt felvette, mert nem valószínű, hogy a német császári családból származó hercegnőt hozzáadtak volna egy pogány fejedelemhez.

Fotó: Roggs Fényképészet

Ifjúkori katonai felkészítését források híján is biztosra vehetjük, hiszen a kornak megfelelő gyakorlat szerint a lóra termett fiúknak a kardforgatás mesterségét is meg kellett tanulniuk. Kós Károly azonban Az országépítő első jelenetében így mutatja meg a gyengélkedő Géza fejedelem vívódását egy Sarolttal, a Nagyasszonnyal folytatott párbeszédben:

• „– …sietni kell, Sarolt. Te tudod, hogy sietni kell, és én érzem. (…) De nem tudom, Istvánban mi lakik.
• – Engedelmes, jó legény…
• – Nagyon csendes természetű, és nem tud parancsolni. És vékonycsontú. Növésben is elmaradt…
• – Esze van.
• – Nem tudom… Hadat nem vezetett még.
• – A német gyepünél volt tavaly.
• – De nem verekedett…
• – Ott lovagolt a kopjákkal…”

Ez a kép maradt meg leginkább az ifjúkori Istvánról, akinek jelleméről ma is sokkal többet tudunk az irodalmi feldolgozásokból, mint a krónikákból. Így jól tesszük, ha a tényeket hangsúlyozva elevenítjük fel a Szent István-kultusz főbb elemeit, melyek közül kétségkívül a legnagyobb visszhangot Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperája kapta, melyet Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján írtak. Az ebben megjelenő vívódó, ám erőskezű uralkodó figurája nem véletlenül lett az egyik legnépszerűbb Szent István-ábrázolás: összetett jellemként hiteles képet sejtünk belőle az emberpróbáló döntésekre kényszerülő fiatal uralkodóról.

Fotó: Roggs Fényképészet

Mennyire lehetett népszerű Szent István a saját korában? „Erre vannak utalások a legendákban is, de a legnagyobb bizonyíték, hogy bár a halála után nagyon nehéz évtizedek következnek, amit létrehozott, kiállja az idők próbáját: 1046-tól van egy rövid konszolidációs fázis I. András uralkodása idején, aztán az is szétesik az 1050-es évek végére és jön a Salamon és a hercegek küzdelme. Csak Szent László és Kálmán uralkodása hoz ismét egy 40 éves stabil időszakot.” – foglalja össze dr. Thoroczkay Gábor Szent István erejének mércéjét a korabeli viszonyok kontextusában. Hosszú életű uralkodóként a sok csata mellett mégsem a hadakozásban veszített a legtöbbet: két fiát temette el: a gyermekként elhunyt Ottót, akiről keveset tudunk és a vadkan által 1031-ben felöklelt Imre herceget, akinek a halálát sosem tudta kiheverni.

Jelentőségét az is mutatja, hogy a királyi hatalom konszolidációjához szentté avatását is felhasználják: I. László, azaz Szent László király 1083. augusztus 20-án, öt nappal a király halálának évfordulója után, az első magyar királyt ezüst ereklyetartóban a székesfehérvári királyi bazilikai oltárára emelte, ezáltal az egyházi és világi előkelőségek előtt szentté avatta. Azóta tiszteli a római katolikus egyház is Magyarország fővédőszentjeként, a magyar nemzet mennyei patrónusaként, a katonák védőszentjeként, 2000. augusztus 20-án pedig a konstantinápolyi pátriárka bejelentette, hogy a keleti keresztények is felvették őt szentjeik közé.

Fotó: Roggs Fényképészet

„Klaniczay Gábor kiváló medievista történészünk mutatta ki, hogy István típust teremtett Európában, hiszen ő volt az első világi uralkodó, akit államszervező tevékenysége miatt avattak szentté és nem mártírhalála okán. Szent László azt akarta megmutatni a világnak I. István király szentté avatásával, hogy itt a keresztény monarchia végleg berendezkedett” – hívja fel a figyelmet a Szent István-portré egyik hangsúlyos vonására dr. Thoroczkay Gábor történész.

Az ember jelleme tetteiben él: kikezdhetetlen bölcsesség. Szent István királyunk esetében külön figyelmet érdemes szentelnünk a keresztény hitre való áttérítés feladatára, amely minden harca közül talán a legnagyobb lehetett. A pogány törzsekkel való küzdelmének ez adott felütést, hiszen a nagyobbrészt nomád, állattartó népek letelepítését, helyhez kötését, az államhatárok és a belterület védelmét csakis erős belső szövetségesekkel lehetett sikeresen végrehajtani. Nemzetalkotó felismerése, miszerint a magyarság akkor maradhat meg Európában, ha felveszi a keresztény hitet és leszámol a pogány gyakorlattal, életmentőnek bizonyult.

Valójában a Mohácsi vészig, de leginkább Trianonig semmi nem tudta megtörni ezt az egységet és területi integritást.

„1046-ban és 1061-ben is komoly megmozdulás zajlott, mert óriási ellenállást váltott ki a keresztény egyházszervezet kiépítése. Később, László és Kálmán korában zárul le a hittérítés időszaka, amikor már egyházi törvények szabályozzák a tizedet és az egyházszervezet különböző szintjeinek egymáshoz való viszonyát” – világítja meg a történész Szent István keresztény államalapításának körülményeit.

Fotó: Roggs Fényképészet

Istvám érdemei a kor szellemiségét ismerve a figyelmes és jó stratéga erényei köré csoportosulnak. A magyar vármegyerendszer megszervezésében például ösztönösen is egy olyan struktúrát vezetett be, ami egy korábbi európai modellre emlékeztetett, hogy tudniillik az ispánt leválthatóként helyezte hivatalába. Előrelátó gondolkodásra vall, hiszen nem tudhatta, kiben mi rejlik, ezért lehetővé tette, hogy elcsaphassa, ha alkalmatlan a feladatára. Ez a belső konszolidáció egyik kétségtelenül alapvető mozzanata lehetett.

„István korából fönnmaradt néhány oklevél is, amelyet valószínű, hogy német kancelláriai írnokok írtak. Az 1020-as, 1030-as években már nagy zarándokjárás volt Magyarországon át. Akkor jöttek ide grófok, püspökök, akik följegyezték, hogy ez a keresztény ember milyen barátságosan fogadta őket, tehát tulajdonképpen népszerű figura volt a magyarok királya az idegenek körében is” – osztja meg korábbi kutatási eredményeit az ELTE történésze, hozzátéve:

„Legyünk őszinték: az, hogy mi itt mindannyian magyarul beszélünk, és hogy a Kárpát-medence központi területét még mindig a magyar állam foglalja el, Szent Istvánnak köszönhető. Ez mutatja igazán, mekkora formátumú uralkodó volt.”