Köszönjük az ébresztőt Joaquin Phoenix, köszi Joker!

Az idei Oscar-gála egyik legfontosabb beszédét a legjobb férfi főszereplőnek járó szoborral a kezében Joaquin Phoenixtől hallhattuk. Az emberiség legnagyobb igazságtalanságai ellen emelt szót, azaz, hogy egyik nemzet, nép sem nőhet a többi fölé, annak rovására. Kifejtette, hogy az emberiség elszakadt a természettől, annak gátlástalan kifosztójává vált. Érdekes volt ezt hallani annak a filmnek a kapcsán, melynek a színész által megformált fő karakterét, Jokert éppen az emberi igazságtalanságok, a társadalmi egyenlőtlenségekkel való visszaélés hívja életre… amiben aztán nem lesz köszönet.

A nyilvánosság hatalom, ezért is adott a színész tudatosan hangot nézeteinek. Ahogy egy-egy film is válhat a közvéleményformálás eszközévé, úgy egy ilyen beszéd is. A Joker is hatott rám. Egészen jól érzékeltette, hogy még egy afféle kegyetlen szörnyeteg álarca mögött is van egy emberi történet, valós fájdalmakkal, sérülésekkel, létező élethelyzetekkel.

Éppen ettől válik rémisztővé a főszereplő gátlástalansága, mert rádöbben a néző, hogy tulajdonképpen akármikor megtörténhetne mindez a valóságban is. A filmet nézve elgondolkodtam,

vajon az emberségét vesztő Joker (mint okozat) a rémisztőbb, vagy az emberségét vesztő társadalom (mint ok) az igazi szörnyszülött.

A magam részéről, az utóbbi mellett teszem le a voksom.

Mi kell ahhoz, hogy egy társadalom elveszítse emberi arcát, értékrendje lekopjon róla? Úgy érzem, hogy az érdektelenség. Azaz elég annyi is, hogy egy hangos kisebbség bármikor elterjesztheti a többség számára abnormális nézeteit anélkül, hogy a többség tagjai bármit is szólnának ellene. Hiába ítélik képtelenségnek, nem szólnak, míg egyszer csak arra ébrednek, hogy már ők vannak kisebbségben, egy számukra abnormális rendszerben. Láttunk már erre példát a világtörténelemben? De még mennyit...

A színész beszéde a díjátadón számomra éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy

az emberi világ egy része éppen ebbe az irányba tart, önmagát helyezve az univerzum középpontjába,

és olyan hatalommal ruházva fel, ami igazságtalan, és amihez nincs joga. A Jokert legutóbb megformáló színész arra hívja fel a figyelmet, hogy nem engedhetjük meg, hogy a világ is megformálja a maga Jokerét. És ez bizony nagy szó! Különösen is kiemelendő, hogy a romboló önkényuralom ellenpontjának a szeretetalapú és természetközpontú emberi világot adja meg.

Azonban maradéktalanul mégsem tudok örülni, ugyanis hangos kisebbség mindig akad bőven, akik a nemes gondolatokat is képesek kizárólag a saját eszméik szolgálatába állítani. Úgy vélem, nem szabad átesnünk a ló másik oldalára.

Manapság Hollywoodban az egyik legnagyobb divat az állatok jogaiért való harc, ami nekem is szívügyem. Az ipari mértékű, nagyüzemi állattartást minden szempontból etikátlan. És nem, nem csak a szegény cukimuki állatkák miatt, hanem mert egyenlőtlen piaci versenyhelyzetet teremtett, és szinte teljesen kiszorította a valóban természetközpontú, állat- és emberközpontú kisgazdaságokat.  

Én valóban félek attól, hogy piaci érdekeknek megfelelően, kellő marketinggel és hollywoodi támogatással valóban átesünk a ló túloldalára és abnormális dolgok válnak értékmérővé. Számomra ijesztő a jövőkép, ahol az emberek nem ülhetnek lóra, mert az állatkínzás, de gyermek helyett tarthatnak kutyát, akivel egy ágyban alszanak, és akinek saját gardróbja van, hiszen ez csak az állat iránti szeretet kifejezésének módja. Valóban, az állatok képesek feltétel nélkül szeretni, és ez bizony nagyon jól tud esni a mai elmagányosodott világban, de ettől ők még állatok, akiket nem fojtathatunk meg a saját szeretethiányunkkal, miközben hangoztatjuk, hogy ez csak az ő érdekük.

Ez nem állatvédelem, hanem önbecsapás.

A színész tegnapi beszédében a piaci érdekek szolgálatába állított állatok jogaiért állt ki, ám biztos vagyok benne, hogy hamarosan egy hangos kisebbség egészen másról fog szónokolni. Ennek pedig már semmi köze a természetközpontúsághoz.

A szóban benne rejlik, hogy az ember ismeri, megfigyeli a természet működését, és ezt a működési rendet állítja gondolkodásmódjának középpontjába. A természetben a harmónia nem semlegességet jelent. Nem lehet kívül maradni.

Ha a természetközpontúságról beszélünk, akkor a fő szabály, hogy nem elég „kevesebbet” elvenni a természettől, ha semmit nem adunk vissza. A dolog éppen fordított: mindent meg kell adnunk neki, amire csak képesek vagyunk. Nem szavakról van szó, hanem valós, kézzelfogható dolgokról.

A ma táplálékul szolgáló növények nagyon-nagy része az ember teremtő, nemesítő munkájának az eredménye. A természet az embernek nem adott csak úgy élelmet. Az ember nemesített növényt, és tenyésztett állatot. Ha nem ennénk soha többé nemesített növényeket, azok egész egyszerűen eltűnnének a föld színéről, és maradna az a növényzet, amelynek célja önmaga fenntartása. Ma erdőgazdálkodás nélkül az invazív növényfajok elnyomnák, megölnék a helyi, természetes növénytársulásokat. Az állatokkal ez éppen így van. Aki békésen egymás mellett ugrabugráló állatokról ábrándozik, az természetes közegükben még sosem figyelte meg őket. A természet rendje nem ez.

Az embernek, ha az életet és a természetet akarja szolgálni, nem lehet kívülállóként, megfigyelőként jelen lenni.

Nem elég kevesebbet (vagy mondjuk csak növényeket) elvenni, hanem adni kell.

Ha valóban a természetet állítjuk a középpontba, akkor annak rendje szerint az embernek három dolga van, ahogy ez majd’ minden természeti nép kultúrájában alaptételként fogalmazódik meg:

Teremteni, amit kell, fenntartani, amit lehet és visszametszeni azt, ami már nem kell. Mindhárom nagy felelősséggel jár.

Csak olyat érdemes teremteni, amitől hisszük, hogy jobb lesz a világ, és amit fenn is tudunk tartani,

vagy ha fenntartja magát, segíteni, ápolni tudjuk. A legfájóbb a visszametszés. Mert ha valamiből túl sok lesz, vagy nem képes a harmóniába illeszkedni, az már nem a világ javát szolgálja. Az csak általunk tudja azt tenni, ha éltét véve a magunkét támogatjuk vele. Így a mi részünkké válva mégiscsak szolgálhatja a jót. Régen akkor vált egy ember felnőtté, amikor bizonyította, hogy mindhárom dolgot képes teljes odaadással és biztosan elvégezni.

A nyilvánosságnak ereje van, és nagyon örülök, hogy Joaquin Phoenix élt ezzel a lehetőséggel. Én is úgy vélem, hogy nem szabad érdektelenül, csendben végignézni, ahogyan a világ szörnyeteggé változik körülöttünk. Ez mindannyiunk felelőssége. Köszönjük az ébresztőt Joaquin, köszi Joker!