Ki az a Horváth Ilona, akitől mindenki tanult főzni? – unokaöccsével, Pacsai Norberttel beszélgettünk

Milyen családból származott Horváth Ilona? Hogyan indult a pályafutása?

A Horváth magyarosított név, nagyapám, Horváth Ilona édesapja még Jellasics József néven született. Horvátország déli részéből származunk, dédapám Alexander Jellasics Pozsegában született, aztán Kolozsváron lett a posta főigazgatója. Ez az akkori világban nagyon magas pozíció volt. A nagyapám már Kolozsváron látta meg a napvilágot, és kilencéves korában tanulták az iskolában Petőfi A vén zászlótartó című versét, ami úgy kezdődik, hogy „Fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva”. Elkezdték csúfolni, és ekkor kérte az édesapját, hogy változtassák meg a nevüket. Így lett a Jellasicsból Horváth. Nagyapám öntudatos gyerek volt, ahhoz is ragaszkodott, hogy ne használja a grófi címet a család. Nagyon tehetséges, okos és kiváló szellemiségű ember volt. Mivel a körülmények nem tették lehetővé, hogy továbbtanuljon a bécsi Polytechnicumban, dacból jelentkezett mozdonyvezetőnek a kolozsvári vasútnál, ahová azonnal fölvették, és Brassóban jelölték ki a munkahelyét, így került oda a család. A kilenc gyereke közül nyolc ott született, közöttük Horváth Ilona is, 1906. augusztus 26-án. Két nővére és két bátyja volt, később még két húga és két öccse született. Brassóban olyan helyen laktak, ahol nagyon messze volt magyar nyelvű katolikus iskola, mert szász város volt akkoriban, ezért a nagyapám

a saját költségén vett egy nagy telket és építtetett egy két tantermes iskolát. A katolikus egyháznak annyi dolga volt csupán, hogy két néptanítót biztosítson.

Amikor 1918 januárjában a gyulafehérvári országgyűlésen kikiáltották Erdély Romániához kapcsolását, nagyapánk úgy gondolkozott, hogy az új országhatár minden bizonnyal a Királyhágónál húzódik majd, amihez a legközelebbi vasúti központ Nagyváradon volt, ezért fogta a nyolc gyermekes családot, és Nagyváradra költözött. Elkezdett egy kétszintes, hétszobás házat építeni, megszületett a kilencedik gyermeke is. Mire kiderült, hogy a határ Nagyváradtól nyugatra lesz, már nem volt ereje továbbmenni. A nagyszebeni tanítóképzőbe járt Horváth Ilonka, amit bajor apácák működtettek, és ott végzett 1924-ben, tizennyolc éves korában. De nemcsak tanítónői oklevelet szerzett, hanem kántori képesítést, meg énektanításra jogosító oklevelet is, és el is kezdett tanítónőként dolgozni.

Mikor kezdett a főzéssel és a konyhai teendőkkel foglalkozni?

Körülbelül 1932 környékén kijött egy olyan rendelet, hogy Romániában magyar iskolában nem taníthat olyan pedagógus, aki nem esküszik fel Mihály királyra. A Horváth családban ez elképzelhetetlen volt. A magyarok úgy oldották meg ezt a problémát, hogy egyházi területre terelték az oktatást, így abba a királynak már nem volt beleszólása. Innentől kezdve Ilonka egyházközösségi nővér lett, ami azt jelentette, hogy minden hónapban egy másik magyar faluban tartott tanfolyamot, ahogy a székelyek mondják, „leánkáknak”. Ez mindig négyhetes tanfolyam volt. Egy hétig főztek, egy hétig varrtak, egy hétig csecsemőt ápoltak és egy hétig kézimunkáztak. Így vándorolt faluról falura. Azoktól, akik ismerték, tudjuk, hogy mindig két bőrönddel utazott. Volt egy nagyobb, ami egy ilyen csavargó élethez elengedhetetlen, abban voltak a személyes dolgai. Volt azonban egy kisebb bőröndje is, abba pedig a recepteket gyűjtötte.

Ha új faluba érkezett, a legelső dolga az volt, hogy megtudakolta, ki főz a lakodalmakban.

Fölkereste, és megkérdezte, mi a lakodalmi menü, hogyan készül, és ebbe a kicsi bőröndbe már tette is el a leírást.

Horváth Ilona (hátul középen) – Archív fotó: Pacsai Norbert

Szép lehetett a vándorélet, de gondolom eljött az idő, amikor végre megtalálta a helyét és letelepedett.

A második bécsi döntés idején, amikor visszakerült Észak-Erdély Magyarországhoz, elindult Nagyváradon egy iskola, végzett tanítónők számára. Családépítéssel, gazdálkodással terveztek foglalkozni, és

annyira közismert volt Horváth Ilona neve addigra egyházi berkekben, hogy az induló tanévben, 1940 szeptemberében kinevezték igazgatónak.

A következő tanévben már olyan jó híre lett az iskolának, hogy több volt a budapesti tanítónő a hallgatók között, mint a máshonnan érkező. Négy évnyi igazgatóság után, 1944 októberében azonban menekülnie kellett, akkor jött át Magyarországra. A jó hírneve itt is vele volt, és 1945-ben, amikor indult az új tanév a törökszentmiklósi gazdasági iskolában, a földművelésügyi miniszter őt nevezte ki igazgatónak. Az addigi csavargó élet után végre megtalálta a helyét ezen az alföldi településen.

Lehetősége nyílt, hogy foglalkozzon az összegyűjtött receptekkel?

Igen, úgy tűnt, hogy végre nyugodt életet élhet ebben a városban, csakhogy itt is közbeszólt a történelem. 1948-ban Mindszenty József bíboros kihirdette a Mária-évet. Ennek keretében Törökszentmiklósra is elment, méghozzá magával vitt egy olyan Fájdalmas Szűzanya-szobrot, amit megáldott XII. Piusz pápa. Erre hatalmas ünnepséget kezdtek el rendezni, számítani lehetett rá, hogy a környékről mindenhonnan elindulnak az emberek. Csak az volt a baj, hogy a helyi egyházi képviselőtestület kitalálta, szervezzenek a vendégeknek egy nagy fogadást. Megszavazták és jegyzőkönyvbe foglalták, hogy minden zarándokot, aki a településre látogat, megvendégelnek egy tál étellel. Körülbelül 1500 főt vártak az ünnepnapra, és az egyházi iskola nővérei a szívükhöz kapva, kétségbeesetten írtak levelet a budapesti főnökasszonyuknak, mitévők legyenek. Azt a választ kapták, hogy kérjenek segítséget a gazdasági iskola igazgatónőjétől. Horváth Ilona kért két napot, és szépen kidolgozta, hány hízót kell vásárolni, mekkorákat, hány üst kell, milyen alapanyagokra van szükség és azokból mennyire. De még arra is volt ötlete, mihez kezdjenek a megmaradt zsíradékkal, hogyan lehet a tepertőt hasznosítani, és így tovább. Két nap múlva egy alaposan kidolgozott tervet adott le a csak férfiakból álló testület elé.

Végül egy országos hírű, mondhatni, világraszóló napot rendeztek. Lezárták a főutcát, és 1500 ember kapott sertéspörköltet, vízben főtt krumplival, savanyúsággal.

Igen ám, de 1948 karácsonyán letartóztatták Mindszenty Józsefet, ez a hatalmas ünnepség pedig nagyon nem tetszett a politikai vezetésnek, és menesztették az igazgatói állásából Horváth Ilonát, aki ahhoz már túlságosan is fáradt volt, hogy továbbálljon. Négy olyan tanév következett az életében, amikor minden évben más-más általános iskolában tanított Törökszentmiklóson.

Hogyan sikerül rendeznie az életét?

Ekkor történt egy csoda. Még 1946-ban gimnázium alakult a városban, az ország első Móricz Zsigmond Gimnáziuma. Kiváló pedagógusok tanítottak itt, nagyon magas színvonalon. Viszont a környező falvakból, tanyákról  nehéz volt bejárnia a gyerekeknek, különösen télen, ezért az ötvenes évek elején alapítottak egy leány-, illetve egy fiúkollégiumot. Az előbbi igazgatását Horváth Ilonára bízták. Ekkor kezdődött el az a tizenöt év az életében, ami tökéletesen kiszámítható és nyugodt volt. Ekkor került elő az a bizonyos, kisebb bőrönd, és kezdte el megírni, összeállítani a szakácskönyvét, ami 1953-ban jelent meg először. Olyan gyorsan fogyott, hogy szinte kétévente követték egymást az újabb kiadások.

Horváth Ilona portré – Archív fotó: Pacsai Norbert

Tanított még kollégiumi igazgatóként is, vagy leállt a „leánkák” képzésével?

Igen, elkezdett háztartási ismereteket oktatni. Én is abba a gimnáziumba jártam, igaz, akkor már Bercsényi Miklós Gimnáziumnak hívták, mindenesetre ott ismertem meg a feleségem is, aki így Horváth Ilonától tanult sütni-főzni…

Nagyon úgy tűnik, hogy nem szeretett unatkozni, mindig talált magának valamilyen elfoglaltságot.

Állandóan talált okot arra, hogy összejöveteleket szervezzen a tanári karnak és a gimnázium dolgozóinak. A fiatal kolléganőkkel a tanműhelyben, a tankonyhán készítették el a vacsorát, majd Horváth Ilona odaült a zongorához, és átzongorázta a fél éjszakát, hogy táncolhasson a gárda.

S amikor lecsukta a zongorát, rögtön azon törte a fejét, hogyan lehetne a következő közös főzést, vacsorát, táncos estét megrendezni.

Hallatlan közösségszervező energia működött benne, amiből egyébként a diákjainak is adott bőségesen. A lányokkal is együtt főztek szombatonként, és az elkészült ételeket közösen fogyasztották el, máskor a fiúkollégiummal közösen szervezett táncösszejöveteleket. Így lett az én feleségemből is konyhatündér, ezeknek a szombati főzéseknek és persze Horváth Ilonkának köszönhetően.

Élettel teli és életvidám lehetett, de valahogy úgy sejtem az eddig történeteiből, hogy elkerülte a szerelem.

Megvallom őszintén, erről az égvilágon nem tudunk semmit. Mivel 1944 őszéig vándoréletet élt, úgy gondolom, nem tudott tartós kapcsolatot kialakítani senkivel. 39 évesen került Törökszentmiklósra, és addigra már – elnézést az udvariatlan kifejezésért, de – „vénkisasszonynak” számított, ezért valószínűleg nem volt kapós, nem tekintették alkalmasnak családalapításra. De még egyszer hangsúlyozom, hogy az életének erről a területéről nem tudunk semmit. Azt tudom, hogy minden karácsonyt velünk töltött. Az édesanyám a nővére volt, és a mi családunk volt a legnépesebb. Horváth Ilona olyan volt, hogy

ha meglátta a meggyfán a meggyet, már tudta, milyen finomság kerül majd belőle a karácsonyi ünnepi asztalra.

Rengeteg befőttet és kompótot készített. Amikor megérkezett hozzánk karácsonyra, mindig két bőrönddel jött, de a másodikban már nem receptek lapultak, hanem a befőttek, kompótok, alapanyagok és minden egyéb, ami az ünnepi terülj-terülj asztalkámra kerülhetett. Ugyanígy érkezett a családi születésnapokra, névnapokra, amikor másik testvérénél vendégeskedett. Vitte az alapanyagokat, sütött-főzött, és készítette a több fogásos menüt. Hihetetlen mennyiségű energiával rendelkezett.

Pacsai Norbert

Hogyan teltek a nyugdíjas évei?

1967-ben ment nyugdíjba, és utána sajnos már csak két évet élt. Kinga nővéremékhez költözött Komáromba, nagyon jól érezte magát náluk. Mindenkit megtanított zongorázni, és a nővérem az idő alatt egy krumplit sem hámozott meg, Ilonka nem engedte neki. A lakbér fejében mindent elintézett a konyhában. Sajnos azonban valami nem volt rendben az egészségével, és hamar kiderült, hogy daganatos betegsége van. Akkoriban még meglehetősen kezdetleges tudása volt az orvosoknak erről a betegségről és annak gyógyításáról. 1969. április 14-én távozott az örökkévalóságba. A Farkasréti temetőben helyeztük el az urnáját, a temetésén csaknem háromszázan voltak jelen, zömmel törökszentmiklósiak. Mivel idővel elfogyott a budapesti rokonság, akik a sírhelyét gondozták, átvittük az urnáját Keszthelyre, a Szent Miklós temetőbe. Itt található a Pacsai család sírboltja, ahol édesanyám, édesapám és a kis nővérkénk urnája is el van helyezve.

Mi lehetett a titka Horváth Ilona szakácskönyvének?

Szerintem az, hogy egyszerű. Nincsenek benne nagy bravúrok. Egy kezdő háziasszony is el tudja készíteni bármelyik receptet. Tele van hasznos és alapvető információkkal, tanácsokkal, ezért a hétköznapi emberek színvonalas étkezéséhez kiváló kézikönyvet jelent. Ott lapul a mai napig szinte minden háziasszony konyhaszekrényének fiókjában. A törökszentmiklósi könyvkiadó-tulajdonos, Szalay Péter vásárolta meg a kétezres évek elején a szakácskönyvhöz tartozó összes jogot a családunktól, és rendberakta a szakácskönyv jogi környezetét. Nagyon hálásak vagyunk neki ezért, ahogyan nagy hálával tartozunk mindenért Törökszentmiklósnak, ennek a nagy szívű városnak, ahol Horváth Ilona nyugalomban és biztonságban alkothatott.