Kult

Játszótérről indult a kreatív biznisz – a Malliola alkotópárosával beszélgettünk

Szinte rám csipogtak a képernyőről a Malliola kerámiamadárkái, már-már felröppentek színes szárnyakkal, hogy aztán egy kerámiaházikó kicsi, piros tetejére üljenek. Tudnom kellett, kik álmodják, kik formálják, kik színezik ilyen szépre ezt a kerámiavilágot.

A Malliola név mögött két édesanya, két alkotó, Ildi és Viola húzódik meg. Megkerestem őket, hogy megkérdezzem, miért, és főleg hogyan készítik kézműves csodáikat, és hogy megtudjam: talán egy közös, női alkotószövetségben nagyobb az esély a talpon maradásra?

***

Honnan a név, miért ezt választottátok, és mit jelent a Malliola?

Ildi: Nagyon sokat gondolkodtunk, hogy mi legyen a nevünk. Szerettünk volna valami igazán jó hangzású márkanevet találni, ezért hosszú listákat írtunk, heteken keresztül ötleteltünk, de még mindig nem volt meg az igazi. Végül a határidő szorítása segített, mint már oly sokszor, ha döntenünk kellett valamiben. Egy péntek délután elhatároztuk, hogy addig nem megyünk haza, amíg meg nem lesz a név. Persze, itt már nem kellett sok, hetek gyötrelmes töprengése hirtelen összeállt egy jól csengő névvé: Malliola. Keresztneveink hangzása talán visszaköszön benne, de különösebb jelentése nincsen.

A kettősötök indulása is érdekes, nem egy klasszikus bizniszmodell, mintha abból is látszana, hogy az alkotópárosotok az égben köttetett. 

Viola
: Igen, mert az egész onnan indult, hogy mivel közel lakunk egymáshoz, még kisgyermekes anyukaként gyakran összetalálkoztunk a játszótéren. Beszélgetés közben kiderült, hogy közös a szakmánk, ráadásul akkor már mindketten kerestük az új utat a művészetben. Éreztük a korábbi dekorációs, kézműves, vásározós munkáinkból, hogy társulásban, támogató együtt dolgozásban jobban működünk, és hihetetlenül szerencsésen egymásra találtunk. Azóta többszörösen beigazolódott, hogy egymást kiegészítve, vállvetve jó dolgozni. 

Hogyan fogadta a család, hogy vállalkozóként dolgoztok?

Viola
: Már akkor el kellett fogadják, hogy ez egy más életforma, mikor művészpályát választottunk. Az, hogy mindez még vállalkozói léttel is társul, csak egy kisebb ugrás volt. Drukkolnak nekünk. A nő családtagok, barátok lelkesen hordják ékszereinket, veszik azokat ajándékba másoknak. A gyerekek pedig időközben kamaszokká serdültek. Nagyon jó, hogy hasonló korúak, így jól meg tudjuk vitatni munka közben a felmerülő nevelési, iskolai helyzeteket, hiszen már totyogó koruktól ismerjük egymást…. Már hozzászoktak, hogy van, amikor munka közben mondják fel a leckét vagy csúcsidőszakban besegítenek csomagolni, postára menni. Egy-egy új terméknél pedig elsőkörös kritikusaink, és kreatív ötleteikkel segítenek minket folyamatosan.

Általában honnan jön az inspiráció egy-egy új darabhoz?

Ildi: Mind a ketten szeretjük a természetet, most is, gyerekkorunkban is szerettük az erdőt járni. Már az első ötleteléseknél főleg növényi mintákat használtunk, az mintha a kerámián is egyfajta harmóniát, üdeséget tükrözne. Minden évszakban, minden ünnepkor próbálunk újdonságokkal előállni az alkotásaink után érdeklődőknek, nem utolsósorban a magunk örömére is. Mostanra a mázaink viselkedését ismerve is tudunk tervezni.

Viola: Figyeljük a visszajelzéseket is, mit szeretnek jobban a boltunkban, próbálunk olyan kanyarokat venni, és olyan irányba fordulni, hogy az tetsszen a közönségnek. Ha egy változtatásnál, egy kész darabnál beleszeretünk valamilyen részletbe, akkor próbáljuk azt felerősíteni, azon a vonalon továbbmenni. Olyan is van, amikor félretesszük egy kis időre az új ötletünket, mert nem jön össze elsőre és később újra elővesszük, hátha már friss szemmel sikerül megadni a végső formát, mintát, színt, amivel végül mindketten elégedettek vagyunk. Két évvel ezelőtt például kaptunk egy nagyon kedves felkérést az Uniceftől, egy webshopot készültek nyitni, és hazai alkotókat kértek fel egy külön unicef-es kollekció megtervezésére, akkor a saját mintáinkat felhasználva, de olyan tárgyakat terveztünk, amit csak nekik készítettünk el. Az unicef-es kéksékben gondolkodva, és mivel a gyerekeket támogatják, egy kicsit gyermeki világot megálmodva. Ezt a kollekciónkat például nagyon megszerettük.

Hogyan zajlik a közös munka?

Ildi: Új dolgok tervezésénél együtt rajzolunk, skiccelünk, aztán a következő fázisban agyagban megformáljuk, megmintázzuk a dolgokat, és együtt ülünk ezek felett, így alakítjuk az új terveket. Általában egy agyaglapba pecsételünk vázlatokat. Azok a lapok mindig nagyon izgalmasan néznek ki a végére, szép kis montázs lehetne már belőlük mostanra. Lehet, hogy külön-külön más stílusok felé kanyarodnánk, de a malliola stílusban jelenik meg kettőnk közös halmaza.

Viola: A kivitelezés, gyártás már olyan, mint egy manufaktúrában. A közös alkotást még néha a barátaink is nehezen tudják elképzelni, hogy pontosan, hogy is lehetséges, pedig nagyon inspiráló, ahogy egyikünk ötletét tovább gondolja a másik, fonódnak az ötletek hosszú lánccá, mígnem egy-egy csodás kerámia lesz belőlük, mindkettőnk örömére. 

Rendes munkaidőben dolgoztok?

Viola: Igen, már a kezdetektől igyekeztünk rendszerességet kialakítani. Ez a családdal való összeszerveződés miatt is jó, meg a munka tervezése miatt is. Most, hogy már kicsit nagyobbak lettünk, még inkább szükség van erre. Persze a vállalkozói létezés hozza magával, hogy ha jön egy megrendelés, utalás, egy extra kérés, „munkaidőn kívül” is reagálunk. 

Ildi: Az önállóságnak megvan az az előnye a másik oldalon, hogy ha valamire a magánéletünkben több idő szükséges, mint például mostanában a gyerekek középiskolai felvételijére, akkor ehhez igazítjuk a munkaidőnket. Szinte a legelső közös döntésünk volt, hogy a család, a gyerekek az elsők, ha nekik szükségük van ránk, akkor félredobunk mindent.

Hogy lehet egy ilyen kreatív munkát ütemezni, tervezni, munkaidőbe szorítani?

Ildi: Általában egy hétre előre igyekszünk kitalálni, hogy mivel, hogyan fogunk haladni. A folyamatokban a nyers készítése, a zsengélés és aztán a mázas égetés követik egymást, ezeket a fázisokat kell megterveznünk, hogy tudjuk, hány nap alatt töltünk meg egy kemencét. Ha valamilyen külön megrendelés vagy kívánság van, amit gyorsabban el kell készítenünk, ezért azt előrébb kell vennünk, ezzel is számolunk.

Viola: Sok apró fázis van, ami sok odafigyelést, gondos készítést igényel. Bár gyakorlatilag sorozatgyártással dolgozunk, munka közben minden darabra úgy tekintünk, hogy valakinek ő lesz az egyetlen szívéhez közel álló kis kerámia, így igyekszünk az összes folyamatba nagyon gondosan, odafigyelve munkálkodni, hogy végül a megrendelő vagy a megajándékozott boldogan vegye kézbe a számára egyetlent.

Ildikó és Viola munkáiból itt láthattok egy válogatást:

Hogyan alakult a ma ismert termékpaletta?

Ildi: Kicsi a kemencénk, mindenféle praktikákat találunk ki, hogy jó helykihasználással égessünk, hiszen a kemence mérete önmagában meghatározza, hogy miket készítünk. Ékszerekkel indultunk, utána az alkotócsomagokat kezdtük el készíteni, aminek elég jó fogadtatása volt, ezért igyekeztünk minél több formát kitalálni a mi stílusunkban. Ezek között is vannak olyan alakzatok, például a bagoly, ami egy vevő kérésére készítettünk, először csak egyet, de nekünk is megtetszett, így bevettük a készletbe. A mára talán ikonikus fiókgombot először egy nagyon kedves könyvesboltos kérésére csináltuk, aki egy sok-sok fiókos régi borbélyszekrény gombjainak megalkotására kért fel minket. Tetszettek neki az ékszereink, és az volt a kérés, hogy ugyanolyan stílusban készítsünk neki fiókgombokat. Ez a szép kis szekrény azóta is látható nálunk – nagyon hiteles referenciakép. A szappantartó ötletével egy ökobolt keresett meg minket, nekik készítettük az első darabokat, aztán webshop indulásával szép lassan bővült a paletta.

Mi a legnépszerűbb terméketek?

Viola: Erre a kérdésre nehéz válaszolni, mert mindig más-más kerámiánk kerül előtérbe, hol az ékszerek, hol az alkotócsomagok kapnak nagyobb hangsúlyt. Amit szívesen kiemelnék, az az első DIY-csomagunk, a Kék Madár, ami a kezdetektől nagy sikernek örvendett, és a mai napig szárnyal. 

Hogyan lehet életben maradni, fejlődni ezen a piacon, ahol sok nagyon jó mester dolgozik?

Viola:
A legfontosabb, hogy igyekszünk igényes, szép kerámiákat készíteni. Aztán igyekszünk jelen lenni is: a különböző boltokban való árusítás mellett nagy fejlődés volt a vevők online elérése. A termék törékenysége miatt nehezen szántuk rá magunkat az online árusításra, de három éve kaptuk egy váratlan lökést, mikor rövid időre az összes boltunk bezárt. Hamar kiderült, hogy nincs mitől félnünk, a vevők is bátran rendelnek, és a gondos, alapos csomagolásnak köszönhetően meg is érkezik hozzájuk minden épségben. Büszkék vagyunk, hogy keramikus létünkre saját online boltunk lehet, aminek a polcait napról-napra igazgatjuk, rendezgetjük, „porolgatjuk”.

Ildi: Az internet segítségével olyan távoli emberekhez is eljuthatunk, akikkel különben soha nem futnánk össze. Volt már olyan szívmelengető esetünk, amikor egy Budapesten járt görög turista felkutatott minket a neten, mert pótolni akarta az elveszetett Malliola fülbevalóját. Mindez együtt fantasztikus érzés és élmény, ami hatalmas erőt ad.

Fotók: Malliola 

Ajánljuk még:

Benned is él a mester: fedezd fel! Erre inspirál a Hagyományok Háza új tárlata

A Hagyományok Háza „Játéktól a mesterségig” című tárlata várja a látogatókat erre az egyedülálló kiállításra, amely a népi kézműves szakképzések végzős hallgatóinak vizsgaremekeit mutatja be, beleértve a nemezkészítő, kosárfonó, takács, szőnyegszövő, valamint gyékény-, szalma- és csuhétárgy készítő mesterségeket. Az időszaki kiállítás – amelynek főkurátora az intézmény Népi Kézművesség és Népi Iparművészeti Szakcsoportjának szakmai vezetője Benedek Krisztina – szeptember 25-éig látogatható a Hagyományok Háza nyitvatartási idejében.