Kult

Háborúban forgató ukrán dokumentumfilmeseket támogathatsz filmnézéssel

A napokban zajlana Ukrajnában a Docudays UA, ami szomszédunk legnagyobb dokumentumfilm-fesztiválja. De ahogy az élet minden más területét, úgy ezt is átírta a háború. A fesztivál szervezői most a Kijevben, Harkovban, vagy például Mariupolban élő filmeseket igyekeznek segíteni, hogy folytatni tudják a munkájukat. Ehhez csatlakozott itthon a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál is. Hat, az elmúlt években készült ukrán filmet tettek elérhetővé online, a jegyekből befolyt összeggel a kint maradt filmeseket támogatják. A képkockák nekünk is segíthetnek megérteni az ukrán-orosz kapcsolatok viszontagságait, és bepillantást engednek például abba is, mit tesz az ember lelkével a háború.

Idén márciusban 19. alkalommal rendezték volna meg Ukrajnában a Docudays UA-t, amely a szomszédos ország legnagyobb dokumentumfilm fesztiválja. Ám most a fesztiválozás helyett nemzetközi adományokat gyűjtenek és koordinálnak a szervezők, hogy az országban maradt dokumentumfilmeseket segítsék felszereléssel, technikai eszközökkel és alapszükségleteik ellátásával. Céljuk, hogy a filmesek a közösségi adománygyűjtésből folytatni tudják munkájukat Kijevben és más megszállt városokban, például Harkovban vagy Mariupolban. A dokumentumfilmesek célja, megörökíteni a háború eseményeit és következményeit. Hisznek benne, hogy a most forgatott anyagok meghatározó képsorai lesznek a közeljövőnek és hiteles információforrásul szolgálnak az utókornak. 

A Docudays UA egyidős a hazai Verzió Nemzetközi Emberi Jogi filmfesztivállal. A Verzió magyar szervezői is gyűjtést indítottak, hogy segítsék ukrán kollégáikat. Március 21-től március 31-ig hat korábban készült ukrán dokumentumfilmet tettek elérhetővé online, amelyek segítenek megérteni a kortárs Ukrajnát, az elmúlt évek társadalmi megmozdulásait, valamint az ukrán-orosz kapcsolat viszontagságait. A tíznapos kölcsönzés alatt befolyt teljes összeget az Ukrajnában maradt dokumentumfilmesek munkájának támogatására fordítják. Egy filmet 1000 forintért nézhetünk meg, ukrán vagy orosz nyelven, magyar illetve angol felirattal. 

Rövid ismertetőnk a hat alkotásról:

Sznyizsnyét, az egykoron virágzó ukrán bányászvárost ma már borzalmas szegénység sújtja. A város elkeseredett lakói évek óta illegálisan bányásszák a szenet, ásnak ki veszélyes és elhagyatott bányákat, forgatják fel a kiürült épületeket, a közeli erdőket vagy akár saját udvarukat is. Mindenki a túlélésért ás – nők, nyugdíjasok, állástalan bányászok, de még gyerekek is.

A 15 éves Jura például otthagyta alkoholista anyját, feladta az iskoláról és a szakácskodásról szőtt álmait, hogy eltarthassa testvéreit az egyetlen általa ismert módon: illegális bányamunkával. Felnőttek hiányában Jura birkózik meg az egyébként rájuk háruló felelősségekkel: gyerekeket nevel, bevásárol, vacsorát főz, rendben tart mindent. Szívszorító történet gyerekekről, akiknek túl gyorsan kell felnőniük, példaképek nélkül.

Ez a dokumentumfilm a filmkészítésről szól. Az ukrajnai Donyec-medencében egy anya és négy gyereke filmforgatásba fog, hogy a háború mindennapi valóságáról a képzeletük segítségével tereljék el a figyelmüket. Bár folyik a háború, van, ami nem változott: a gyerekek iskolába járnak, házi feladatot írnak, felvételire készülnek, és összeszólalkoznak egymással apróságokon. Vannak azonban más, nehezebben kifejezhető dolgok, amelyek észrevétlenül megváltoztak: Násztya elismeri, hogy a háború kitörése óta ingerlékenyebb, és nehezebb vele kijönni. Miroszlava a háborút az ürességhez hasonlítja. A közös filmkészítés egy eszköz arra, hogy ezt az űrt betöltsék, és értelmet adjanak a velük történteknek.

A film a 2014-es Docudays UA nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál megnyitójára készült. Mivel az ukrán forradalom alig egy hónappal a fesztivál előtt tört ki, a szervezőcsapatot az országban zajló változások tartották lázban. A fiatal ukrán filmesek mindenáron szerették volna ország-világ elé tárni, milyennek látták ők a tiltakozásokat. Nem csupán szakmai érdeklődésből filmezték – gyakran életüket veszélyeztetve ezzel – az eseményeket, hanem azért is, mert ezzel tudtak leginkább részt venni a forradalomban. Az események dokumentálásának vágya a forradalmárok közé vitte őket, és így egyedülálló bepillantást tudtak nyújtani az ország jövőjéért folytatott tiltakozásokba. A munkát azonban már nem volt idejük befejezni, ezért a legjobb felvételekből vágtak össze egy filmet. Így jött létre az Euromaidan. Nyers vágás, a történésekkel együtt alakuló film.

Egy ukrán nő visszatér a háborúból. Oksana őrnagyként szolgál, de most pszichológushoz jár Kijevben, küzd a poszttraumatikus stressz szindrómával, és próbál visszarázódni a rendes kerékvágásba. A film az ő rehabilitációját követi végig.

„Semmi sem mutatja” – ezt a kifejezést hallják a leszerelt katonák a kórházban, ahová segítségért fordulnak a tüneteikkel. Mert ha nincs fizikai sérülésük, az orvosok és általában a társadalom nem foglalkozik a problémáikkal...

Hogy fest a valóság a katonai hősiesség színfala mögött? Hogyan térnek vissza a békés életbe a háborút megjártak, és mennyi ideig szenvednek az utóhatásoktól? Többek között ezeken a kérdéseken gondolkodhatunk a filmet látva.

Sztara Zburjevka faluban Viktort és Vologyát helyi seriffeknek nevezte ki a polgármester. Feladatuk, hogy a falu közösségében fellépő vitákat és problémákat rendőri segítség nélkül megoldják. Adva van egy ravasz csavargó, aki nem szeret dolgozni. Egy szabadon kószáló baltás ember. És egy polgármester, aki hisz abban, hogy a falu lakói jobb emberekké válhatnak.

A két seriff ukrán zászlóval díszített sárga magán-Ladájával vonul esetről esetre: lenyugtatnak egy felhergelt szomszédot, nyomoznak egy haláleset kapcsán, kinyitnak egy beragadt babakocsit és megpróbálják segíteni az ingyenélő és kutyahús-evő Vova társadalmi beilleszkedését, aki valójában, mint mindenki más, normális életre vágyik. Múlik az idő, s a politikai változások és szeparatista indulatok a tévéközvetítésen keresztül elérik a falut is. Az ország Függetlenségi Napi ünnepének idején a falu férfiait besorozzák a hadseregbe. Ha megismernénk, milyen egy ukrán falu élete, ezt a filmet ne hagyjuk ki!

 

Miután Suleyman családja a szíriai háború elől elmenekül, a családtagok Európa-szerte szétszóródnak. Lazgin Ukrajnában él családjával, egyik testvére, Koshnav Németországban, másik testvére, Kurdish Irakban, harmadik testvére Szíriában maradt.

A film Lazgin fia, Andriy életét követi, aki a Vöröskereszt önkénteseként egy másik fegyveres konfliktusban vesz részt, ezúttal Ukrajnában. Vajon elmeneküljön-e a háború elől vagy segítsen enyhíteni a helyiek szenvedésén? Ez a dilemma gyötri, amikor Németországban élő testvérét látogatja meg és amikor Irakban élő rokonaival újra találkozik. 


Bármelyik filmet is választjuk, egy új meglátásból szemlélhetjük a konfliktusokat, melyeknek reméljük, mihamarabb vége szakad!

Nyitókép: Ukrán seriffek 

Ajánljuk még:

Egy Baross utcai ház, a magyar Gulágig érő történettel

A Baross utcában járunk: ez a Józsefváros fő ütőere, forgalmas, bár itt a Körúttól a Belváros felé eső részeken még viszonylag keskeny az utca. A Klinikák szép, szellősen épített tömbjei dominálják az környéket, így még néhány fa is van, kis zöld sziget juttatja lélegzethez az itt utazó, dolgozó, élő pestieket. A történet azonban ezúttal nem ér véget a Baross utcában...

 

Már követem az oldalt

X