Hamarosan nagyjából kétezerötszáz busó özönli el Mohács utcáit. A hatalmas, félelmetes, zajongó álarcosok jankelékkel és maskarákkal felszerelkezve gyülekeznek a Kolo téren, hogy az ágyú dörrenése után tömegesen bevonuljanak a főtérre, és megkezdődjék a farsangi mulatság. Végül visszatérnek a főtérre, óriás máglyát gyújtanak, mulatoznak az idelátogató több tízezer vendéggel, együtt űzik el a telet. Ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, rengeteg ember odaszánására szükség van, ezért is szerencse, hogy a mohácsiak jó része belenő a mulatozásba – nemcsak a munkából, az örömből is kiveszik a részüket már a legkisebbek is, akik ily módon talán kedvet kapnak a hagyományok őrzésére, a későbbi áldozatvállalásra.
Rosta Endrének kézzelfogható bizonyítéka van arra, hogy a busójárás gyerekkorától élete része: nemrégiben kapott egy fotót, amelyen hatévesen, busójelmezben látható az egykori mulatságon – bár a maszk, a busóálarc kötelező eleme nem volt rajta, a képet látva megbocsátjuk ezt ennyi év után. Nevetve állítja, tanult a hibából, azóta soha nem felejti el felvenni, és törődik is eleget a maszkokkal: több mint harminc éve ő maga is készít busómaszkokat. „Gyerekként abszolút meghatározó volt számomra, amikor először felvehettem egy rendes álarcot, előtte ugyanis csak egy bőrhatású maszkot viselhettem. Soha nem felejtem el, mai napig bennem van az érzés, amit éreztem, emlékszem az álarc illatára, az érintésére a bőrömön. Ezt az álarcot szerencsére sikerült azóta visszaszereznem. Akkoriban egy helyi mesterember árulta, száz német márka volt az ára. Gyakran átjártam a mesterhez, már akkor ellestem a fortélyokat, talán innen indult a szakma iránti szeretetem is. A mai napig beöltözünk, ma már a fiam, a tizennégy éves Bendegúz érzi azt, amit én egykor. Őt egyéves kora óta visszük a karneválra, mindig nagyon tetszett neki. Mostanában a busójárást végigdolgozzuk, kedden öltözünk csak be, de akkor mindketten.”
Számára a busójárás az év minden napját meghatározza, októbertől pedig folyamatosan dolgozik, hogy a maszkok időre elkészüljenek, egyrészt a busók, másrészt a turisták számára. „Ősszel állunk neki az álarcok faragásának, hiszen hosszú idő, míg elkészülnek.
Mindegyik darabot kézzel készítjük, és minden maszk egyetlen farönkből van kifaragva.
Régebben vörös fűzfából készítettük, de manapság hársfából, egyrészt mert könnyebben beszerezhető, másrészt mert egyszerűbb a megmunkálása, harmadrészt pedig azért, mert jobb a szálszerkezete. A méretre vágott darabokat különféle vésőkkel alakítom kívül és belül, belül az arc formájához és a szemtávolsághoz igazodva. Ha meg van a faragás, akkor jön a díszítés. Régen vérrel festettünk, ma már különféle öregítési technikákat alkalmazok, majd állati eredetű szarvak kerülnek a maszkra, ezek lehetnek kos, kecske, vagy akár tehénszarvak. Végül az álarcra felkerül egy csuklya: egyetlen bárány bőre. Ez tartja meg az álarcot, hogy ne lehessen látni az arcot. Súlyos darabok lesznek, mire elkészülnek, nagyjából két kilósak, mire minden felkerül. Az általam készített álarcokra a meghúzott szemöldök, a nyújtott forma, mosolygós kifejezés, de összességében a mérges hatás jellemző. Persze a busóviselet akkor lesz teljes, ha a fiú vagy a férfi felveszi a bocskort, a bütykös harisnyát, a parasztnadrágot, a parasztnadrágot és az öt-hat birkából varrt busóbundát. A szűcsmesterek rackajuhból varr bundákat és bocskorokat is készítenek, velük szívesen összedolgozunk, hogy igazán autentikus jelmezek szülessenek” – avat be a részletekbe Endre. Hozzáteszi: ilyenkor, a busójárás előtt és alatt a mohácsiak zöme szinte már éjjel-nappal dolgozik.
Beszámolónk a tavalyi busójárásról:
Nekünk Mohács kell! – Képeken az idei busójárás
Van abban valami szép, hogy az országra valaha mért egyik legnagyobb csapás városában alakult ki az a hagyomány, ami mára olyan tömegrendezvénnyé nőtte ki magát, hogy Tolnától Baranyáig, és még jóval messzebbről is Mohácsra vonzza a lakosságot. A busókkal együtt elbúcsúztattuk a telet.
A busóálarc faragás rejtelmeibe a Mohács központjában létrehozott Busóudvarban is betekinthetnek az érdeklődők. A központot azért hozták létre, hogy egész évben meg lehessen ismerni a busójárást, ezt a több évszázados farsangi népszokást, és ízelítőt kaphassanak a páratlan hangulatból. Egy óriási kiállítótérben számos életnagyságú busó, házak és szekerek között sétálgathatunk. De vannak itt busó öltözékek és a hagyományőrzők által használt kellékek, egy berendezett sokac ház látható, középen pedig egy óriási máglya, amely fény és hangjátékkal idézi meg a busójárás hangulatát. A látványműhelyekben a helyi kézművesek munkájába is bepillanthatnak a kíváncsiak. A világ szinte minden részéből voltak már itt vendégek, külföldi és hazai hírességek sora fordult meg az udvarban – a néhai Erzsébet királyné lelkipásztora például azért jött, hogy a királynénak vigyen egy eredeti busómaszkot.
2009-ben az UNESCO világörökség részévé nyilvánították a busójárást, és ekkor elkészült a busók etikai kódexe is, amiben a hagyományhoz kapcsolódó fontos elemeket listázzák. Felsorolják benne például, hogy hívják a busócsoportokat (Facellás, Bödönhajós, Botos, Bundás stb.), körülírják, hogyan illik viselkedni a busóknak, kitérve arra, hogy nem ildomos túl sok alkoholt fogyasztaniuk, de benne foglaltatik az is, hogy kötelezővé a megfelelő hangkeltő eszközök, mint a kolomp vagy a kereplő hordása. A busók etikai kódexét komolyan veszik, még a helyi iskolában is tanítják.
Ma a busók 71 kisebb-nagyobb csoportba verődnek össze. E csoportok többségének van saját neve is, ezek olyan ragadványnevek, mint Bödönhajós-, Botos-, Vidák-, Bundás-, Kerekes-, Kecskeszarvas-, Szigeti-, Poklade-, Futottak még-, Télűző-, Dunai Átkelés-, Vada Ugró-, Vladi Momci-, Búsu-ló, Törökök-, Nagy Durranás-, Talpas-, Kolompos-, Favellás-, Klepetáló-, Boros- kóló-, Sztari- Momci-, Busókormány- , valamint a Busó Klub.
A busójárás eredete
A mohácsi busójárás hagyománya a legenda szerint onnét ered, hogy a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a török rabigát, ijesztő álarcokba öltöztek, és mindenféle zajkeltő eszközzel, éjszaka csónakokkal átkeltek a Dunán, és kizavarták a törököket Mohácsról. Ennek persze nincs történelmi alapja, de jól hangzik. Nagy a valószínűsége, hogy a sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson tovább formálódott, elnyerve mai alakját. A népszokásról szóló legkorábbi adatok a 18. század végéről valók .
Fotó: Németh Zoltán / Egy.hu
A busók öltözete régen is szinte olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze a derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb elem, a faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc is régóta a mulatság része.
A busójáráson a beöltözött busókat a jankelék kísérik. Az ő feladatuk távoltartani az utca népét a busóktól. A lefátyolozott arcú nők hagyományosan pacskert, bütykös harisnyát, alsó-, felsőszoknyát, szőttes kötényt, hímzett blúzt és berliner kendőt viselnek.
A busójárás rendszerint hat napig tart, de a 2500 busó nem vonul folyamatosan, őket szombaton délután a dunai átkelésen, a felvonuláson és a főtéren a nagy farsangoláson láthatjuk egyszerre. De a többi öt nap is találunk jó programot; van itt busókerék vetélkedő, rajzverseny, busóálarc faragók közös kiállítása. És persze fergeteges hangulat. Olyan, amilyen egy igazi, évszázados hagyományokon alapuló, télbúcsúztató karneválon várható.
Nyitókép: Rosta Endre
