Kult

Bordalban az igazság – rendhagyó gyűjtésünk a költészet napján

Noha ma jobbára pálinkadalt dúdolunk, a bor és a zene a múltban jóval szorosabban összetartozott. Dal kélt a borissza szájból, és bordal buzdított munkára (és újabb kortyra) a szőlőben. A költészet napja alkalmából híres bordalainkról gondolkodtunk.

Mik azok a bordalok?

A bordalok egyidősek a szőlő- és borkultúrával. Közösségi vagy népi énekek, amelyektől jobban megy a munka a szőlőhegyen, és amelyeket a hegy leve egyre pajkosabbá, hevesebbé és vidámabbá tesz. A bor és a szőlő dicsérete mellett a dalok szövegei kitérnek az ivóedények felmagasztalására, az egyes tájak természeti szépségeire. Nem maradhat ki belőlük természetesen a boldogságos vagy a sóvárgó szerelem említése sem. A bordal közel áll a mulatós nótához és csapongó, olykor követhetetlen gondolatmenetével mámoros hangulatot közvetít. Hol komolyan, hol tréfás módon dicséri az italt, további poháremelgetésre késztet, és az alkohol által gerjesztett érzelmeket, a bódulat bontotta gondolatokat fejezi ki szenvedéllyel – vagy éppen mélabúval.

Bordalok az irodalomban

Bormagasztaló énekekről már az ókori történetekben is olvashatunk, Anakreón temperamentumos rímekben biztatta borivásra barátait eképpen: „szép dalokkal mulatozva kortyolgassunk”. Horatius szerint pedig a bor hevíti a dicső erényeket: „Te pezsdited a többnyire lomha észt, hogy nyissa szárnyát, amin a bölcs soká töpreng”.

Talán nincs is költő, akit ne ihletett volna meg a bor,

s legalább egy verset ne szentelt volna e nemes nedű élvezetének. Ha idehaza nézünk körül, legelőbb sokunknak Petőfi jut eszébe, tőle talán mindenki tud bordalos gondolatot idézni. Hazafias lelkületű Bordalában bal kezében tartott pohárról, a jobban kardjáról ír, és arról, hogy a hazáért emeli poharát. Egy kunsági ezerjót el is tudnék képzelni az ország dicsőségére! A Falu végén kurta kocsma kezdetű verse is egyfajta bordal, amelyből megtudhatjuk, hogy a kocsmárosné legjobb bora lehetőleg „vén legyen, mint a nagyapám, És tüzes, mint ifju babám!” Tompa Mihálynak így írt Petőfi: „Barátaim! Láthatjátok, mennyi jóízű bordalt igyekeztem rátok hagyni. Hej, pedig dehogy sejtettem, hogy a majdan legnagyobb magyar borvidék poétájaként dicsérem ezt a nemes nedűt. Pedig ha tudnátok, hogy nem is vagyok annyira oda ezért a becses italért. Nem mondom, hogy eszem ágában sem volt kortyintani olykor-olykor, de mértékletes maradtam mindenkor, ezt barátaim is tudják rólam…

Költeményeim tehát nem duhaj rigmusok, hanem az elmét csiszoló, az érzelmeket felkavaró poétai munkák.”

A legszebb magyar versek közé tartozik Csokonai Vitéz Mihály ódában elzengett kulacsköszöntője. A költő igaz szerelemmel beszél flaskájához, élete párjához. E versszakok vélhetően a bor mámorában születtek, legalábbis egyes strófák pajzán szóképei utalhatnak erre, például hogy „Bárcsak a feleségemmel Téged cserélhetnélek fel, Hogy fiakat, leányokat Szűlnél, apró kulacsokat.”

Aki igazán vidám kulacs-dalra vágyik, annak Huszka Jenő Gül baba című operettjének örökzöld slágerét, A kulacsom kotyogós-t ajánljuk figyelmébe. Fülbemászó dallamának szövege ismerős:

borban az igazság, borban a vigasz, borban a felejtés, borban a tavasz.

Szintén boros jókedvben születhetett Gárdonyi Gézának A bor legendája című vidám költeménye. A Holló együttestől megzenésítve hallhatjuk, hogy bizony Nóé olyannyira kiitta a hordóból az óbort, hogy már három istent láttak szemei.

Úgy képzelem, hogy Vörösmarty Mihály ott üldögélt a domboldali présház előtt, gyönyörködött az aranyló naplementében, ahogyan átsejlett a pohárban hullámzó nedűn az alkonyat, ott születhettek lánggal és tűzzel teli bordalai. „Borban a gond megbetegszik, Él a kedv” – az ilyen sorai arról mesélnek, hogy a bor elűzi a gondot, fellobbantja a szerelmet, jót tesz testnek-léleknek, röviden szólva: magyar ember jól teszi, ha bort iszik.

A vigaszt talán sötét gondolatainak borba-dalba fojtásával kereste Kölcsey Ferenc is, amikor azt mondta: „igyunk derűre, Igyunk borúra, Ugy is hol kedvre, Ugy is hol búra, Fordúl az élet”. Ékes bordala kéziratán vajon ott volt-e egy borospohár lenyomata, ki tudja?

Bordalok a zenében

Világi dalok szólóénekesekre és kórusokra, hangszerkísérettel és mágikus képekkel – így álmodta meg Carl Orff a Carmina burana-t, a zenetörténet egyik legismertebb és legnépszerűbb művét. A történeten átütnek az életigenlő üzenetnek, ezek egyike a bordal. Weöres Sándor fordítása remekül visszaadja a sok száz éves szöveg pajzán és szókimondó üzenetét: „iszik pénzes, iszik zsoldos, iszik csuhás, iszik dolgos, (…) iszik száz, és iszik ezer, egész világ nyakal, vedel!”

A búfelejtő mámor dicséretének szép dala a Bánk bán operában kelt hírre. Egressy Béni „Gondold meg és igyál, örökké a világ sem áll” sorai Erkel Ferenc zenéjével a szívünkig hatolnak.

Ha már a nagy zeneszerzők kerülnek szóba, akkor jusson eszünkbe Schubert, aki kedvelte a szekszárdi vörösborokat, bár a 248-as számú bordalában (Trinklied) a tokaji bort méltatta.

A szekszárdi kadarkára esküdött Liszt Ferenc is, ez a bor ihlette a XIV. magyar rapszódia megírására, talán el is fogyott egy-két palackkal, mire a hangjegyek a kottapapírra kerültek. Anton Rubinstein orosz zeneszerzőnek a tokaji bor adott lendületet, hogy a Vinum hungaricum kórusművét megkomponálja nem csupán a bor, hanem a zene kedvelőinek örömére is.

„A bor illatai éppúgy állnak össze, ahogyan a harmóniák a jó zenében. A jó borban öröm, barátság és dal van”

– vallják a pécsi BorCanto együttes zenészei. Bordalokkal gazdag repertoárjuk felelevenít régi bordalokat, megismertet a közönséggel újakat, borok mellé színes műsort kínálnak többféle műfajt felölelve.

A mai mulatós zenében is találunk népies, mulatós bordalokat, egyszerű szöveggel és zenével, mint a „piros bor az üvegbe, szerelem a szívembe” vagy a Vidéki Mulató bordala, amely szépen felsorolja mind a 22 borvidékünket rímbe szedve. Rendesen lehet rá mulatni, ha már a „jó magyar bortól vígan dalolunk”, még azoknak is, akik „egész életükben egy kortyot sem szipkáztak”.

A bordalok közt vannak még duhaj kocsmai nóták, szőlődicsérők, korsóköszöntők, vízbecsmérlők, és bormámorban való végrendelkezők, oly sok és annyiféle, hogy ha bárki is bor mellé vagy borivás közben bordalra fakadna, széles dalkínálatból választhat. Feltéve, ha ismeri őket! Mint sommelier, arra külön figyelmet fordítanék, hogy melyik borhoz, milyen bordal passzol. Vagy éppen fordítva: a dalhoz választanám a bort. Nem is lesz könnyű feladat!

 

A cikk megjelenését a Metro támogatta

Ajánljuk még:

A töklámpás – egy ezeréves magyar hagyomány nyomában

A töklámpás története Magyarországon egészen az Árpád-házi királyok koráig nyúlik vissza. Az első ismert történet 1081-ből származik, amikor Salamon király, aki trónviszályba keveredett unokatestvéreivel, a visegrádi vár tornyának rabja lett. I. László király parancsba adta az őröknek, hogy sötétedés után töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy éjszaka is szemmel tarthassák a foglyot. Ezek a különleges „lámpások” nem csak őrzési célra készültek – a Dunán közlekedő hajósoknak is tájékozódási pontként szolgáltak. Innen ered a máig ismert mondás: „fénylik, mint Salamon töke”.