Bolondos hónap, komoly regények – ezeket a műveket ajánljuk április végére

Konrád György: A látogató

1933. április 2-án született Konrád György, akit a nemzetközi porondon az egyik legjelentősebb magyar íróként tartanak számon. Konrád életét és munkásságát meghatározták a században működő és elbukó politikai rendszerek és eszmék. Szülővárosából, Berettyóújfaluból az ő családjuk volt az egyetlen, akinek minden tagja hazatért a haláltáborokból.

Gyerekként zsidósága, kamaszként polgári származása okán volt nem kívánatos elem

a korszellem szemében, az 50-es években pedig az egyetemről is kizárták ellenzéki magatartása miatt. Végül mégis elvégezhette a magyarszakot, professzorainak hála. Az 56-os forradalom alatt csatlakozott a nemzetőrséghez, de fegyverét nem használta, nem lőtt senkire, soraiból viszont – talán pont ezért – személyes kép bontakozik ki azokról a napokról. A 60-as évektől kezdve az írás mellett előbb gyámhatósági felügyelőként, majd városszociológiai kutatások résztvevőjeként dolgozott az MTA szociológiai munkacsoportjában. Innentől fogva egymás után jelentek meg művei. Regényei és elbeszélései mellett politikai témákkal is szívesen foglalkozott, ami miatt egészen a rendszerváltásig megfigyelés alatt állt, többször inzultálták. Sokszor lett volna lehetősége elhagyni az országot, de ő a belső emigráció „életformáját” választotta. Művei nagy része nyugatra csempészve, külföldi kiadóknál jelent meg. Később, a rendszerváltás környékén és azután is, haláláig aktívan részt vett a magyar közéletben, azonban irodalmi műveire nem jellemző, hogy direkt politikai üzeneteket hordozzanak.

A látogató: A gyámhivatali évek során szerezett tapasztalatok alakulnak irodalommá Konrád első, 1969-ben született regényében, amelyet a lesújtó hazai kritika ellenére hamar több nyelvre lefordítottak, és amellyel Konrád hirtelen az európai széppróza élvonalába került. A cselekmény mindössze egy munkanap eseményeit foglalja magába, amikor T. gyámügyi előadó az öngyilkos Bandula házaspár gyengeelméjű gyermekét helyezi – intézeti hely híján – egy prostituált pincérlány gyámsága alá. Az elbeszélő szemén keresztül látjuk az eseményeket, ismerhetjük meg a korabeli nagyváros döbbenetes szegénynegyedeit. A lebontás előtt álló, omladozó épületekben élnek a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjai, azok az emberek, akiknek kilátástalan helyzete egyenes és visszafordíthatatlan út az alkoholizmus, őrültség és sok esetben az öngyilkosság felé. A látogató ugyanakkor nem kizárólag ezt az állapotot mutatja be,

a társadalomrajz inkább eszköz, mint cél.

A mű elsődleges témája a legtöbb értelmezés szerint inkább T. belső utazása, önmaga megismerése. Mind a regényben megjelenő – feltehetőleg Konrád valódi gyámhivatali munkájából merített – drámák, mind pedig a szöveg szerkezete nehéz művé teszi a Látogatót. Érdemes olyan szemmel tekinteni rá, hogy ez volt az egyik olyan regény, amely alapjául szolgált az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb irodalmi átalakulásának: Az Esterházy Péter és kortársai nevével fémjelezett prózafordulatnak.

Esterházy Péter: A szív segédigéi

Esterházy Péter 1950. április 14-én született a híres nemesi család leszármazottjaként. Felmenői között egyaránt voltak jelentős egyházi személyek, mecénások és politikai szereplők. Esterházy végzettsége szerint matematikus volt, 1978-ig a Gépipari Minisztérium Számítástechnikai osztályán dolgozott, ám később szabadfoglalkozású íróként vetette papírra nagyszabású életművét. Szellemi elődeinek elsősorban Kosztolányit és a szintén matematikus Ottlikot tekintette, hozzá kapcsolódik egyik leghíresebb akciója is: Esterházy Ottlik 70. születésnapjára egy papírlapra, mintegy 250 óra munkával lemásolta a teljes Iskola a határon-t. A lapon egy összefüggő paca látható, a bő 400 oldalas regénynek mégis minden szava ott van. A 32 évvel ezelőtti eseményt azóta több magyar író is megismételte, a gesztus pedig egyszerre fejezi ki az írás és az írás értelmezésének bonyolult voltát, mely az egész Esterházy-életmű egyik központi kérdése. Műveit nem könnyű olvasni, hiszen bonyolult utalási rendszerek, nyelvi játékok, állandó kitekintések sokaságával kell megbirkóznia az olvasónak.

A szív segédigéi: az 1985-ben megjelent kisregényben Esterházy saját édesanyja haldoklásáról és haláláról ír. Nincs a szövegben semmi finomkodás, semmi pátosz. Az író él a lehetősséggel, hogy saját legszemélyesebb fájdalmára egy harmadik fél szemüvegén keresztül tekintsen, ugyanakkor éppen az érzelmeskedés hiánya teszi A szív segédigéit nagyon intimmé. Esterházy nem ódzkodik a meglepő, olykor bizarr szófordulatoktól, a hetven, gyászkeretben kiadott oldal egybefüggő, hömpölygő szövege

elénk tárja azokat a gondolatokat is, amelyek zavarbaejtőek, talán blaszfémnek is tűnnek elsőre – hiszen mégis csak az édesanya haláláról van szó.

Nehéz olvasni például azt a néhány oldalt, melyen a fiú vécére kíséri a haldokló anyját. Nem szoktunk hozzá, hogy ilyen szempontból olvassunk az elmúlásról, nem kellemes ennyire közelről látni, még ha – vagy pont azért, mert – pontosan tudjuk, olykor milyen kiszolgáltatottak az emberek távozásukhoz közeledve. Ugyanakkor nem a megbotránkoztatás vagy a szánalomkeltés sorait olvassuk a kötetben: inkább az húzódik a sorok mögött, hogy mindenről lehet írni, ami a létezéshez tartozik, még ha groteszk is. Ez pedig különös hangsúlyt kap, ha a nemléttől már csak egy hajszál választja el azt, akiről szó van: a nemlétről ugyanis írni sem lehet. Meg kell hát ragadni a létezés pillanatait, még ha nem is kellemes. 

„Óvatos vagyok, anyámról van szó. – Itt talán kurziválható volna minden…

A kurzivált életbe! De hát mért volna perverzebb írni róla, mint hallgatni?!” 

– írja a szerző az előszóban. Azt gondolom, olvasni sem perverzebb róla. Ahogy az igazán jó művekre, úgy erre is igaz, hogy több szinten érthetőek: annak is érdemes elolvasni, aki esetleg visszariadna a lapok alján megjelenő rengeteg, ismert és kevésbé ismert irodalmi utalástól.

Németh László: Iszony

1901. április 18-án Nagybányán született Németh László, akiről kevesen tudják, hogy szerteágazó irodalmi munkássága mellett fiatalon évekig fogorvosként, iskolaorvosként dolgozott – végül tüdőbetegsége miatt hagyott fel az orvosi praxisával. Még javában az orvosi egyetemen tanult, amikor a Nyugat novellapályázatán első díjat nyert Horváthné meghal című írásával. Ezután rendszeres publikált nemcsak a Nyugatban, hanem egyebek mellett a Napkeletben is. A korban elharapódzó népi-urbánus vita – melynek épp e két folyóirat volt a központi szócsöve – Némethet sem kímélte. Mivel saját magát a népi írók közé sorolta hosszú időn keresztül, a Nyugattal megromlott a viszonya, évekig saját folyóiratát, a Tanút szerkesztette.

(Irodalom)politikai állásfoglalása végül a harmadikutasságban teljesedett ki.

Nem ellenezte a modernséget, csak máshogy képzelte el a paraszti társadalom modernizálását, mint urbánus írótársai. A történelem aztán úgy alakította, hogy Németh idealista eszméi szertefoszlottak a 40-es években: élete hátralevő 35 évében fel is hagyott a közéleti megszólalásokkal, kizárólag művein keresztül tolmácsolta gazdag érzelem- és gondolatvilágát.

Iszony: a három részre tagolt regény egy kezdettől fogva baljós házasság történetét rajzolja meg. A feleség, Kárász Nelli legmeghatározóbb zsigeri érzése, a férfitól való iszonyodása adja a regény központi motívumát. A kezdetben folytatásokban megjelenő mű cselekményének ideje az 1920-as évek: a házasság kényszere egyre kevésbé köti azt, aki megteheti, hogy ellentmondjon a nem kívánt kapcsoltnak, de Nelli életében mindig úgy alakulnak az események, hogy nem tud ellentmondani a társadalmi akaratnak, nincs lehetősége elhagyni a férfit, akitől a megismerkedésük első pillanatától fogva viszolyog. Drámája éppen abban rejlik, hogy személyiségének modern vonásai már érvényesülhetnének a korban, de nem ott, ahol a nő él: az ősi berögződéseket kényszerből őrző faluban. Nelli komoly, visszahúzódó, sőt, rideg nő, aki nem szeret semmi felszínes fecsegést, az érzelmek kimutatás nem az ő kenyere. Takaró Sanyi szöges ellentéte. Talán ha nem a nő szemüvegén át néznénk rá, még rokonszenves is lenne: jókedélyű, nem veti meg a földi élvezeteket, érzelmeit könnyen és magától értetődően fejezi ki, vannak tervei, ambíciói. Nelli képtelen megszokni a férfi udvarlását, házasságuk alatt boldogtalansága, a belül érzett iszony elhatalmasodik rajta, egyre gonoszabbá válik, így egyre sajnálatra méltóbbnak tűnik Sanyi, de a sajnálat szánalomba fordul, a heves, egyre elkeseredettebb udvarlás végül az olvasóból is viszolygást vált ki. Németh László olyan mélységéig ábrázolja a szerelem és a gyűlölet minden rezdülését, hogy Nelli elkeseredett végső lépését már nem lehet a hétköznapi erkölcsök oldaláról szemlélni.