Kult

Bence és a világűr

Mesepályázatot hirdettünk – részletek ITT , és hogy meghozzuk a kedveteket a meseíráshoz, mi magunk is mesélünk nektek! Történetünket elolvashatjátok lentebb, de ha ahhoz van kedvetek, meghallgathatjátok videón, ahogyan Borbás Marcsi meséli el nektek.

Valahol az Óperenciás-tengeren, de még Budapesten is túl üldögélt egy kissrác a kertben: Bence. Szemével pillangót kergetett, az orrával mézvirág zamatát szimatolta, füle a madarakat, meg szomszéd bácsi fűnyírójának brummogását hallgatta. Bence elfáradt a nagy fülelésben, így elheveredett, s megnyílt előtte egy egészen új világ: az égbolt. Kék alapon fehér pacák kergetőztek: egy pufi nyuszi lebegett egy zsúrkocsi után, s felettük, egészen magasan szikár sárkány úszkált.

Nézte őket Bence, és egyre csak gondolkodott:

- milyen messze van az ég?
-  hány csillag van rajta? 
- és melyik hullik le elsőnek?

Eldöntötte: aki e három kérdésre megfelel, az csodaajándékot kap.

Először apát kérdezte, mert ő nagyon okos volt. Azt mondta, az ég, mint olyan, nincsen, csak az azt alkotó elemek. Vagyis nem lehet megmondani, milyen messze van, mert mindegyik része másmennyire van messze – de lássuk be, ez jó nagy sületlenség. Ezután anyához fordult, hozzá rögtön a második kérdéssel. Ám vele sem járt sikerrel. Azt mondta, végtelen sok csillag van – de hogy mennyi a végtelen, azt már nem tudta. Csak azt hajtogatta: a végtelen, az végtelen. A harmadik kitalálni valóval már a szomszédhoz szaladt, de az a kérdést sem hallotta, úgy zúgott a fülébe az a fránya fűnyíró.

Bence egészen elkedvetlenedett. Olybá tűnt, az egész környéken ő a legokosabb, ennek súlyát pedig nem könnyű cipelni! Elkenődve feküdt inkább, hogy ha már teher nyomja a vállát, ne roskadjon össze alatta. Így, a földön fekve talált rá Buksi néhány perc múlva, s Buksi póráza végén ott húzta a falu öregapját.

„Mi a helyzet, Bence? Hallgatod a kukacokat?” – kérdezte tőle az öreg. A fiú csak nézett rá, nagy szemekkel, aztán lomhán a maga mellett heverő fűkupacra csapott. A bácsika megértette: szükség van rá, így lassan-lassan mellékuporodott. Bence szomorkásan elmondta, mennyi szépet látott az égen, és hogy erről milyen kérdések jutottak eszébe. Aztán elmesélte azt is, hogy felelni senki nem tudott! Az öreg egy ideig bölcsen hallgatott – ebből is látszik, milyen okos ő! –, majd megfontoltan azt mondta: „tudod, mikor kisfiú voltam, éppen ezen gondolkodtam én is, éppen ebben a kertben. Ennek már száz éve is megvan, mégse tudok megfelelni a kérdésedre. Nem tudhatom, milyen messze van az ég, hány csillag van rajta, és még azt a titkot se ismerem, melyik hullik le elsőre” – mondta az öreg, Bence pedig egészen megszomorodott. Biggyedt a szája, még kunkori haja is lekonyult. Látta ezt a bácsi, és ahogyan te sem, úgy ő sem szeret szomorú gyerekekkel lenni, így folytatta inkább: „Tudod, Bence, ha erről a kertről kérdezel, mindent tudni fogok. Ismerek minden fát, már a levelükön látom, boldogok-e, és ha nem azok, segítek nekik. Ismerem az összes kukacot, tudom például, hogy nehéz évük volt, mert kevés volt az eső, ezért kemény a föld – rájuk is gondolok hát minden locsoláskor. Ismerem a paradicsomot meg a paprikát is, és amikor a nagy vihar meg-megtörte őket, bekötöttem a szárukat ért sebeket, meggyógyítottam őket. Számontartom a kertem, mert magam teremtettem, és foglalkozom vele. Érted, mit akarok ezzel mondani?” – kérdezte az öregember. Bence nem értette, rázta a fejét, az öreg folytatta hát: „a kérdéseidre az tud felelni, aki teremtette a világot, aki úgy számontartja a csillagait, mint én a virágokat”.  Bence kicsit dühbe is gurult, hogy úgy látszik, ő választ már sosem kap – aztán hirtelen megnyugodott. Eszébe jutott, hogy leteheti terhét, mert az már biztos: ha nem is mindig úgy, mint szeretne, de mégiscsak kaphat válaszokat. Örömében pedig az öregnek adta a csodaajándékot – kitalálod, mi volt az?

 A cikket a Piroska szörp támogatta. 

Ajánljuk még:

A hely, ami elhozta lelkembe a csendet – a belgiumi Villers-apátság

Az útról már látszódtak a romok, amelyek méltóságteljes óriásként emelkedtek a kissé kopár, márciusi tájban. Érezni lehetett, hogy valami egészen kivételes élmény vár ránk a falak mögött, de az eszembe sem jutott, hogy valami mással, valami sokkal többel távozhatok a puszta látogatásnál.

 

Már követem az oldalt

X