Amikor a kertvárosi feleség fantáziája beindul – A szerelem és halál című sorozatról

A szerelem és halál című, nyolcrészes minisorozat valós történeten alapul, méghozzá egy 1980-as, nagy port kavart, brutálisan elkövetett gyilkosságot dolgoz fel. Minderre semmi nem utal a kezdő képekben: békés, nyugodt kisváros 1978-ban, az emberek templomba járnak, a hitközösség házaspárjai tökéletes képviselői a példamutató életnek.

A férfiak füvet nyírnak, a nők süteményeket sütnek, a szülők esténként a gyerekekkel együtt tévéznek a kanapén.

Idilli környezet, nem lappanganak a háttérben sötét, nyomasztó titkok.

Mígnem valaki úgy dönt, hogy pont ilyenekkel fogja megfűszerezi unalomba hajló életét. Candy Montgomery (Elizabeth Olsen valószínűleg sokáig felejthetetlen alakításában) egy röplabdaedzésen megcsúszik, és az őt felsegítő Allan (Jesse Plemons) pár centire kerülő arca beindítja a szexuális fantáziáját. Egy olyan fantáziát, ami a házasságában már évek óta takaréklángon ég. A házasságával látszatra nincs hiba, ám férje, Pat (Patrick Fugit) szívesebben ül a tévé előtt a beszélgetések helyett, és bár kedvesen törődik gyermekei és felesége ügyesbajos dolgaival, Candy lelkével (és persze testével) már kevésbé.

Allan, a hirtelen felvillant képzetek tárgya pedig Betty (Lily Rabe) férje. A feleség  – Candyvel ellentétben – nem túl kedvelt a közösségben: rideg, kemény, megkeseredett. Az, hogy Allan szexuális élete sem túl kielégítő, elég hamar világossá válik: feleségének épp peteérése van, és a gyermektervezés jegyében különböző utasításokkal vezényli az együttlétet. Egy tini lányuk már van, ő Candy lányának legjobb barátnője.

Candy tehát arra az elhatározásra jut, hogy viszonyt kezd Allannel. Egy nap beül a kocsijába, és elmondja, mennyire vonzódik hozzá. Allan ekkor még visszautasítja, bár ahogy Candy később megjegyzi: csupán a felelősséget tolja el magától, azt szeretné, ha az a csábító nőre hárulna, és ez a hozzáállás a későbbiekben is jellemző rá.

Persze, nem tud ellenállni Candy ajánlatának, és felhívja őt. Ekkor elkezdődnek az „értekezleteik”: többszöri telefon, találkozás alkalmával kidolgozzák a jövendő viszony mibenlétét. Megállapítják, mi szólna ellene és mellette, mire kell vigyázni. Szabályzatot írnak, amelynek első pontja az, hogy ha valamelyikük érzelmileg belevonódna a viszonyba, azonnal szakítanak. Az is a szabályok közt van, hogy a hotelt felesben fizetik, az ételt Candy hozza, és így tovább. Komplett kis forgatókönyvet hoznak létre ketten, amelyben kitűzik a viszony kezdetének időpontját is: december 12. „Idén!” – jegyzi meg viccesen Candy, utalva a hosszas előzetes értekezletekre.

És a viszony elkezdődik. Azt a tényt, hogy ennek valamilyen módon gyilkosság lesz a vége, már az első részben fellebbentik ─ de nem tudjuk, ki fog kit megölni, és miért.

A nyolcrészes sorozatot David E. Kelley írta, az ő nevéhez fűződik a Hatalmas kis hazugságok, az Ally Mcbeal és a Tudhattad volna is. Mint mindig, most is feszes történetvezetést, kidolgozott karaktereket kapunk.

A hangsúly nem is annyira a gyilkosságon van: a házasságok működésének és működésképtelenségének mélységeibe pillanthatunk bele,

egy különösen kialakított viszony apró rezdüléseibe, családapák, családanyák álarcai mögé láthatunk. Maga a bűntény csupán egy epizód ebben a családdrámában, az a végkövetkeztetés, amelyhez egy elnyomott trauma és az unalmasan egyforma élet kulisszái vezetnek.

A szerelem és halál lebilincselő szórakozást nyújt, és ez esetben nem a krimi szálainak felgöngyölítése jelenti az izgalmasság fő összetevőjét. Persze szerepet játszik benne az is, de főleg amiatt kattintunk azonnal az újabb részre, mert tovább akarjuk követni ezeknek a családoknak, férfiaknak és nőknek a sorsát, látni akarjuk, mi minden van a fátylak mögött, amelyeket egymás után lebbentenek fel a sorozat készítői.

Fotó: WarnerMedia/HBO Max