A hely, ami elhozta lelkembe a csendet – a belgiumi Villers-apátság

Kult

A hely, ami elhozta lelkembe a csendet – a belgiumi Villers-apátság

Az útról már látszódtak a romok, amelyek méltóságteljes óriásként emelkedtek a kissé kopár, márciusi tájban. Érezni lehetett, hogy valami egészen kivételes élmény vár ránk a falak mögött, de az eszembe sem jutott, hogy valami mással, valami sokkal többel távozhatok a puszta látogatásnál.

Az apátság története

A látogatóközpont egy hatalmas, 12. századi ciszterci apátsági épületegyüttest foglal magába, megannyi misztériumot rejtő helyszínnel. A leírások szerint szerzetesek és hívők évszázadokon át gyakorolták itt hitüket, és készültek egy szerényebb, dolgosabb életre.

Utunkat a régi malomban kezdtük, ahol megismerhettük az itt folyó munka történetét: három emeletnyi történelmi elbeszélés során… A malom vízművén átvezető sétányon a romok első részéhez vezetett utunk, ahol a legkülönfélébb rózsák, és az azok korát, illetve nemesítését jelző táblák adtak különös hangulatot sétánknak, miközben

nem kevesebb, mint 900 évnyi világtörténelem mellett haladtunk el.

A történet szerint 1146-ban 1146-ban Gauthier de Marbais lovag és édesanyja, Judith meghívta a clairvaux-i apátság szerzeteseit, hogy alapítsanak új apátságot Villersben – így összesen 17 szerzetesből álló kis csoport telepedett le a területen. Ugyanebben az évben Szent Bernát volt az, aki bátorította az itt élő szerzeteseket, hogy kezdjenek neki az apátság megépítésének, ezzel olyan lendületes fejlődési hullámot indítva újtára, hogy 1197-ben újabb építési munkákba kellett kezdeniük.

Az ezt követő évszázadokról nem sokat tudunk, de az bizonyos, hogy az 1500-as évek elejétől egészen a 17. századig számos alkalommal kellett menekülniük az itt élőknek, és a viszontagságokkal megküzdve a 18. századig kellett várniuk az apátság második aranykorára. Ekkor újították fel a középkori épületeket neoklasszicista stílusban, és megépült az apáti palota és annak kertjei is. De sajnos ez sem tarthatott sokáig: 1794-ben kifosztották az apátságot, majd eladták egy építész-kereskedőnek, aki darabonként szétszedte, és pénzzé tette. Az apátság végleg romjaira esett szét…

 

A 19. században azonban újra felcsillant a remény: egy évvel azután, hogy az állam átvette a telek tulajdonjogát, nagyszabású helyreállítási és konszolidációs programba kezdtek Charles Licot építész irányításával. 1972-ben a romokat történelmi helyszíné és műemlékké minősítették – hiszen 650 éves történetével a romok az európai építészeti stílusok fejlődésének élő bizonyítékai.

Végül 1992-ben az apátságot Vallónia kivételes örökségei közé sorolták: az 50 000 négyzetméternyi föld feletti fala és 5000 négyzetméternyi román és gótikus boltozata Belgium egyik legnagyobb régészeti lelőhelyévé teszi. 2012-ben megnyílt a Gyógynövénykert, mintegy száz gyógynövénnyel, majd 2015 szeptemberében két új kertet is kapott az emlékhely: az Apátkertben és a Szerzeteskertben közel 250 gyógy-, aroma-, kulináris- és festőnövény faj található.

 

A csend otthona

Volt abban valami felemelő, hogy a régi korok titkai között bejárhattuk a keresztes háborúk, a függetlenségi harcok és a ciszterciek apátsági életének hullámvölgyeit, miközben egy pillanatra ott, abban a korban érezhetttük magunkat. Ráadásul a látogatóközpont tervezői kiváló érzékkel komponálták össze a régi emlékek és az új elemek harmóniáját: nem volt se túl sok, se túl kevés sem az információból, sem az azt tálaló infografikákból vagy ismeretátadó táblákból.

Egy enyhe balos kanyart véve a gyógynövényes kerthez érkeztünk, ami számomra maga volt a földi Paradicsom:  ciszterciek kertkultúráját és növénytudását bemutató kert – ami szintén végigvezetett bennünket a történelmen – és a lelkünket melengető változatos növények, amelyek puszta megjelenésükkel is mesélnek.

 

Gótikus boltíveket rejtő romok, kerengők, szökőkutak és teraszos kertek – ezek vártak ránk a túloldalon, és közöttük a csend, ami egy pillanat alatt beférkőzött a lelkünkbe. Az eredeti pillérek alatt állva, a hatalmas boltívek árnyékába merülve egy pillanat alatt kiszakadtunk a világból, hogy az oly sokszor vágyott, pár percnyi békére rálelhessünk.

A meditatív út

Hogy a csend átélése és a világból történő kiszakadás teljes lehessen, az apátság az Emergences szervezetével közösen létrehozta nyolc állomásos meditatív útját az ódon romok között. Lelki utazásunk a templom lábánál kezdődik és felmegy a Saint-Bernard kápolnáig. Minden panel tartalmaz egy idézetet és egy mindfulness meditációs gyakorlatot, hogy olyan értékeket engedhessünk magunkba, mint a türelem, a bizalom, az elfogadás, a hála, a nagylelkűsség és a kedvesség.

 

Az apátság misztériumaival övezett mindfulness meditáció jó alkalom arra, hogy egy kis szünetet tartsunk, hogy a jelen pillanatra figyeljünk, és érezzük, mi történik bennünk és körülöttünk. A program megalkotói szerint ha képesek vagyunk rendszeresen átadni magunkat a mindfulness meditációnak, akkor megalkothatjuk saját kiteljesedett tudatosságunkat, vagyis azt, hogyan gyakoroljuk azon képességünket, hogy kilépjünk automatizmusainkból, és jobban jelen legyünk saját életünkben.

Egy biztos: egy olyan hely, mint az apátság, kiváló lehetőséget nyújt a befelé fordulásra, és ha nem is adatik meg minden alkalommal ilyen helyszíneken fejlődni, abban sokat segíthet, hogy elinduljunk egy sokkal tudatosabb élet felé vezető úton. A falakba zárt évszázadok, az ősi tudás és a történelmi titkok hálója között egy olyan világba cseppenhetünk, ahol megszűnik a mókuskerék, nekünk pedig lehetőségünk adódik a kapcsolódásra.

Önmagunkkal, egymással, egy belső, őszinte világgal.

Képgalériánk a helyszínről:

Ajánljuk még:

A hiányzó őr háza: élő történelem a Király utcán

Hat őr, az egyikük eltűnt, hűlt helyén vastraverz áll ki a falból. Szomorú csere, elárul ezt-azt az utókor igénytelenségéről. Mégis érdemes emelt fővel és nyitott szemmel sétálni, a Király utcán is, mert a házak itt is mesélni tudnak…