A filmek nem telepatikus bűvésztrükkök – Interjú Markolt István kaszkadőrrel és Hegyes Barbara szinkrondramaturggal

Kult

A filmek nem telepatikus bűvésztrükkök – Interjú Markolt István kaszkadőrrel és Hegyes Barbara szinkrondramaturggal

A mozivászon vagy a képernyő előtt ülve ritkán gondolunk bele, hogy az elénk táruló mikrokozmosz micsoda összművészeti és szakmai erőfeszítést igényel. A filmek végén legördülő stáblista nem csak formalitás: a sok név hús-vér embereket takar, akik tudásukat mind beleadták az adott projektbe. István és Barbara megosztják most a kulisszatitkokat.  

Bár más-más területen, de mindketten a filmiparban dolgoztok. Ennek köszönhető, hogy egy pár vagytok?

István: Nem. Egy online játékban ismerkedtünk meg, aminek az apropóján szervezett találkozóra végül csak ketten tudtunk elmenni. Kiderült, hogy sok közös témánk van a gamingen kívül is: filmek, történelem, politika stb. Ennek köszönhetően egyre gyakrabban kezdtünk találkozni.

 

Bevallom, nem gondoltam volna, hogy egy nap egy kaszkadőr lesz a sógorom. István, milyen út vezetett oda, hogy ezt a hivatást választottad? 

István: Sok minden akartam lenni gyerekként. Mindenekelőtt kukás, hiszen milyen menő kívül kapaszkodva utazni egy járművön! Azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül, szinte minden kisfiú ilyen dolgokról álmodik. Azonban hamar világossá vált számomra, hogy igazából kaszkadőr szeretnék lenni. Egészen pontosan Jackie Chan A Nagy balhé című filmjéhez köthető ez az elhatározásom. A makacsságomnak is köszönhető, hogy oda jutottam, ahol vagyok.

Barbara, te szinkrondramaturgként dolgozol. Mit is jelent ez?

Barbara: Tulajdonképpen magyar szövegkönyvet készítek a külföldi filmekhez. Leginkább angol nyelvről fordítok, de akad néha kivétel. A fordításom bekerül a stúdióba, és az alapján bent elkészítik a szinkront, amit felolvasnak a színészek.

Miután a fordítást kiadod a kezedből, nyomon követed a további sorsát a stúdióban is?

Barbara: Igen, ha van lehetőségem, akkor bemegyek. Mindig érdekeltek a stúdió- és háttérmunkálatok. Már gyerekként is szerettem volna tudni, vajon mi folyik egy színház vagy filmforgatás hátterében. Persze olykor nehéz végighallgatni a hibáidat (legyenek bár kicsik vagy nagyok), de ebből rengeteget tudok tanulni. Még akkor is, ha semmi hibát nem vétettem, kapok ötleteket, esetleg mit kellett volna máshogy írnom, legközelebb hogy csinálnám. Mostanában a sok megrendelés miatt ritkábban jutok el a stúdióba, de igyekszem minél többször menni, pláne, ha izgulok egy-egy szöveg miatt.

Milyenek a hazai forgatási helyszínek?

István: Ha szabadtéren forgatunk, nagy a választék: lehet akár sziklás, mocsaras vagy vizes helyszín is. A külföldi produkciók nagyon szeretik a magyar viszonyokat, mert sok olyan terep van, ami egész könnyen eladható a világ különböző pontjainak. Budapest például volt már Párizs, Prága, Bécs, Berlin vagy akár Moszkva, és még sorolhatnám. A vidéki helyszínekről nem is beszélve, hiszen ott vannak a váraink, kastélyaink, kőbányáink. Azt hiszem, bátran mondhatjuk, hogy Magyarország ilyen szempontból ezerarcú.

A másik lehetőség a stúdió, ahol úgynevezett „workshopok” vannak. Ezek óriási épületek és hangárok, amelyek az adott produkció igényei szerint alakíthatók. Nemcsak forgatási helyszíneket találunk ezekben a stúdiókban, hanem különböző műhelyeket is: díszletesek, ruhások vagy akár fegyveresek dolgoznak ott. Nekünk is van egy külön műhelyünk, ahol berendezzük magunknak az akció gyakorlásához szükséges termet, sok tatamival és még több kartondobozzal.

 

Az erőnléted szinten tartása folyamatos feladatot ad – akkor is, ha nem dolgozol. Mennyire figyelsz magadra a mindennapokban?

István: Az étrendemet és étkezési szokásaimat tekintve épp egy időszakos böjtöt igyekszem betartani. Ez azt jelenti, hogy egy nyolcórás időtartamon belül ehet az ember, és a nap többi részében nem. Ebbe hál’ Istennek beleszámít az alvás is. Nagyjából délig nem fogyasztok olyat, ami kalóriát tartalmaz, főleg vizet iszom, fekete- vagy zöld teát, majd este nyolcig normálisan ehetek. Rendszeresen edzek, főleg konditeremben, de az akrobatikus edzéseket is nagyon szeretem.

A kaszkadőrökről a legtöbb emberben az a kép él, hogy jó nagyokat esnek, és valószínűleg néha jól össze is törik magukat. Jogos ez a sztereotípia?

István: Nekem egy komolyabb sérülésem volt eddig, ami viszont kórházzal is végződött. Ez nem forgatáson, hanem egy kaszkadőredzés részeként tartott műugróedzés során történt. Két oldali tüdőzúzódást szenvedtem. Tíz méterről nyomtam egy elhibázott hátraszaltót feszített víztükörre. Azonnal kórházba mentünk, ahol több napig „vendégeskedtem”, de szerencsére sikerült maradéktalanul felépülnöm. Forgatásokon a kisebb zúzódások mindennaposak. Egyszer eltört az egyik ujjam, egy másik alkalommal pedig letört egy darab az egyik örlőfogamból, amikor egy pajzs élével belecsapódtak.

Sok biztonsági felszerelést használunk, de néha azok sem mentenek meg egy igazán rosszul sikerült eséstől.

Nyilván csökkentik a kárt, de elsősorban tudni kell jól esni. Ha már a sztereotípiáról beszélünk, miszerint sokan azt hiszik, hogy a kaszkadőrök állandóan lesérülnek, hiszen „húzogatják az oroszlán bajszát”, érdemes megjegyezni, hogy valójában a kaszkadőr azért van ott, hogy ne történjen baj. Ez a munka tényleg veszélyes, komoly előképzettséget igényel. Mindig azt a kaszkadőrt bízzák meg egy adott feladat elvégzésével, aki a legjobban ért hozzá, és akár hasonlít is a színészre.

Hol a kaszkadőrök helye a filmes hierarchiában? Milyen viszonyban vagytok a színészekkel?

István: A forgatásokon nem sokat lógnak együtt a színészek és a kaszkadőrök. Természetesen amikor a színészekkel való jeleneteket begyakoroljuk, például egy harci jelenetnél, ha nem is ismerjük meg egymást, de ízelítőt kaphatunk a személyiségükből.

Az egyik legjobb, színésszel kapcsolatos élményem talán a Dűne forgatásán volt, Jason Momoával, aki Duncan Idahót alakítja a filmben.

Nagyon kedves és közvetlen ember, remek hangulatú volt a vele közös munka.

Barbara, neked számít az, milyen szereplők szavait, milyen filmeket fordítasz?

Barbara: Igen, mindenképp. Amit a legkevésbé szeretek fordítani, azok az egy kaptafára készült filmek, amelyeknek a cselekménye teljesen kiszámítható, és a szöveg is borzasztó gyengén van megírva. Egy ilyenből jót varázsolni óriási kihívás. De most pont volt egy érdekes munkám: egészen szürreális volt, mert félig komédia, félig egy „lelki történet” volt, gengszterekkel. Az tetszett benne a leginkább, hogy a film őszinte volt, sok tömeggyártott filmmel ellentétben. A szóhasználat is más volt, emiatt sokkal nagyobb teret hagyott nekem.

Amit különösen szeretek egy filmben, ha lehet csúnyán beszélni.

Nem arra gondolok, hogy full tróger legyen az egész, hanem arra, amikor megköveteli egy film, hogy eleredjen egy csúnya szó, mert olyan a kontextus. Ilyenkor fontos, hogy minél jobban át tudjam adni magyarul, ami ott igazából angolul zajlik. Konkrétan ezt a filmet nem mondanám egy csúcskategóriás produkciónak, de a vicces jelenetek a magyar nyelvtől még viccesebbé váltak.

Volt-e olyan szófordulat vagy mondat, amely különösen feladta a leckét?

Barbara: Épp ma volt egy olyan fordításom, ahol két iskolás diák angol nyelvtanról beszél, méghozzá a tranzitív és az intranzitív igékről. Ez annyit tesz, hogy a cselekvéshez kell-e tárgy, vagy sem. Na nekem ezt úgy kell visszaadnom magyarul, hogy köze legyen ahhoz, amit tanulnak, rá is illesszem a szájukra, tudjak rá magyarul példamondatot hozni, és legyen értelme ennek a nyelvtani szabálynak a mi nyelvünkön is – szóval minden klappoljon. Az volt a csúcs, amikor az egyik rosszmájú kislány egy viccet csinált a beszélgetésből, tehát ki kellett ragadnom egy olyan szót belőle, amit később ismételgethetnek. Ez például nehéz volt, de megoldottam.

A másik, ami nagy kihívást tud jelenteni, az, amikor nem angol nyelvről fordítok.

Kaptam nemrég egy török sorozatot. A hanganyag török volt, és kaptam hozzá egy török szövegkönyvet és egy szinte Google-fordító szinten lévő, angol szövegkönyvet, és ezekből kellett magyar szöveget kreálnom. Mivel elég furcsa volt az angol fordítás, így végül a török szöveget kellett bogarásznom, hogy vajon ez vagy az mit jelent. Ráadásul a törökök nagyon gyorsan beszélnek, épp ezért a magyar szöveget nagyon nehéz „rátenni a szájukra”. Rímeket kitalálni is nagy munka. Ha pedig valakinek a nevét le kell fordítani, fontos, hogy jól el legyen találva, jól hangozzon, hiszen azt többször is mondják egy filmben.

Van példaképetek, akár a szakmában, akár azon kívül?

István: Gyerekkoromban Jackie Chan volt az. Most nem is példaképeim vannak, inkább azt mondom, hogy sok kaszkadőr kollégától tudok tanulni. Felnézek rájuk, és rengeteg ihletet tudok meríteni a munkájukból. Nekünk, magyaroknak nagyon jó kaszkadőreink vannak, nem véletlenül alkalmaznak minket sok világszínvonalú produkcióban.

Barbara: Szerintem a magyar szinkroniparra eleve büszkék lehetünk. Számos jó megoldással találkozok filmnézés közben, amelyekből meríthetek, legyen az egy rendezői ötlet, a színészek ügyessége vagy a fordítók ötletei. Ezeket igyekszem elraktározni és a későbbiekben hasznosítani.

Mindketten ugyanabban az iparágban dolgoztok, ennek nagy lehet a kockázata, például ha egy pandémia miatt leáll a filmes világ. Mit csinálhat egy kaszkadőr, és mit egy szinkrondramaturg, ha éppen nincsen filmes megkeresése?

Barbara: A fordítási megbízások mellett angolt is tanítok. Ha pedig több a szabadidőm, azt inkább igyekszem kiélvezni, és kreatívan elfoglalom magam.

István: Egy motion capture (digitális mozgásrögzítés) stúdiónak dolgozom, ami számítógépes játékokhoz, filmekhez veszi fel a performer mozgását egy kamerarendszer segítségével. Ez végül is ugyanúgy kaszkadőri munka, csak teljesen más környezetben. Ezenkívül igyekszem hangsúlyt fektetni az önfejlesztésre, új mozgásformák és készségek elsajátítására. Most épp a szakdolgozatomat írom. Már csak ennyi hiányzik ahhoz, hogy az IFBB-n (International Federation of Bodybuilding and Fitness) szerzett diplomámat kézbe kapjam, és hivatalosan is személyi edző lehessek.

 

Milyen érzés, mikor megjelenik egy film, amivel dolgoztatok?

István: Az esetek többségében főleg azokat a jeleneteket figyelem, amikben részt vettünk. Érdekel, hogyan vágták össze az akciójeleneteket, érthetők-e a nézők számára, hogyan mutatnak a képernyőn, mozivásznon.

Barbara: Még kezdő vagyok a szakmában, eddig csak tévéfilmeket fordítottam. Furcsa érzés, amikor a végén bemondják a nevemet. Tudom, hogy a rajzfilmeknél a gyerekeket nem érdekli, hogy kinek a neve szerepel egy DVD borítójának a hátulján, de jó érzéssel tölt el, hogy hozzájárulhattam, hogy élvezhessék az adott mesét. Nagyon büszke lennék arra, ha egy nagyfilmnek, egy igazi mozifilmnek a végén is ott szerepelne a nevem a magyar stáblistán.

Ajánljuk még:

Egy jókor mondott mese az életen át kísér minket – a mesélés mint az ősbizalmat megteremtő erő

Az ősbizalom a testet és a lelket átitató hit abban, hogy a világ megtart bennünket, számíthatunk magunkon kívül másra is. Ha a gyermekben megvan ez az elemi biztonságérzet, akkor bátran fog elindulni az emberek és a világ felé egyaránt. Ha pedig sérül ez a bizalom, nemcsak a párkapcsolatban, de az élet minden területén nehezebb dolgunk lesz. Jó hír, hogy a mesék abban is segíthetnek, hogy ezt az erőt a gyermekek megtapasztalják, elhiggyék. 

 
X
Már követem az oldalt