700 éves időkapu – összetartással, saját pénzből, saját munkával épült újjá a mohácsi malom

A közgazdászból lett malomgazda

Édesanyja vendéglátósként, édesapja rendőrként dolgozott, miközben ő „tipikus” panelgyerekként nőtt fel. Egy valami viszont megkülönböztette a gang gyerekeitől: egészen fiatal gyermekkora óta vonzódott a műemlékekhez, történelmi helyekhez és épületekhez. „Hosszú perceket tudtam elidőzni egy-egy úti kereszt vagy kápolna előtt, csodálva a művészek alkotását, és elgondolkozva a történelmen, amit őriznek”– kezdi a történetét Mohácsi Bugarszki Norbert.

„19 éves voltam, amikor egy családi építkezés kapcsán kapcsolatba kerültem a majsi szerb ortodox templommal. Egy teljesen hétköznapi élethelyzetről volt szó: a szomszéd telket vették meg. Mindennap nézegettem az épületet, és elkezdett érdekelni. Nem sokra rá a templom gondnoka lettem, majd 20 évesen belevágtam a műemlék-felújítás szervezésébe úgy, hogy közben a Budapest Banknál dolgoztam, ügyfélszolgálati munkatársként” – folytatja Norbert, aki a templomfelújítás kapcsán is szép eredményeket ért el: támogatókra és barátokra lelt, majd városvédő lett.

A városvédő mozgalom oszlopos tagjaként végzett munkáját az évek során számos díjjal ismerték el, 2018-ban pedig a Pro Architectura díjjal is kitüntették. Ezt az elismerést a magyar építészeti kultúra népszerűsítésében, a minőségi épített környezet létrehozásában, az építészeti értékek megóvásában és az építészeti szemléletformálásban kifejtett tevékenységükért kapják a díjazottak. Norbert méltán érdemelte ki ezt a rangos elismerést, hiszen nemcsak az egykori mohácsi malom épületét állította helyre, de a vízügyi levéltárból kikutatott adatok alapján a vízikereket és a korábbi három darab őrlőberendezésből egyet újjá is építtetett.

Hogy kerül egy banki alkalmazott az egykori malomépület romjainak megvásárlása közelébe?

„2007-ben 30 éves lettem – ekkor már a Mohácsi Városházán dolgoztam. Heti rendszerességgel jártak be hozzám az idősek, és arról kérdezgettek, hogy miért nem csinálok valamit a Csele-pataknál álló egykori malom épületével. Győzködtek, hogy ne hagyjam veszni, fiatal vagyok, mentsem meg a malmot. Addig-addig mondogatták, míg kimentem, megnéztem, és azzal szembesültem, hogy itt semmilyen épületről nincs szó, ezek csak romok: egy valaha volt malomnak a körítőfalai, amik éppen, hogy próbálkoznak életben maradni. Aztán jött egy tél- kiváló lehetőség egy kis kutatómunkára. Elmentem a Levéltárba, és utánanéztem, hogy mit is lehet tudni erről a malomról.

És akkor nyílt ki egy 700 éves időkapu: a malom már egy XIV. századi és egy török kori iratban is szerepelt, és ami ennél még lenyűgözőbb: a környék valaha volt körülbelül 70 malmából ez a mohácsi malom az, ami utolsóként kiállta az idő próbáját.

Egy mementó, egy valaha volt molnár- és malomkultúra emléke. Ha ez elvész, akkor nemcsak építészetileg, hanem kulturálisan, történelmileg is elvész, tehát kérdés sem volt: valamit tenni kell”.

A malom történetének felkutatása, és az ott felszínre kerülő tények annyira megérintették Norbertet, hogy elkezdett arról gondolkodni, hogyan lehetne megmenteni a romokat. Kiderítette, hogy az utolsó molnár a harmincas években vásárolta, majd 11 tulajdonost hagyott maga után az öröklés által. Rengeteg bírság, végrehajtás szerepelt a tulajdoni lapon, ezért nem ígérkezett egy sikertörténetnek – gyakorlatilag lehetetlen vállalkozásnak tűnt.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rettentett el a tulajdoni lap tartalma, nem beszélve arról, hogy egy országosan védett műemlékről beszélünk, ami tovább nehezítette a dolgokat. De csak-csak nem hagyott nyugodni, ezért a fejembe vettem, hogy megpróbálom megvásárolni. A tulajdonosok szanaszét voltak Európában – fél évbe telt a hivatali ügyek feltérképezése. De végül a bírságok átvállalásával meg tudtam vásárolni, és az első terv semmi más nem volt, mint az, hogy konzerváljuk a romokat, és legyen egy emlékhelye az egykori malomnak” – meséli immár a malom és a saját közös történetét Norbert.

Az összefogás, a hit és a kemény munka mindent elsöprő ereje

Miután Norbert megvette a malmot, és erre fény derült, már az első héten kapott egy felajánlást 35 000 db bontott cserépre: „Valaki cserélt a házán cserepet, és úgy gondolta, hogy jó lenne ide. Ez nagyon kedves – gondoltam –, de még fal sincsen. A felajánlás viszont nem várt sokáig: vagy elfogadjuk, vagy nincs cserép – így elfogadtuk. Aztán a következő héten jött a következő ember, hogy: hallottuk, hogy újítod a malmot, szeretnénk felajánlani homokot. Lett homok. Végül szinte meg sem állt a sor: mészoltó vállalkozó, az önkormányzat tíz teherautónyi bontott téglával, és egymás után jelentkeztek a felajánlók. Lett építőanyagunk, már csak a munkát kellett megoldani. Így a kárpitos sógorommal és a nyugdíjas rendőr édesapámmal nekiálltunk az építésnek”.

Egy ilyen munka elvégzése azonban még szakemberek számára sem egyszerű, ezért Norbert nem volt rest segítséget kéni. Rabb Pétert kereste meg, aki kiváló statikus. Hogy mibe is vágta fejszéjét a lelkes műkedvelő, azt az is kiválóan jelzi, hogy Péter nem mert bemenni a házba az első látogatása során. De, ami meg van írva, annak meg kell történnie: az első kétkedéseket felváltotta a közös tervezés, és Rabb Péter folyamatos statikai és építészeti vezetést nyújtott a munkálatok során. Ennek és a kitartó munkának, a sok utánajárásnak és igyekezetnek köszönhetően 2008 novemberére felkerült a ház tetejére a kúpcserép (azaz a tető utolsó eleme is).

„Rengeteg ember nagyon sokféle módon segített, így az egykori romból egy 120 nm-es, 3 szintes épület lett”

– meséli büszkén Norbert.

Az épület tehát kész lett, a munka nagyja viszont csak ekkor kezdődött:

a malom akkor malom, ha malomként is tud funkcionálni.

Norbert addig-addig kutatott, mígnem Erdélyben talált egy malomépítő mestert: „Elmentem, és megkerestem dr. Márton Lászlót Gyergyószentmiklóson, akivel azóta barátok is lettünk. Ő végezte el a munkát, méghozzá úgy, hogy nem volt egyszerű az anyagi fedezet megteremtése. Laci bácsi mégis elvállalta, így 2009 nyarán kész lett a malom: vízikerék, tengely, fogaskerék áttétel- minden olyan, amitől azt mondhatja róla az ember, hogy ez egy működő malom”.

És a fejlődés még mindig nem állt meg: a molnárház visszaépítésének is nekiláttak, aminek csak a törmelékkupaca volt az udvarban: „Ezt már Rabb Dániel, Péter fia kezdte tervezni, mi pedig immár feleségemmel és gyermekeimmel közösen 12 évig építettük: 2022 decemberében lett kész teljesen” – emlékszik vissza Norbert a több mint egy évtizedes küzdelemre.

Egy történelmi utazás a város nyüzsgésében

Büszkén áll a honlapon: „A mohácsi Szent Miklós Vízi- és Taposómalom a Csele-patak egykor volt 24 malma közül az egyetlen, ami épségben megmaradt az utókornak. Valamikor a 14. század környékén építhették, első írásos említése az 1331-ből származik”. Az ideérkező látogatók számára úgy tűnhet, mintha visszautaznának az időben – nem véletlenül lett a Csele-patak felújított malma kedvelt kirándulóhely. Ráadásul a Malom udvara több olyan kincset is rejt, ami egyedülálló Európában, páratlan a világon, és kuriózum Magyarországon.

„Egy évtizedig kutattam a taposómalmok után. Külföldi barátok, ismerősök segítségét is kértem, de senki, sehol sem talált egy darabot sem. Így hát eldöntöttem, hogy építek egyet. Mindenki hülyének nézett, de ez nem tántorított el. Emlékszem, két évig kértem barátomat, Laci bácsit, a székely malomépítő mestert, hogy segítsen megépíteni a taposómalmot – végül beadta a derekát. Építettünk neki egy pajtaépületet – ennek már 10 éve. Egy nagyon látványos gépezet, amit a látogatóink is nagyon szeretnek: jöttünk megnézni a taposómalmot – így indítanak a látogatáskor, amiből egyértelműen kiderül, hogy a mohácsi taposómalom valóban egy kuriózum, amiből – úgy tudjuk – a világon csak ez az egy van. Tehát

a világon egyedül itt, a Csele-patak mellett, a mohácsi Szent Miklós Vízi- és Taposómalomban van működő taposómalom. Azt hiszem, erre méltán lehetünk büszkék” – mondja Norbert.

Az idők során épült a portára egy impozáns góré is, mert valakitől kaptak egy roskadozó kukoricaszárító górét, amit a malommentők újjáépítettek. A hombár épületet Mohács belvárosából hozták ide, ezt is újjáépítették. Állatok is költöztek az udvarba: tyúkokkal, birkával, kecskével, disznóval is találkozhatunk a malomnál, ami körül ízig-vérig hazai, háztáji gazdaság működik.

„Szinte minden nap őrölünk a taposómalomban: a bolygó egyetlen működő emberhajtású malomszerkezetében, ami nem csak látványosságból őröl, hiszen valóban dolgozunk is vele.

Manapság kukoricát darálunk az állatoknak, de bemutató jelleggel lisztőrlésre is lehetőség nyílik. Számos gasztronómiai programot kínálunk: van, amikor a kemencében lepényt készítünk, vagy mohácsi sokacbabot főzünk. A papírmerítés is egy kedvelt program a látogatók körében – a pincében ugyanis papírmalmunk is van: a hivatali hulladékpapírt elhozzuk ide, és újra feldolgozzuk” – sorolja a vendégcsalogató programokat a házigazda.

A fejlesztéseknek sosincs vége

Nemrégiben megújult a vízikerék is, Tamás Péter malomrestaurátor segítségével: ez egyben a Mohács 500 emlékévre történő felkészülés egyik állomása is volt. Másfél hónapig tartott az elkészítése, átmérője 2,5 méter, szélessége 90 centiméter, és összesen 32 darab cella van benne.

„Egy vízikerék mindig vizes, tele van gombával, ezért időről-időre foglalkozni kell vele. A mohácsi malom kereke is elkezdett intenzíven korhadni a 15 évnyi használat után. És bár egy keveset lehetetett volna várni a felújítással, mivel lélekben nagyon készülök a mohácsi csata 500. évfordulójára, úgy döntöttem, hogy most kell megcsinálni. Szeretném, ha az évfordulóra minél több dolog szép és jó lenne nemcsak a malomban, hanem a városban is, ráadásul a hősök és a látogatók is megérdemlik, hogy ezzel is megadjuk nekik a tiszteletet" – mondja Norbert, és a körülményekbe is beavat: "Tamás Péterrel évtizedes jó kapcsolatunk van: együtt kirándultunk Erdélybe, malmokat kutattunk, de valahogy munkakapcsolat még nem volt köztünk, míg egy beszélgetés során Péterrel arra jutottunk, hogy jó lenne, ha ő segítene felújítani a kereket. Laci bácsi már 82 éves, és bár ő is meg tudta volna csinálni, de a távolság miatt az sokkal több idő lett volna, így nem biztos, hogy elkészültünk volna az évfordulóig."

 

Az emberpróbáló munka azonban még itt sem ért véget: "A vízikerék mellett felújítottuk a kerékház falait is, amit utoljára úgy 100 éve vakoltak be elődeim. Idén – a műemléki elvekhez hűen – tölgygerendás szénatárolóval is bővítettük a Szent Miklós Vízi és Taposómalom gazdasági egységét, és elkezdtük gyűjteménybe rendezni azt az elképesztő mennyiségű régi tárgyat, amit az évek alatt kaptunk. Az elmúlt években ugyanis szinte válogatás nélkül kerültek hozzánk a legkülönfélébb régi használati tárgyak, a teknőktől kezdve a petróleumlámpákon át az üstökig. Ezért bár sokáig csak az építészeti értékmentésre helyeztük a hangsúlyt, most rengeteg olyan tárggyal kell kezdenünk valamit, amik kivételes történelmi értéket képviselnek. Csak példaként:

8000 éves kézi őrlőkő is van a malomban, vagy szőlőprés is olyan gyár feliratával, ami már nem létezik. Ezeket meg kell becsülni. Meg kell tenni minden tőlünk telhetőt, hogy megőrizzük őket" – sorolja tovább Norbert a vállalásokat.

A tárgykultúra mentése iránti szenvedélyét nyugodtan nevezhetjük tudományos igényűnek: "Lassan 1100-féle hagyományos gabonás zsák van a malomban – az a tudás, ami ezekben rejlik, még ma is elbűvöl. Ezt a tudásanyagot szeretném felkutatni, megőrizni, rendszerezni. Így született meg a magyar csíkjelrendszerről szóló könyvem is, ami egy teljesen hétköznapi házi textil jelzéseit járja körül. Írásomban a zsákcsíkok elemzésén keresztül törekszem betekintést adni őseink gondolkodásmódjába, csodálatosan letisztult logikájába” – mondja Norbert olyan természetességgel, mint aki valóban kötelességének érzi nemcsak a gyűjtést és az értékmentést, de a tudás minél szélesebb körben való megosztását is.

A hely, ahonnan nemcsak élményekkel, hanem tudással is távozhatunk

Norbert szerint a malmokról sokan azt hiszik, hogy csak gabonaőrlő szerkezetek, de ez nagy tévedés. Papír-, érczúzó-, fűrész-, kalló-, olajütő malmok is dolgoztak régen, melyeket vízzel, széllel vagy állattal, esetleg emberekkel hajtottak.

„Az 1200-as években már működtek vízimalmok Magyarországon: vízfolyásokra telepített patakmalomból és folyóinkon úszó hajómalomból is lehetett már látni akkortájt. De a malmok fénykora több száz évvel később, az 1800-as évek közepén érkezett csak el: ekkor több ezer vízimalom működött.

Sajnos ez az időszak nem tartott sokáig: a századfordulóra a gőzmalmok megjelenésével szinte végleg eltűntek ezek a csodálatos építmények. Ami nagy kár, mert a malmok és a hagyományőrzés világa rengeteg felfedezni valót tartogat, olyan tudást, amit érdemes lenne megőriznünk és továbbadnunk az utánunk következő generációknak” – kerekíti le a beszélgetést a közgazdászból lett malomgazda.

A Norberték által létrehozott történelmi sziget egy szívet gyönyörködtető életmű, amiben kicsik és nagyok egyaránt meglelhetik vidám és értékteli perceiket: egy hely, ahol az értékőrzés, a régi világ bemutatása és az élménypedagógiai elemek éppoly fontosak, mint a történelem és a hagyományok tisztelete vagy a modern kor irányainak újraértelmezése.