Meggyőződésem, hogy az életben két legnagyobb tanítónk a természet és a gyerekek. Amikor kora felnőttkorunkban abba a tévedésbe esünk, hogy már mindent tudunk, amire szükségünk van, egyszer csak életünk részévé válik egyik vagy másik (legjobb esetben mindkét) mesterünk, hogy megmutassa: azért bőven akad még itt felfedezni való.
Ezúttal két olyan kalandot szeretnék bemutatni, ami korosztálytól és családi állapottól, lakhatástól, anyagiaktól és minden más világi dologtól függetlenül átélhető és megtapasztalható, és amiben örömünket és kikapcsolódásunkat lelhetjük, miközben megadjuk a lehetőséget, hogy összekapcsolódjunk az anyatermészettel.
A bodzafestés művészete
A bodzabogyók legjava már a lekvárban vagy a gyümölcslevekben pihen – másik felét leették a madarak. De azért úton-útfélen akad még abból a sötétlila csodából, aminek beltartalmi értékein kívül festékanyag-tartalma is kiemelkedő – így lehetőséget ad a kreatív pillanatok átélésére.
A fekete bodzával kapcsolatban számos hiedelem alakult ki idehaza, például előszeretettel ültették házak mellé, mondván: megvéd a veszedelmektől és rossz szellemektől. És mivel bodza mindig akadt a háznál, hamar rájöttek, hogy fáját, levelét, virágát és termését több tucatnyi módon fel lehet használni. Így vált szép lassan az egyik legismertebb festőnövényünkké, a kisajtolt bogyók kékes lila leve
bőr, fa, textil színezésére, sőt még hajfestésre is alkalmas.
A fekete bodzával pillanatok alatt átélhetjük a régmúlt idők munkáinak élményét. A festéshez szinte semmire sincs szükségünk: a bogyók összetöréséhez elég lesz egy darab kő, a munka helyszínének egy másik. De a rutinosabbak mozsárral is próbálkozhatnak. Amikor a bogyókból mindent kisajtoltunk, amit kellett, már csak a képzeletünket kell szárnyalni hagynunk. Festhetünk falra, kőre, textilre, fára, rajzlapra vagy akár saját magunkra is.
Egy biztos: legizgalmasabb mind közül a testfestés kipróbálása, főleg akkor, ha gyermekeink a művészek, és főleg úgy, hogy másnap dolgozni kell menni…
Rovargyűjtemény mesterfokon
Odafentről, magasról nem annyira látni a lábunk alatt elterülő világot. Ha vesszük a fáradságot, és lehajolunk, egy teljesen más univerzum tárul elénk. Az avarba beletúrva ritkán látott bogaraink néznek vissza ránk, a fűcsomók között egy-egy izgalmas színekben pompázó madártoll húzta meg magát, és pár lépésen belül vagy tucatnyi különféle sáska, szöcske ugrál el lépteink döngése elől.
Ideje hát időt szánni erre a láthatatlan világra, és meg-megpihenve a fűszálak között, nyitott szemmel járni. Itt egy darab sáskaláb, ott egy kósza lepkeszárny, amott meg egy ismeretlen páncéldarab hever. Ezeket az apró kincseket összegyűjtve egy darab karton és pár gombostű segítségével elkészíthetjük saját gyűjteményünket, amit kedvünkre dekorálhatunk, feliratozhatunk.
Nemcsak a legfiatalabbaknak lehet életre szóló élmény belőle, hanem nekünk is, hiszen azon túl, hogy a természetről alkotott ismereteink körét bővítjük, saját emlékeinket és tapasztalásainkat rendezzük gyűjteménybe. Később, évek elteltével szívet melengető érzés lesz elővenni a padlásról, és együtt idézni fel azokat a pillanatokat, amelyek az alkotást szülték.
Mindösszesen egy – de nagyon fontos – szabályt kell megjegyeznünk: csak olyan élőlényt gyűjthetünk, amit eleve holtan találtunk. Sosem bánthatunk és főleg nem ölhetünk meg egy életet sem a gyűjtemény kedvéért!
Itt az idő tehát egy kis másra, egy kis szokatlanra: legyen ez az ősz a bevállalások és kapcsolódások időszaka!
Ajánljuk még:
Egyedül, de nem magányosan – intézetis karácsonyom, szép nosztalgiával
Télen is a szabadban: fedezzük fel a natúrparkokat!
Kedvenc hazai természetfilmjeink
