A hortenzia is egy bevándorló növény, Japánból került az öreg kontinensre a XIX. században. Először Nagy-Britanniában terjedt el, ahol az éghajlat és a kertkultúra is segítette e szépséges növényeket. Magam diákként jártam Cornwallban, és a kis angol vidéki porták előtt hintázó óriási hortenziabokrok lenyűgöztek. Az a páratlan pasztell színkavalkád, amit addig elképzelni sem tudtam, hosszú időre a hortenziák csodálójává tett.
Később sok mindent tanultam erről a növényről is. Például, hogy a latin neve, a Hydragenae, arra utal, hogy sok vízre van szüksége. Jó tápanyagellátottságú, savanyú talajban érzi jól magát, az árnyékos-félárnyékos helyet kedveli. Ebből is lehet érzékelni, miért díszlenek olyan szépen a szigetországban, és miért nem lesznek pompásak nálunk minden kertben.
Hogy gyönyörködhessünk benne, a megfelelő helyet kell kiválasztani számukra, lehetőleg olyat, ahol reggel, kora délelőtt éri csak nap. Igazi árnyékkedvelő! A téli időszakban is gondoskodnunk kell róluk:
egyes fajtákat be kell menekíteni a fagyok elől, míg mások jól elvannak odakint is.
Bár a fiatal növények megkívánják a törődést: a töveket takarjuk be, vagy kupacoljuk fel, sosem tudhatjuk előre, mit hoz a tél.
Azok a kerti növények terjedtek el legszélesebb körben, amelyek változatos fajtákkal büszkélkedhetnek. A hortenzia is ilyen, hiszen sokféle színárnyalatban, különféle megjelenési formákban ölt testet. A kerti katalógusokban sorra csodálhatjuk meg a hibrid változatok pompás virágait. Ám érdemes gondolni arra, hogy nekünk is kell tennünk azért, hogy a virágok a szép színüket – főleg a kékek! – megőrizzék. Ha hortenzia ültetésben gondolkodunk, vizsgáljuk meg a kert talajának kémhatását – a kertészeti árudákban lehet kapni ehhez útmutató segítséget. Gondoskodjunk a megfelelően savanyú ültetőközegről, és később a folyamatos utánpótlásról. Ha nincs esővíz az öntözéshez, a vezetékes vizet néhány napig „szellőztessük”, mielőtt kijuttatnánk a tövekhez, időnként pedig érdemes egy-egy kanálnyi timsót adagolni hozzá.
A bugás hortenzia az utóbbi időkben hódított igazén teret hazánkban. A Délkelet-Kínából és Japánból származó dekoratív növények hamar népszerűek lettek a kertkedvelők körében. A hosszú szárvégeken bókoló hatalmas virágbugák nem véletlenül lettek a díszkertek emblematikus elemei. Ezt a lombhullató fajtát a tél végén érdemes alaposan visszavágni.
A tölgylevelű változat nem csupán a virágaival, hanem érdekes formájú leveleivel is díszít. És mivel a levél hosszabb ideig látható a növényen, mint a virág, így az évelőágyás ékessége lehet egész szezonban. A kert karakteréhez, a rendelkezésre álló hely szerint választhatunk cserjés-, lombhullató, kúszó fajtákat is.
A levágott virágokból koszorúkat készíthetünk, amelyek megszáradva kedves, hosszan tartó, szép díszei lehetnek a lakásnak.
A hortenziával dolgozva jó tudni, hogy a növény minden része enyhén mérgező anyagot tartalmaz: a leveleket megdörzsölve, a szárakat lemetszve érezhetjük is a kesernyés illatát a ciántartalmú vegyületnek. Épp ezért kell óvatosan bánni vele!
Sajnos, az utóbbi időben több olyan fotót is lehet látni közösségi oldalakon, ahol esküvői tortákat is díszítenek a hortenzia virágával, nem csak a vázákba kerül a szép dekoráció. Bízom benne, hogy eljön az idő, amikor trend lesz az is, hogy tisztában legyünk a mérgező növényekkel, és amikor nem kerül az ételre a látvány kedvéért semmi oda nem való.
Ha pedig ehető virágokra vágynánk, érdemes inkább megismerkedni a dáliával, a margarétával vagy a búzavirággal – mind gyönyörűek és finomak is.
