Kert

Májusban is ültethető évelők – a rózsaszíntől a kéken át a liláig!

Való igaz: egy kicsit őszies az idő, de kertünk virágai már nem férnek a bőrükbe, érzik magukban a tavasz hívogató szavait. És szerintem a legtöbb kertbarát is így van vele: már sóvárgunk  a napfényes, kellemesen meleg, virágzó és zöldellő kerti órák után. Ilyenkor persze mindig akad egy-két feltöltésre váró üres hely az ágyásokban, és nem vennénk a lelkünkre, ha ötlet hiányában üresen maradnának. Májusi ajánlónk következik.

Rozmaring

Kevés csodálatosabb fűszernövényt ismerek, mint a rozmaring. Tele van élettel, illatokkal, egy könyvtárt is megtölthetnénk az ősidőkig visszanyúló történeteivel, kitűnően alkalmazkodik a kevésbé ideális körülményekhez, és mindig készen áll a használatra. Virágzáskor is gyönyörű, százával nyíló virágai ráadásul igazi beporzó mágnesként működnek. Nagyon jól bírja a metszést, sőt, igényli. Ha szeretnénk sokáig fiatalon tartani, akkor érdemes időről időre alakítgatnunk.

majusban-ultetheto-evelok-rozmaring

 

Felhasználhatjuk a konyhában, fürdőben és a háztartás más területein is, de kitűnő ázalékot is készíthetünk belőle a kert többi növénye számára: vízbe áztatva, s azt hígítva – általában 9:1 – arányban kipermetezhetjük, erősíti a növényeket és kártevőriasztó hatása is van. Érdemes védőnövényként ültetnünk, nagyon jó szomszéd hírében áll, és a megfelelő körülmények biztosítása mellett igen nagy méretűre is tervezhetjük. Az egyik kedvenc rozókám (igen: előfordul, hogy becézgetem) alig tíz centis kis hajtásból vált termetes növénnyé, és kétségtelen, hogy a biokert egyik legimpozánsabb eleme.

Orgona

Lehet, hogy én ragaszkodom túlságosan a hagyományos paraszti udvarok hangulatához, de az orgona tipikusan az a növény, ami nélkül elképzelhetetlennek tartom a kertet. Annak idején a törököknek köszönhetően lett a vadonból a kertek éke, és aztán szépen csendesen belopta magát az emberek és a néphagyományok szívébe is. Nincs anyák napja orgona nélkül, és ez így van rendjén. Mit sem ér egy kékre festett rózsa vagy egy agyondekorált művi csokor a gyermeki kézben: a frissen szakajtott orgonaághoz fogható kedvesség aligha akad ezen az ünnepi napon.

 

Vásárlásnál figyeljünk oda, mert már több tucatnyi fajtája sorakozik a kertészetekben, válasszuk a legszebbet, a közönséges orgonát, vagyis a Syringa vulgarist! Annak sem kell elkeserednie, akinek nincs elég helye egy több méteres orgonához: a törpe fajták is illatosak és gyönyörűek. A közönéges orgona virágából ráadásul isteni finom szörpöt is lehet főzni, virágait és leveleit reuma vagy végtagfájdalmak esetén, kérgét pedig lázcsillapító szerként használták. 

Ínfű

Gyönyörű növény. Számos színben is elérhető: lila, rózsaszín és fehér virággal; tarka, lila vagy zöld levelekkel. Jól bírja a kihívásokkal teli környezetet is: rézsűben, lejtőn, szárazabb vagy tápanyagszegényebb talajon, illetve árnyékban is boldogul. Indáinak hála szépen terjeszkedik, és könnyen szaporítható. Ültethetjük felkopaszodott és idősebb cserjék aljnövényeként vagy lombos fák árnyékába – egész szezon alatt élvezhetjük a körülötte serénykedő rovarok nyugtató hangjait.

majusban-ultetheto-evelok-infu

 

Kiváló gyógynövény, régen sebek gyógyítására használták, de öblögetésre is alkalmazható a szájüreg és a torok gyulladásainak esetén. Fiatal leveléből főzeléket is főzhetünk.

Kasvirág

Neve a görög echinos, azaz sün szóból származik. Szereti a napfényt és a meleget, de kitűnő a fagytűrő képessége is. Magasra ágaskodó szárán bíbor virágainak szirmai néha egészen különleges formákba tudnak rendeződni, és mindig teli vannak az oly sokat emlegetett beporzóinkkal. Nemzetségébe kilenc faj tartozik: a keskenylevelűtől a halványon át a sárgáig, tehát számtalan fajta közül válogathatunk. Érdemes itt-ott elültetnünk egy-egy példányt – garantáltan színesíti kertünket.

 

Gyógyhatása a bíbor kasvirágnak van (Echinacea purpurea): erősíti az immunrendszert és csökkenti a gyulladásokat. Kevesen tudják, de a halvány kasvirág is alkalmazható gyógynövényként (Echinacea pallida): szárított leveleit és hajtásait megtalálhatjuk gyógyteák alkotóelemeként.

Tamariska

Egy igazi édenkert apró látogatóink számára: sűrű, kesze-kusza hajtásrendszer, virágok egész hadserege. Szinte bárhol elboldogul, rendszeres nyírás mellett sövényt is nevelhetünk belőle, de akkor igazán a legszebb, ha meghagyjuk cserjének, esetleg törzses fává neveljük. Számos fajtája ismert: korai, francia, kékes lombú és a fagyérzékenyebb késői virágzásúak, idehaza a Tamarix tetrandra a legelterjedtebb tamariska.

majusban-ultetheto-evelok-tamariska

Fotó: Koefbac/Wikipedia

A Tamarix mannifera például egy igen izgalmas fajta az arab térségből: gyakran ellepik a pajzstetvek, amelyek szúrása helyén egy gyorsan szilárduló, cukros nedv keletkezik. Ezt a szél felkapja, elszállítja, majd a helyi lakosok összegyűjtik és csemegeként fogyasztják: állítólag édesebb, mint a méz. Érdekesség, hogy először Európába is gyógynövényként került be, de gyógyhatásait és felhasználásait azóta elfeledték.

Kékszakáll

A jolly joker: szinte mindenhol, mindenhogyan jól mutat. A kínai kékszakáll (Caryopteris incana) egy gömbölyded, maximum egy méteres magasságot elérő cserje. Liláskék virágai augusztusban nyílnak és rovarok tömkelegét vonzzák a kertbe. Jól bírja a szárazságot, ültethető rézsűbe, de akár sziklakertbe is. Az angol kékszakáll (Caryopteris clandonensis) hasonló habitussal rendelkezik, élénk, kék virágai szintén augusztusban nyílnak. Mindkét növény gyönyörű dísze lehet a kertnek, és elérhető számos változatban: a fehértarkától a sárgán át a legújabb nemesítésekig.

majusban-ultetheto-evelok-kekszakall

 

Rajtuk kívül természetesen sok más fantasztikus növény teheti szebbé mindennapjainkat, csak pár közülük:

  • Sziklakertekbe és csapadékban, öntözésben nem bővelkedő területekre: Alyssum montanum (Sziklai ternye), Cerastium tomentosum (Molyhos madárhúr), Phlox subulata ’Emerald Cushion Blue’ (Világoskék árlevelű lángvirág), Sedum spectabile ’Brillant’ (Pompás varjúháj)
  • A változatos színek kedvelőinek: Aster alpinus White (Havasi őszirózsa-fehér), Astilbe arendsii Astary Rose (Kerti tollbuga-rózsaszín), Coreopsis grandiflora sunfire (Nagyfészkű menyecskeszem), Hemerocallis Prairie Blue Eyes (Sásliliom-liláskék), Lobelia speciosa Compliment Deep Red (Pompás Lobélia-piros)
  • Illatos, fűszer- és gyógynövények: Calamintha nepeta ’Blue Cloud Strain’ (Mirigyes pereszlény), Nepeta x faassenii (Macskamenta), Origanum vulgare (Oregano), Salvia nemorosa ’Mainacht’ (Ligeti zsálya)
  • Árnyékba: Heuchera sanguinea ’Leuchtkäfer’ (Vérvörös tűzeső), Hosta ’Blue Ivory’ (Árnyékliliom), Pachysandra terminalis (Japán kövérke), Athyrium niponicum var. pictum ’Burgundy Lace’ (Japán hölgypáfrány-Burgundy)

Ajánljuk még:

A rabszolgák számára a túlélés egyik szimbóluma volt – az okráról

Az okra egy ehető maghüvely, amely zöld és piros változatban kapható – nálunk leginkább a zöld változata ismert. Ez a különleges és nagyon egészséges zöldség a mályvafélék családjába tartozik, ahová a kakaó és a gyapot is, de nem csak ebben mutat rokonságot e két másik társával. A dél-amerikai rabszolgák számára az okra a túlélés szimbólumává vált, hiszen ezzel az otthonról hozott zöldséggel tudták táplálóbbá tenni szűkös napi étrendjüket.