Magaságyás vagy magasított ágyás? – Ez itt a kérdés!

A veteményesek kialakításának legegyszerűbb módja kétségkívül az, ha az ágyásokat rögtön a termőtalajon alakítjuk ki. Bizonyos esetekben azonban ez egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen lenne kivitelezhető. Gondolhatunk például egy teljesen leburkolt iskolaudvarra, ahol a gyermekek számára kialakított oktatókertet kizárólag csak mesterségesen létrehozott, gondosan keretbe foglalt ágyásokkal, odaszállított föld és ültetőközeg segítségével lehet kialakítani. Példaként említhetjük továbbá azokat a területeket is, ahol az erősen sziklás-köves, vagy éppen agyagos talaj nagyon megnehezítené a kertészkedést – mint ahogyan az Marcsi őrségi kertjében is előfordult!

Ha ilyen területeken valami oknál fogva mégis kertészkedésre adnánk a fejünket, a termesztőközeg (termőföld) talajszinttől való megemelése, kedvezőbb adottságú ágyások kialakítása valóban jó megoldást jelenthet. Itt érünk el az eredeti kérdés lényegi részéhez: mit jelent a „magasított”, és mit a „magas” ágyás?

A magasított ágyások alapvető jellemzője, hogy a kialakított ágyás nem szakad el egészen az alatta található termőföldtől, környezetéből sok esetben mindössze csupán 15-20 centiméterre emelkedik ki. Ezek célja a termőtalaj összetételének kedvezőbbé tétele mellett sok esetben a kert művelhetőségének, öntözhetőségének és tisztántartásának megkönnyítése is lehet. A környezetéből minimálisan kiemelt, valamilyen markáns határoló elemmel (deszka, téglasor, stb.) elválasztott ágyások közét például sokkal könnyebb fűnyíróval bejárni, mintha az ágyások szélénél folyton figyelni kellene arra, nehogy a fű mellett a fűszerbe is belenyírjunk.

A magasított ágyásokat jellemzően olyan területeken alakíthatjuk ki, ahol nem jelent gondot, ha a termesztett zöldségeink elérik az eredeti termőtalajt. Ha a terület szilárd burkolata (iskolaudvar, panel-erkély, stb.), esetleg a talaj korábbi helytelen használatából fakadó erős szennyezettsége okán ez nem valósulhat meg, akkor érdemes a környezetétől szinte teljesen független, önálló élőhelyként is értelmezhető magaságyásokat kialakítani.

Ezek belső rétegrendjének legalsó szintjét – ahogyan korábbi cikkünkben részletesen is leírtuk – sokszor vakondháló, geotextil, esetleg fóliaréteg jelenti, amely az ágyás felsőbb részeit fizikailag is elválasztja környezetétől. Ezt követően különféle anyagok rétegei következhetnek, melyek mibenlétét a gazda szándéka és lehetőségei mellett a növények igényei is befolyásolhatják.

A magaságyások oldalfala jellemzően nagyobb, 80-120 centi közötti magasságuk miatt a művelhetőségi előnyök mellett érdemes esztétikai szempontoknak is megfeleltetni őket!

Mindent összevetve azonban mégis azt gondolom, hogy a kert formája bizony csak másodlagos kérdés. Mert a legtökéletesebben kialakított parcellák is csak akkor teremnek igazán, ha örömmel és hálával tudunk foglalkozni a bennük megbúvó növényekkel! A forma pedig csak ezután következik…

A bevezetőben említett, a magaságyások rejtelmeivel foglalkozó cikkünket itt tudjátok elolvasni!