Ismeritek a „peremér festvényt”? Hát a „calendula tinctura”-t?

A körömvirág virágzata karotinoidokat és flavonoidokat tartalmaz –teakeverékekben gyomor- és bélbetegségek gyógyítására, külsőleg pedig sebek borogatására használják. Az élelmiszeriparban is fontos festőanyagnak számít: gyakorta helyettesítik vele a borsos árú sáfrány virágait.

A legtöbben mégis gyógykenőcséről ismerjük: nagyanyáink szinte mindenre ezt ajánlották.

Története során azonban számos más területen is kipróbálták, és a legtöbb szerepben sikeresen helyt is állt. Ezúttal olyan arcait igyekszünk bemutatni, amelyeket kevésbé ismerhetünk az általános leírásokból – hátha egyik-másik kedvet ad ahhoz, hogy magunk is kísérletezzünk eddig nem ismert felhasználási lehetőségeivel.

Fotó: Unsplash / Sudhanshu Chaurasia

Amikor még peremérnek hívták…

Az 1800-as évek végén még kerti peremérként ismert növény a rákos fekélyek és sebek gyógyításának egyik kedvelt gyógynövénye volt, ráadásul még

az orvostudomány is gyakorta alkalmazta antiszeptikus hatása miatt: a karbolsavat váltották ki vele.

Elkészítésének több módja is ismeretes volt – ezeket a kornak megfelelően idézzük:

„A peremérvizet akként készítjük, hogy a virágok leszedetvén és egy üvegedénybe tétetvén, desztillált vagy esővizzel leöntetnek s egy ideig a nap sugarainak tétetnek ki”.
„A peremér festvényt (Calendula Tinctura) úgy készítjük, hogy a növényt virágaival egyetemben összetörjük s hasonló mennyiségű borszeszszel felöntjük. Használják még forrázatnak (Ringelblumen Thee) és flastromnak (tapasznak). A tapasz ugy készíthető, hogy a megszedett növényt virágostól összetörjük, elég mennyiségű disznózsírral összekeverjük s azután egy óráig főzzük. Ennek történtével ritkásabb szöveten átnyomatván, újból a tűzhöz tesszük s annyi sárga viaszszal keverjük, hogy a készítmény tapasz állományúvá sűrűsödjék.”

Virágszirmai mellett leveleit is gyakorta használták gyógyításra: forrázatát belsőleg láz csillapítására és görcsös fájdalmak enyhítésére, külsőleg borogatásként sebkezelésre alkalmazták.

Fotó: Unsplash / Chandan Chaurasia

Kiváló féregűző hírében állt, és a szemproblémák kezelésében betöltött szerepéről is elismerően nyilatkoztak.

Dr. Farkas Mihály az 1880. évre szóló Kertészgazdászati Naptárában így ír róla:

„A calendula tinctura (festmény) sebeknél, legkivált pedig evezedő sebeknél és olyanoknál, melyeknél a vágás nem éles eszközökkel történt, tehát a seb helye roncsolt, p. o. a fűrészvágás, ugyszinte harapásnál is kitűnően működik és sok esetben még a kappanört (Arnica) is felülmúlja, de különben a más vágás vagy hasítás által támadt, sérüléseknél, azt mindenesetre pótolja és igy megérdemli, hogy a házi gyógyszertárban az arnica mellett helyet foglaljon”.

Fotó: Unsplash / Anastasiya Romanova

A mezőgazdaság felkapott majd eleresztett slágernövénye

Mivel a körömvirág egy viszonylag igénytelen, nagy tűrőképességű növény, ami sokféle talajon megél, a 20. századi mezőgazdaság hamar felfedezte a benne rejlő lehetőségeket. Főleg az osztrák vidékeken volt jellemző, hogy kettős hasznosítás céljából vetették: virágát gyógynövényként használták fel, majd leveleit nyulak takarmányaként alkalmazták- ami a megfigyelések szerint kifejezetten jó hatással volt az állatok emésztésére.

Az 1930-as évekre népszerű dísznövénnyé is vált: leginkább vágott virágként, vázákba ajánlották.

Ekkor jelentek meg első nemesített változatai is: a teltvirágú Sensatio, a fekete közepű narancssárga Kokárda, a csöves szirmú Radió és a belül világos fodros szirmú Wuschelkopf is.

Már a hatvanas években bebizonyították a kutatók, hogy egyike a zenére érzékeny növényeknek.

Ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy gyakori zenei élmény hatására nagyobbra és dúsabbra nő, mint akkor, ha nem részesül a hangok nyújtotta élményben. És bár ez igen bizarrul hangzik, tudományos ténynek tekintendő.

Fotó: Pixabay / Silvia Rita

Az elmúlt évtizedekben a gyógynövénytermesztés fő irányvonalai mellett számtalan formában hasznosították még a körömvirágot, és számtalan nézet szerint álltak hozzá termesztéséhez is. Több évezredes története a nyolcvanas évek végén kezdett két irány felé haladni:

az egyik oldalon gyomosító hatása miatt óvatosságra intettek vele kapcsolatban, a másik oldalon viszont nem győzték hangsúlyozni a természet rendszereiben betöltött fontos szerepét.

Utóbbira jó példa a méhek etetésében betöltött szerepe: a serkentő etetéseket gyakorta egészítették ki gyógyteával, aminek az orbáncfű, a cickafark és a menta mellett a körömvirág is fontos összetevője volt.

Fotó: Pixabay / Mareefe

Alkalmazták még sorköz növényként, és a nyolcvanas évek közepére ismertté vált féregűző hatásáról is: riasztó hatásúnak bizonyult a fonálférgekre (a Meloidogyne és a Pratylenchus sp. fajokra). Növényi ázalékát lombtrágyaként is alkalmazták: főleg csalánnal, fekete nadálytővel keverve serkentette a növekedést és javította az ellenállóképességet. Ekkor még az exportáruk piacán is igen jól szerepelt:

egyike volt a legkeresettebb kiviteli gyógynövényeknek – Európa-szerte nagy volt rá a kereslet.

Idővel, az újabb és újabb slágerfajok megjelenésével sokat veszített népszerűségéből, és nagymértékben visszaszorult a vidéki porták előkertjeibe, növényágyásaiba. Használata és annak előnyei azonban nem vesztek ki a mindennapokból: anyáról gyermekre szállt az évszázadok tudása, és a mai napig egyike a házi patikák legkedveltebb alapanyagainak.

Fotó: Pixabay / Silvia Rita

Rövid időutazásunk egyértelműen bebizonyította, hogy egy-egy növényünk mekkora kincset rejt magában, és mennyi mindenben lehet a segítségünkre, ha szánunk időt arra, hogy egy kicsit alaposabban utána járjunk. Hogy még többet tudjunk segíteni a körömvirágról összegyűjtött tudás gyarapításában, összegyűjtöttük korábbi írásainkat is a témában, amihez jó olvasást és eredményes ötletelést kívánunk: