Hóvirágkereső kirándulások – feketeöves virágbolondoknak

Az, hogy az Alcsúti Arborétumban van hazánk legnagyobb hóvirág-gyűjteménye, azt majdnem minden érintett tudja, mi is írtunk a Váli-völgy béli Hóvirágünnepről. Vannak viszont kisebb hóvirágmezők szerte az országban, amelyek ugyan nem veszik fel a versenyt az alcsúti hóvirágkínálattal, ám annál izgalmasabbak. Ezek a hóvirágkereső-kirándulások a feketeöves virágbolondoknak valók! Ne várjunk hatalmas, színpompás, illatfelhő-mámorban úszó virágtobzódást! Csöndes, legtöbbször eldugott helyeken, szinte érintetlen természeti környezetben lelhetünk a hóvirágok titkaira. Van, aki a zselici, más a bakonyi hóvirágrejtekekre emlékszik meleg szívvel, nekem

gyönyörű emlékeim vannak a Börzsöny erdeiben megbúvó és a Mecsek déli lankáin sütkérező fehér tavaszhírnökökről.

Ahogy azt Csokonai írta, a hóvirágok is „ezer virággal szórják a tavaszt”. Mi ezúttal az adonyi hóvirágmezőt indultunk felfedezni. Nincs messze a fővárostól, és ha idejekorán indulunk, akkor akár magányosan is élvezhetjük az ártéri erdőben szétszórt tavaszt. A főútról könnyen észrevehető a leágazás, ahol az autót hagyhatjuk, és gyalogszerrel pár száz méter után már ott virul a hóvirágmező.

Ártéri erdőben sétálunk itt, és jól kivehető a téli árvíz nyoma. Szinte hihetetlen, hogy ott, ahol most goromba, nagy kövekkel kirakott úton sétálunk a folyó felé, ott néhány hete még embermagasságban hömpölygött a Duna vize. Erre az uszadékfák tengere emlékeztet, meg a borostyánok leveleit beborító halványszürke iszapréteg. Ha jól figyelünk, a fákon is észrevehetünk egy vízszintes vonalat, ameddig a víz mosta törzsüket.

A hóvirág hagymáinak a jelek szerint jót tett a víz, mert szépen bújnak elő apró csoportokban. Tűhegyes hajtásaik rendületlenül odébb taszítják vagy átszúrják a száraz faleveleket, érdemes leguggolni és közelről szemügyre venni ezt az elképesztő életerőt.

A hóvirágot letépni szigorúan tilos: vigyük haza emlékeink kis zugaiban és a fotókon.

Hóvirággal szelfizni nem igazán érdemes, ezért ne gyalogoljuk le a töveket. Éppen elég a hóvirágmezőnek, hogy a jelek szerint igen szeretik hagymáikat a vaddisznók, óriási területen túrták fel a virágmezőt. Vigyázzunk a hóvirágokra!

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho

Mire a szívünk megtelik a kikeleti hóvirág tavasz-üzenetével, addigra elérjük a Dunát, a partra vetett és a víz fölé hajló fák különleges birodalmát. A vízben gyönyörködve elkölthetjük a magunkkal hozott uzsonnát is. Madárdal zeng, hullámok csobbannak, az embert jóleső érzés járja át, hogy vannak még ilyen apró kis szigetek, ahol fellelhetjük a nyugalom csíráit.

Elméláztam azon, hogy ezen a februáron szerettem volna megnézni Nizzában a mimózák virágzását. Hiába igyekeztem, a sokfelől támadó akadályokat nem sikerült legyűrnöm, így ezt az utazást jó időre el kellett napolnom. Helyette most itt ez apró, ám annál kecsesebb hóvirágos erdő, a barátaim, a nekem kedvesek, és együtt élvezzük azt, ami a miénk. „A boldogság az, amikor akkor is vágysz valamire, amikor a tiéd.” – Szent Ágoston gondolata jutott eszembe, mert ez a fehér iszappal finoman bevont avarral borított, hóvirágokat ringató erdőalja talán nem olyan illatos, népszerű és elegáns, mint a sárgában ragyogó mimózák a Coted’Azur-on, de apróságában még fenségesebb. És nem kell érte messzire utazni.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho 

Ha beteltünk a hóvirágokkal, nem muszáj máris a visszaútra koncentrálni. Körbesétálhatjuk a szépen kiépített halastavat, megnézhetjük Lórévnél a kompot, a dunai átkelőt. Maga Adony is megér egy rövid sétát. A római kori Vetus Salina egy nagyjából ezer főt számláló katonai tábor volt, amelynek maradványait a város és a Duna között tárták fel. A török hódoltság alatt Jancourteran néven török erődként szolgált, és majdnem teljesen elpusztult. A később ide telepített németajkúak hozták magukkal a növény- és szőlőtermesztés hagyományait, amelyek által Adony mezővárosi rangot kapott. A szőlészet és a borászat nagy hangsúlyt kap a településen. Érdemes felkeresni a Kálvária utcai pincesort, amely ugyan Adonytól kicsit távolabb esik, az M6 autópályától nyugatra találjuk.

Adonyban említésre méltó a Zichy család egykori dísztelen kúriája, amelyben ma a művelődési ház és a könyvtár működik. Kellemes egy séta a kastély parkjában, és a falusias hangulatú városban. Ha megéheznénk, a kínálat bőkezű: van itt Bikaerős Burger, Húsevők háza, többféle ázsiai büfé, a település határában pedig a Szalma csárda kitűnő magyaros ízekkel várja a betérőket.

Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho

Nekem a pincesor a kihagyhatatlan látnivalók közé tartozik, és most sem csalódtam. Kicsi, kedves pincesor, hangulatos beköszönővel. Eltévedni lehetetlen, hiszen a pincesor bejáratánál hatalmas hordók jelzik, hogy jó helyen járunk. A tájékoztató tábláról máris megtudjuk, hogy a hirtelen lefotózott romantikus pincék valójában pinceimitációk, a hegyoldalt megerősítő támfalat elfedő díszek. Ám továbbhaladva hangulatos, igazi pincesorra érkezünk! A Duna menti Szent Orbán borrendhez tartozó területen itt 1100 présház található. A pincesorra tekint le a bájos Szent Orbán kápolna és a vele szerves egységet adó Orbán-oszlop: ez épített örökség és környéke hirdetője az adonyi évszázados borkultusz továbbéltetésének, méltó helyszíne a szőlősgazdák ünnepeinek.

Délelőtt a pincék csöndesek, a borok is nesztelenül érnek valahol a mélyben. Elképzelem, milyen lehet, amikor vendégektől hangos az utca, poharak csilingelnek, bor csurran. Mert pincét nyitva nem találtunk, így mindenképpen vissza kell térnünk, ha megkóstolnánk egy Boldog-féle Savignonblanc-t, vagy a borrend zászlós borát, az adonyi fehérbort. Valamiért úgy érzem, összecsengene a hóvirágzással.