„Házunk előtt vén eperfa áll…” – gyakran látott kerti lakónk titkai

Az eperfák őshazája Kína, ahol évezredek óta tartják és tenyésztik, mivel a levele a selyemhernyók egyik fontos – ha nem a legfontosabb – tápláléka. Hazánkban az Osztrák-Magyar Monarchia idején terjedt el igazán, ekkoriban komolyabb ültetvényeket, út menti hosszú fasorokat is telepítettek. Mivel a selyemhernyó tartása meglepően jó jövedelemkiegészítés volt egykoron, ráadásul gyümölcsét és árnyékadó formáját is kedvezően tudták hasznosítani, így az eperfák a parasztudvarokban is hamar elterjedtek. Sajnálatos módon termesztése a selyemhernyó tartásával egy időben nagyon nagy mértékben visszaszorult, míg az útmenti fasorok az útfejlesztéseknek estek áldozatul. Mindennek ellenére az öregebb kertekben szerencsére még a mai napig találkozhatunk idősebb, hatalmasra nőtt példányokkal.

Az akár 10 méter magasra is megnövő, terebélyes ágrendszert kialakító fa lehullását követően diszkréten erjedő termését nem csak az aprójószág, de még a disznók is szívesen fogyasztották – már amennyiben módjuk volt rá. A magas cukortartalmú gyümölcs ugyanis szinte már a fán erjedésnek indul, aminek köszönhetően kiváló pálinkát is készíthetünk belőle. Ennek a fának azonban nemcsak a gyümölcs, de a faanyag vonatkozásában is bőven van köze a pálinkához: jókezű kádárok az egyenes, elágazásoktól és ághelyektől mentes, gyönyörűen sárgálló törzs- és ágrészletekből a mai napig kiváló minőségű pálinkáshordókat készítenek. Az acéltartályokban őrzött pálinkákat esetenként igyekeznek eperfa chips-nek hívott faaprítékkal kezelni, azonban a valódi eperfa hordóban érlelt pálinkáját nemigen lehet utánozni…

Az eperfa elnevezésével kapcsolatban a köznyelvben sokszor pontatlansággal találkozhatunk. Gyakorta „szederfaként” említik, miközben a szeder valójában egy főleg erdős területek élő, alig két méterre megnövő cserjeféle. A másik jellegzetes tévedés a szamóca és az eper keveredése: míg a szamóca a földön termő, a köznyelvben tévesen „epernek” nevezett gyümölcs, addig az „eper” valójában az e cikk témáját is jelentő fa termetű növény valódi elnevezése.

 

Bár az eperfák nemzetségébe közel száz faj tartozik, hazánkban két faja terjedt el igazán. A semlegesebb ízű, mégis rendkívül édes gyümölcsöt termő fehér eperfa nyár elején hozza jellegzetes formájú gyümölcseit, az aromásabb fekete eper pedig nyár végén érik. Az érési idő mindkét faj esetében elnyúlik, az éretten lepotyogó gyümölcsöket akár heteken keresztül gyűjthetjük a fák alá terített ponyvákról.

Mivel az eperfák rendkívül jól tolerálják a kedvezőtlenebb adottságú, kevésbé jó termőtalajú, szennyezettebb levegőjű élőhelyeket is, ezért szinte bárhol sikerrel telepíthetjük őket. Lakott területeken ugyanakkor csak olyan helyekre ültessük, ahol nyári termésözönével nem okoz kellemetlenséget!

Míg a fehér eperfa termését szinte kizárólag éretten érdemes fogyasztani, a fekete eper üdítően savanykás gyümölcsét akár félérett formában is érdemes megkóstolni. A pálinkakészítés mellett a gyümölcsökből kifejezetten ízes lekvárt, kompótot készíthetünk, de köretként akár húsételek mellé is tálalhatjuk.

Vitamindús termését korlátozott mértékben cukorbetegek is fogyaszthatják, antioxidáns és szabadgyökfogó hatóanyagai okán a növény termését, kérgét és gyökerét a kínai gyógyászatban évezredek óta használják.

Kertünk látványát nem kifejezetten az eperfával, de mondjuk egy japán juhar telepítésével biztosan feldobhatjuk.