Ha ismered, csemegéd és gyógyszered is lehet a sóskafa termése

Ez a lombhullató, tövises, sárga virágú cserje eredetileg hazánk meszes talajú erdeiben fordul elő: élénkpiros, savanykás ízű bogyótermése kedvelt tápláléka az ott élő fajoknak. Másutt, például magánkertekben vagy parkokban ma már gyakran találkozhatunk a sóskaborbolyák családjának más tagjaival is, amelyek Kelet-Ázsiából vagy Dél-Amerikából kerültek hozzánk.

Sok köztük az örökzöld és jó fagytűrő képességekkel rendelkező faj, nem mellesleg

kiválóan alkalmasak a kopár, kavicsos talajok megkötésére is.

Idehaza körülbelül húsz fajuk alkalmas termesztésre, a nemesítők pedig sok változatukat hozták létre – akár pirosas lombszínezetű növényeket is találunk köztük. Egyik vitathatatlan előnyük, hogy a téli hónapokban nemcsak kertünk lakóit táplálják piros bogyóikkal, hanem kertünket is díszítik. Nem árt tudni, hogy nemcsak szárnyas barátaink számára ehetőek ezek a termések, hanem számunkra is.

Fotó: 123RF

’Sóskafa’ elnevezése a termés savanyú ízére utal, ami nem mellesleg gazdag C-vitaminban is. Nemrég még előszeretettel főzték be a háziasszonyok a sóskaborbolyát lekvárnak is – gyakran az őszi körtével vegyesen.

De nemcsak lekvárt lehet belőle készíteni, hanem gyümölcslevet vagy akár gyümölcszselét is, a korabeli leírások szerint akár még savanyításra is használhatjuk a citrom vagy ecet helyett.

Megosztó növény, nem véletlenül: a sóskaborbolya ugyanis egy igen kártékony gombaparazita gazdanövénye, a gabonarozsda kedvelt növénye. Ezen tulajdonsága miatt a gazdák minél távolabb igyekeznek tartani a gabonatábláktól – érthető okokból. Kevésbé gyakorlott erdőjáróknak azt is érdemes megjegyezniük, hogy mielőtt bármit gyűjtenének, alaposan tájékozódjanak, és csak biztos tudás birtokában kóstolják meg a vonzó bogyókat, mert bizony a sóskaborbolya bogyói is összetéveszthetők más, mérgező fajokéval: ilyen lehet a fürtös bodza, a keserű csucsor vagy éppen a magyal. Kertjeinkben is figyeljünk oda: közeli rokona, a japán borbolya termése sem fogyasztható.

Fotó: 123RF

A borbolyának sokkal komolyabb története van, mint gondolnánk:

több mint 2500 éven át játszott kiemelkedő szerepet a gyógyításban. Az ősi egyiptomiak antibiotikus hatása miatt kedvelték, később a pestis megelőzésére, majd az epehólyag és a máj betegségeinek gyógyítására használták.

A növény drogját érett termése (Berberidis fructus) adja, de arra ügyelnünk kell, hogy az éretlen, illetve félérett bogyói enyhén mérgezőek. Gyökerében is találhatunk hatóanyagot: ennek kérge márciusban vagy novemberben gyűjthető, és miután megtisztítottuk, meg kell szárítanunk, majd porrá kell őrölnünk.

Fotó: 123RF

A termésdrog gyümölcssavakat, cukrot, C-vitamint és pektint is tartalmaz. Fő alkaloidja a berberin, amiről azt tartják, hogy sokkal hatásosabb a baktériumokkal szemben, mint az amúgy erős antibiotikus hatásúként ismert chloramphenicol (a klóramfenikol egy széles spektrumú bakteriosztatikus antibiotikum, amelyet eredetileg a Streptomyces venezuelae nevű baktériumból nyertek ki). A berberin serkentő hatással van az immunrendszerre, gátolja a gombás megbetegedéseket, sőt: a vizsgálatok szerint a rákos folyamatok kialakulását is. Kimutatták továbbá, hogy hatóanyagai révén aktiválja az úgynevezett makrofágokat (fehérvérsejteket), amelyek felfalják a kórokozó mikroorganizmusokat.

A kísérletek eredménye szerint a sebfertőző baktériumok (Staphylococcus, Streptococcus) ellenszere, továbbá gyógyítja a hasmenést, a vérhast (Endomoeba historica), a kolerát (Vibrio cholerae), a húgyúti (Escherichia coli) megbetegedések egy részét, valamint a hüvelyi fertőzést (Candida albicans) okozó mikroorganizmusokat is legyőzi. A sóskaborbolya epepangás, epekőbántalom esetén, epesavképződést serkentő és epefolyást elősegítő hatása miatt is említésre méltó, magas vérnyomáscsökkentő vegyületeket is tartalmaz, és értágító hatása is van. Gyomorbántalmak kezelésére is eredményesen használták, székrekedésre pedig néhány evőkanál borbolyabogyóecetet ajánlottak elődeink.