Kert

Facélia – a mézontófű, ami néha levendulának adja ki magát, de nem az

A tavasz vége felé egyre gyakrabban előfordul, hogy még a máskor pontos vendégeink is késve érkeznek családi gazdaságunkba, az Ürmös Portára. A váratlan késés oka nem holmi közlekedési fennakadás, de még csak nem is a késői indulás – rutinos visszajáró vendégeink ezeket simán megoldják. A természet szépségei és a gyógynövények világára nyitott vendégkörünk számára a különféle természeti jelenségek azonban gyakorta olyan ellenállhatatlan kísértést jelentenek, melynek – ismerve a mi gyöngéinket is – ez esetben könnyebben engednek.

Így van ez akkor is, mikor útjuk véletlenül hatalmas, a szemhatár végéig húzódó, lilás-kékes színű virágokkal teli földek mellett vezet. S valóban, amennyiben egy pillanatra el tudunk tekinteni az intenzív nagyüzemi monokultúrák által jelentett környezeti problémáktól, a látvány valóban lenyűgöző! Illatos virágok, amíg a szem ellát, hamar bele is szalad az ember lánya-fia, hogy a felkelő nap fényeiben élete fotóját készítse el róla a párja.

facélia

Fotó: Curtis Clark/Wikimedia

„Ne haragudj a késésért, csak egy hatalmas virágmező mellett jöttünk el, nem tudtuk kihagyni… Nézd csak, mekkora levendulást találtunk!” – s már mutatják is lelkesen a fotókat. Nehéz ilyenkor mit mondani, mert bár a képek néha tényleg jók, az emberek is mosolyognak, de a növény bizony más, mint azt hiszik. „Facélia…” – dünnyögöm ilyenkor csendben, próbálva kíméletesen összezúzni a provance-i idillt. „Hogy mi?” – érkezik a válasz, miközben hirtelen elakad a képeket egymás után pörgető ujjmozdulat. „Mézontófű…” – folytatom, ha már belekezdtem. „Takarmánynövény, de kiváló mézelő és sok helyen dísznövényként is termesztik…” – igyekszem menteni, amit lehet.

 

S valóban, a dísz- és haszonfunkciók néha minden kétséget kizárva metszésbe kerülhetnek: a május végétől augusztus végéig virágzó szántóföldi növény tényleg lenyűgöző. A kiskertekben is szívesen ültetett növény ráadásul nemcsak a szemet gyönyörködteti, de mélyre hatoló gyökérzete a talajt is lazítja – amire a nehéz gépek által tömörített intenzív szántókon aztán igazán szükség is van!

Másik fontos szerepe, melyre hagyományos magyar neve is utal, hogy élénk színével, illatával az emberiség számára is nélkülözhetetlen, a beporzásért nagymértékben felelős méheket is vonzza, akik belőle jellegzetes illatú, aranysárga-világosbarna mézet készítenek. Mivel a növény virágja virágport csak minimális mennyiségben vagy egyáltalán nem tartalmaz, ezért a belőle készült méz pollentartalma is elenyésző lesz, amit ezért – óvatos próbát követően! – az erre érzékenyebbek is fogyaszthatnak. Méze magas tápértékű immunerősítő, kedvező hatással van a vérnyomásra, ráadásul gyulladáscsökkentőként is megállja a helyét.

Az Észak-Amerikából származó lágyszárú növény azonban nemcsak jó mézelő, de kiváló beltartalmi értékeinek köszönhetően a takarmányozásban is szerepet kaphat, valamint másodvetésként zöldtrágyának is kiváló. Érdekes haszna, hogy riasztja, távol tartja a talajban élő fonálférgeket, ezért vetésforgóba illesztve kiváló lehet burgonya, cukorrépa előveteményének is. Ugyanezen „képessége” okán kiskertekben is bátran alkalmazhatjuk!

Miután mindezt elmesélem vendégeinknek, legtöbbször már nem is sajnálják, hogy az a bizonyos „levendulás” valójában valami egészen más növényből állt… Levendulát és egyebet pedig bőven találnak nálunk is, csak jussunk túl az üdvözlő pálinkán!

Nyitókép: Wikimedia

Ajánljuk még:

Aranyba foglalt egészség – régi kincsünk, a birs

„Étel előtt hasat szorít, étel után hasat lágyít” – tartja a népi bölcsesség a legkésőbbi szüretelésű és egyik legrégebbi gyümölcsünkről a birsalmáról, melynek jellegzetes zamatát, átható illatát a magyar paraszti konyhától a főúri asztalig mindenhol megtaláljuk. Nagyanyámnál az első házban, azaz a tiszta szobában a szekrény tetején állandó téli vendég volt: utóérésre, lakásillatosításra használta, és persze ebből készült az isteni birsalmasajt és -lekvár is. Azt hiszem, a birsalma igazi értékeléséhez nekünk, magunknak is meg kell érnünk: ahogy telik az idő, egyre jobban szeretem.