Az első fűszernövények, melyeket márciusban vethetünk, ültethetünk

Kert

Az első fűszernövények, melyeket márciusban vethetünk, ültethetünk

Lestyán, kakukkfű, zsázsa, turbolya és citromfű: a tavaszi ültetési rajt első fűszernövényei. Egyiküket ültetni érdemes, a másik inkább magvetéssel tud kiteljesedni, de közös bennük, hogy a tavaszkezdet első, életet adó és reményt hozó növényeiként hoznak fényt és boldogságot lelkünkbe. Nézzük, hogyan telepítsük őket kertünkbe, és mire figyeljünk!

Lestyán

A lestyán a zellerfélék családjába tartozó évelő fűszer- és gyógynövény. Nevezik még levescsíknak, levestökömnek és lóstyának is ezt a jellegzetes ízű és erős zamatú növényt. Akár két méter magasra is képes megnőni, és az első évben csak gyöktörzset és tőlevélrózsát fejleszt- csak a második évben jelenik meg a magszára és a szórt állású levelei.

Levesek és saláták ízesítésére, illetve ecetek készítéséhez szoktuk használni, de izgalmas likőr is készíthető belőle. Teája kiváló gyomorerősítő, emésztésserkentő és vizelethajtó.

Fotó: Wikimedia Commons

Szereti a félárnyékos, nedves, tápanyagban gazdag területeket, és magvetéssel illetve palántázással is szaporítható. Magjait márciusban érdemes elvetni, de ilyenkor már előnevelt, kifejezetten fejlett palántáival is találkozhatunk a kertészeti árudákban. A bátrabbak az igazi tavasz beköszöntekor tőosztással is próbálkozhatnak, amikor a régi növények sarjai már megindultak.

Kakukkfű

Számtalan fajtája kapható már: a citromostól a narancsoson át egészen a gyömbér vagy tarka kakukkfűig. Az egyik kedvenc fűszerünk, mert széleskörűen felhasználható ételek, házi orvosságok és gasztroajándékok, illetve natúrkozmetikumok készítéséhez is.

Népies nevei a balzsamfű, démutka, kakucskafű, timián, tömjénfű, töményfű vagy vadcsombor.

Fotó: Pixabay 

Igen hálás növény, viszonylag nagy szélsőségeket is képes elviselni, és elél a meredek rézsűkben, szárazabb területeken is. Kertünkbe telepítéséhez a kész tövek ültetését javaslom, mert a magvetés kevésbé szokott sikeres lenni. Aki mégis vetné, annak tudnia kell, hogy magját tavasztól nyár közepéig lehet vetni edénybe, 0,3–0,5 cm mélyre. A kakukkfű félfás dugványozással és tőosztással is szaporítható, a tőosztásra a március az egyik legjobb időpont.

Zsázsa

Kifejezetten magvetésre ajánlott növény, ami az első igazi friss, salátának való sikerélmény lehet a tavaszelő kertjében. A legrövidebb tenyészidejű zöldségnövényünk: a vetés után 12–14 nappal már fogyaszthatjuk is- és egy kis fűszeres olajjal kiváló saláta lesz belőle. De akkor se aggódjunk, ha három hetet kell várnunk rá, hiszen ha nem ideálisak a körülmények, több időre lehet szüksége.

A zsázsa népies nevei a salátatorma, vadmustár, szépítőfű, kányafű és kerti tormafű. Növényszomszédnak is kiváló: köztes növényként vetve biológiai védelmet biztosít a gyümölcsfáknak a levéltetvek ellen, a káposzta- és a salátaféléknek pedig a csigák ellen.

Fotó: Unsplash 

Vetése után három-négy nappal magjai már élesen törnek felfelé: ilyenkor érdemes rásegítenünk egy kis öntözéssel, mert a zsázsa kedveli a vizet. Körülményektől függően a tizedik naptól már lesben állhatunk: a két sziklevél felett megjelenő apró lomblevelek jelzik az alkalmas pillanatot.

Turbolya

Édespetrezselyemnek és esztermagnak is hívják ezt a kevésbé felfedezett fűszernövényt. Illata az ánizsra emlékeztet, íze édeskés. A turbolya első, kora tavasszal megjelenő zsenge hajtásaiból salátát is készítenek, de arra vigyázzunk, hogy levelei később már keserűvé és rágóssá válhatnak.

A francia konyha kedvelt fűszere: leginkább zöldség- és csontlevesek, baromfiételek, mártások készítéséhez használják. 

Fotó: Wikimendia Commons 

A turbolya egy kifejezetten gyors növekedésű egynyári növényünk: leveleit már vetés után 4–5 héttel vághatjuk. Fagymentes időszakban vethető, magjait csak sekélyen kell takarnunk, de a vízellátásra figyeljünk! Ne hagyjuk nagyon magasra nőni, mert legfinomabbak a fiatal részei- ezeket húsokhoz és tojásételekhez is kipróbálhatjuk.

Citromfű

Örök klasszikus, az egyik legismertebb fűszernövényünk, ami télen elbújik a talajban, majd a tavasz kezdetekor gyorsan előbújva jelzi a jó idő beköszöntét. Meleg, napos helyen érzi jól magát – ilyen körülmények között akár másfél méteresre is megnőhet.

Felhasználása rendkívül sokrétű: szinte minden ételbe belecsempészhetjük, és kiváló italokhoz, desszertekhez, teákhoz, kozmetikumokhoz, gyógyító fürdőkhöz is.

Fotó: Wikimendia Commons 

Ha kiegyensúlyozottan meleg az idő márciusban, akkor a hónap második felétől már vethető, de a legtöbben inkább palántázzák. Később, ha van már belőle a kertünkben, zölddugványról vagy tőosztással is szaporíthatjuk. Egy apró hátránya, hogyha sűrűn ültetjük vagy túl párás környezetben tartjuk, akkor hamar megtámadja a gomba – levélfoltosságot okozva. Mivel a gomba áttelel, és pár héttel a tavaszi kezdet után már megtámadhatja a leveleket, ezért érdemes árgus szemekkel figyelnünk rá!