5 tévhit az őszi kertről: a giliszta, a fagy, a tuja, a dió meg a békében nyugvás esete

1. A gilisztamítosz

Hányan hallottuk már, hogy „ejj, semmi gond, legalább kettő lesz belőle”, amikor ásónkkal kettéosztottunk egy termetes földigilisztát. És jó gazda módjára megnyugodtunk, ásva és darabolva tovább. De a helyzet az: hiába mocorog a két fél, és látszólag indul meg ellentétes irányba, a legoptimistább forgatókönyv szerint is maximum csak az egyik fél éli túl a megpróbáltatásokat – és az sem biztosan. A giliszta ugyanis kiválóan regenerálódik,

de az első felén található szájnyílását aligha képes visszanöveszteni,

így maximum a megmaradt első fele próbálkozhat meg egy hátsó rész visszanövesztésével. Sajnáljuk, de le kell rántanunk a leplet erről az önáltató mítoszról: a giliszta nagy eséllyel nem éli túl a megfelezést, ezért ahogy lehet, kerüljük az ilyen baleseteket!

2. Az az átokverte dió…

Bár már évek óta kampányolnak szegény dió mellett, sokan még mindig a tűzre dobnak belőle. Pedig a lehullott diólevelek nemcsak ártalmatlanok, hanem kifejezetten hasznosak is: kiváló komposzt készíthető belőlük. Ehhez nem kell mást tennünk, mint egy külön komposztálóban gyűjteni, ha pedig nagyon minőségi eredményre vágyunk, akkor érdemes fűnyíróval összeszednünk, így nitrogénben gazdag fűnyesedék is kerül a diólevelek közé – ennek köszönhetően pedig sokkal hatékonyabb lesz a komposztálódási folyamat, minőségibb lesz a kész komposztunk. Nyolc hónap alatt el is érhetjük a biztonságos szintet: a dióban a juglon, a csírázásgátló anyagként ismert „közellenség” ennyi idő alatt eltűnik, és a komposzt biztonsággal alkalmazható.

3. Lekéstük az ültetést, túl hideg van

Még mindig nagyon gyakori tévedés. Novembernél nem sok ideálisabb hónap kínálkozik az ültetésre, legyen szó szabadgyökeres vagy konténeres növényekről. Ugyanis a növények addigra lehullatják leveleiket, leáll a nedvkeringésük, ezért szabadgyökérrel ültetve sem száradnak ki. Tévhit, hogy az ilyenkor ültetett növények megfagyhatnak – vagy mondjuk úgy: nem jobban, mint bármely ott lévő másik. Még a talajmenti fagy sem tud kárt tenni bennük.

Tartani inkább a tavaszi fagyoktól kell,

ilyenkor ugyanis a növény nedvkeringése újra megindul, a rügyek elkezdenek pattanni, akár már virágzik is a növény. Az ekkor érkező fagy valóban nagy kárt okozhat, de ezt még véletlenül se keverjük össze az őszi fagyokkal, és ne írjuk annak számlájára!

4. A tuját nem kell gondozni

Egyre több a probléma a díszkertekbe belátásgátlóként ültetett tujafélékkel. Gyengülnek, megadják magukat a különböző gombabetegségeknek és kártevőknek, kiszáradnak, elpusztulnak. Kényes kis növények ezek… pedig a legtöbben azt hiszik, hogy csak elültetik, és annyi, ezzel véget is ért a feladat. Csak a tuja nem gondolja így. Ugyanis egyre jobban szenved a légköri aszálytól, legyengül, és ilyen állapotban azonnal a betegség csapdájába esik. Ilyenkor azt gondolja a lelkes kerttulajdonos, hogy a fene egye meg a szomszédot, ide is átrepültek a szúbogarak, én bezzeg rendszeresen öntöztem, csöpögtettem a tövét. És itt van a kutya elásva! A tujáknak ugyanis elsősorban nem a tövüknél történő öntözésre van szükségük,

hanem a gyakori párásításra, a teljes levél- és lombfelület öntözésére,

az egészségük megőrzéséhez és megfelelő fejlődésükhöz ez nélkülözhetetlen. A gyakori tőöntözés csak oda vezet, hogy sekélyebben gyökereznek, így jobban ki vannak téve a szélsőséges viharok veszélyeinek is. Fontos: öntözésükről a hidegebb hónapokban sem szabad megfeledkezni, hetente egyszer ilyenkor is igénylik a felfrissülést teljes felületükön. Ha megfelelő nedvességhez jutnak, a talajukat is időről-időre feltöltjük tápanyagokkal, akkor olyan erősek lesznek, hogy nincs az a szomszédból átvándorló szú vagy gombabetegség, ami kárt tehet bennük.

5. Elő a metszőollóval, és adj neki!

Vagy mégse! Igaz, hogy számos növényünk az őszi metszést részesíti előnyben, vannak olyan fajaink is bőven, amelyeknek viszont kifejezetten rosszat tesz egy-egy novemberi nyisszantás. A díszfüvek és a kis- és középtermetű évelő növények számára a hajtásaik nyújtják a téli védelmet a kifagyás ellen, így az ősszel eredő új hajtások is túlélik az első telet.

Őket tehát hagyjuk békében nyugodni.

A nem fagytűrő cserjéket is kíméljük meg az erőteljes metszéstől, mert ha véletlenül beköszönt pár melegebb nap a hideg hetek közepén, akkor a metszés után rögtön beindulhat az új hajtások gyors növekedése – ez pedig később, a hideg visszatérésével a növény állapotának romlását, akár pusztulását is okozhatja. A kifejezetten fagyérzékeny fajok, például a puszpáng sem szereti az őszi vagdosást. Ezeknek metszését mindenképpen halasszuk tavaszra!