10 őshonos virág, amit muszáj becsempészned a kertedbe!

Miért annyira fontos az őshonos?

Az intenzív mezőgazdaság, az „egyre többet és egyre gyorsabban” elve, a kertészetet irányító divathullámok rohamosan bekebelezik természetes környezetünket. Az őshonos fajok élettere szűkül, holott náluk jobban semelyik növény sem tud hozzájárulni a biodiverzitás fenntartásához, a természet sokszínűségének és kiegyensúlyozottságának biztosításához. Számos helyi rovar- és állatfaj számára biztosítanak nélkülözhetetlen táplálékot, sőt, vannak olyan fajok, amelyek kizárólag ezeknek a tápnövényeknek köszönhetően képesek életben maradni.

Őshonos növényeink évezredek óta kísérnek és segítenek bennünket. Genetikai állományuk felbecsülhetetlen értéket képvisel: kincsként kellene vigyáznunk rájuk! Kötelességünk lenne megvédeni őket olyan idegenhonos, inváziós fajoktól, amelyek futótűzként veszik birtokba természetes élőhelyeiket, ezzel kiszorítva és ellehetetlenítve őket.

A döntés a mi kezünkben van.

A divathullámokon evickélés helyett visszatekinthetünk a jól működő évszázadokra, és helyet adhatunk ősi növényeinknek kertjeinkben, ágyásainkban. Egy apró lépés, egy kis változtatás, és máris rengeteget tettünk az életért.

Ebben igyekszünk segíteni most mi is! Olyan növényeket mutatunk be, amelyek már bizonyítottak. Őshonos virágaink, a legkülönfélébb színekben és illatokban, egy közös tulajdonsággal: mindannyian rendkívüli értéket képviselnek nemcsak történelmi vonatkozásban, hanem mai környezetünk egészségének védelmében is.

Gombernyő (Sanicula europea)

Körülbelül 50 centiméterre megnővő, évelő növény, aminek fehér virágai május-június hónapokban nyílnak. Ősszel és tavasszal is vethetjük, kedveli a humuszban gazdag talajokat. Régen előszeretettel használták köptetőként. Légúti hurutot kezeltek vele, de gyomor- és bélbetegségek gyógyításában is alkalmazták. 

Magyar varfű (Knautia drymeia)

30–80 centiméter magas, lila virágú évelő. Kivonatával bőrbetegségeket gyógyítottak, innen ered magyar megnevezése is. A száraz, meszes talajt és a napfényt kedveli, de a hideg teleket kifejezetten jól tűri: akár a mínusz 25 Celsius fokot is elviseli. Májustól októberig virágzik, a népi gyógyászatban ekcéma, csalánkiütés, rühösség kezelésére alkalmazták, de köhögésre és torokgyulladásra is adták.

Fotó: H. Zell/Wikimedia

 

Sátoros margitvirág (Chrysanthemum corymbosum)

Akár egy méteresre is megnővő, merev szárú évelő. Virágai a margarétára emlékeztetnek, és nyár elején gyönyörködhetünk bennük. Szárazságtűrő, talajra sem érzékeny, ezért kitűnő választás lehet a nem túl ideális körülmények közé is.

Évelő len (Linum perenne)

Már késő tavasszal virágzik, és akár nyolc hétig is díszítheti ágyásainkat. Önmagát veti, kedveli a napfényes, laza talajú területeket. Tavasszal a talaj felszínére vessük, mert magjainak szüksége van napfényre a csírázáshoz. Halványlila virágai igazi ékszerei lehetnek kertünknek.

Fotó: Ghislain118/Wikimedia

 

Fűzlevelű peremizs (Inula salicina)

Szárazabb erdőszegélyek, cserjések, gyepek és legelők gyakori növénye. Kicsi, 10-20 centiméter magas évelő növényünk. A szára dúsan levelezett, levelei a fűzfáéhoz hasonlítanak. Sárga színű virágai a szár csúcsán helyezkednek el, és gyönyörűen fénylenek a napsütésben.

 

Közönséges gyíkfű (Prunella vulgaris)

Kis termetű növény, és igen szívós. Jól tűri a gyakori fűnyírást, betegségek és kártevők ritkán támadják meg. A nedves, napos, félárnyékos helyeket kedveli. Virágai kékes-lilás színűek, fejecske formájú végálló virágzatba rendeződnek. Vetésekor egy dolgot kell szem előtt tartani: a szárazságot rosszul viseli.

Fotó: Paul van de Velde/Wikimedia 

 

Borsfű (Clinopodium vulgare)

20-40 centiméter magas évelő növényünk, ami rokonától eltérően nem fűszernövény, viszont cserébe rendkívüli táplálékforrás a rovarvilág számára. Bíborpiros virágai a felső levelek hónaljában nyílnak, és virágzásuk júniustól egészen augusztusig eltarthat.

Fotó: Doppelbrau/Wikimedia

Mezei iringó (Eryngium campestre)

Merev, dúsan ágas, negyven centiméteres magasságot elérő évelő. Hajtásai világos szürkés vagy sárgászöld színűek, levelei széle tüskésen fogazott. Tömött, gömbölyded, fehéres ernyővirágzatait sok rovar látogatja, és száraz gyepekben, pusztákon is jól érzi magát. 

Nyúlszapuka (Anthyllis vulneraria)

Szintén komfortosan elélő, száraz gyepes növényünk. Magassága általában 15-30 centiméter, de akár a 60 centimétert is elérheti. Szára hosszú, elágazó, alja és levelei borzasok. Gömbölyű virágzata halványsárga, néha vöröslő. Ősszel és tavasszal is vethetjük.

Fotó: Arnstein Rønning/Wikimedia

 

Szennyes bükköny (Vicia grandiflora)

Útszélek, kaszálók és kertek félig kúszó, rovarbarát növénye. Összetett, párosan szárnyalt levelei vékony, kapaszkodó kacsban végződnek. Virágai nagyok, halvány sárgásfehérek, lila csíkokkal. Ahol megjelenik, ott nagyobb tömegben virágozhat, aminek a poszméhek nagyon örülnek. Érdemes becsempésznünk a kertünkbe!

Fotó: Fornax/Wikimedia

 

Vastövű imola (Centaurea scabiosa)

Évelő növény felálló, barázdált szárral, akár egyméteres magassággal. Levelei nyelesek, szárnyaltak, a virágfejek öt centiméter átmérőjűek, és hosszú szárán nyílnak. Színük vöröses-lilás: elbűvölő formát alkotnak. Jól bírja a szárazabb körülményeket.

Fotó: Ferenc Xaver/Wikimedia