Ahol Szűz Mária is papucsban jár – Szeged és térsége

Aki még sosem járt e tájon, annak talán a „szögedi” ízes beszéd és a pirospaprika a két legismertebb helyi jellegzetesség, ennél azonban sokkal gazdagabb Szeged és térségének hagyománya, kultúrája.

A piros dominanciája: rózsa, paprika, papucs

Szeged vallási központként, egyetemi városként és a művészetek bölcsőjeként egyaránt bőven kínál látnivalót, tanulnivalót. Szellemi és érzéki örömökkel is kecsegtet: a szőregi rózsa különlegessége és a jellegzetes szegedi tájszólás fűszer a léleknek, majd a szegedi bicskával bontott halból készült halászlé, és a szintén helyi különlegességként elhíresült tarhonya minden kétségünket eloszlatja afelől, hogy

az élet valóban szép, és Magyarország finom.

Kulturális örökségünk az ország déli részén mintha összesűrűsödne valami pikáns esszenciában. A szegedi halászlé, a makói hagyma, a szegedi paprika és a csinos, olykor bohókásan, bojtokkal díszített lángvörös szegedi papucs – aminek pipacsos, búzavirágos mintája mágnesként vonzza a tekintetet – felbecsülhetetlen gazdagságról árulkodik e vidék hagyományai kapcsán.

A helyi klíma és a talajviszonyok Szeged környékét egyedi virágoskertté varázsolták: itt nyílik ugyanis a Hungarikumként számontartott szőregi rózsa, Magyarország egyetlen rózsatermesztő tájkörzetében. A Tisza-Maros szög gazdag táptalaja, valamint a folyók közelsége okán párás levegő kiválóan alkalmas e nemes, évszázadok óta nagy becsben tartott virág termesztésére. Szőregen és környékén évente mintegy 4,5-5 millió rózsatő ontja virágait 1871 óta, amikor Pillich Kálmán létrehozta az első rózsakertet a korábban dohány-, dísznövény- és gyümölcsfakertészek által lakott vidéken. A helyi termelők ma már az évente megrendezett Szőregi Rózsaünnepen mutatják be világszerte híres rózsáikat, akinek kedve támad, a rózsaföldekre is ellátogathat.

 

Kevés olyan régiónk van, ahol ennyi Hungaricum terem. A Szegeden és környékén termő, lángvörös paprikából készített szegedi fűszerpaprika-őrlemény nemcsak országszerte, de nemzetközi szinten is méltán híres fűszere sok magyar ételnek, de a világkonyha remekeihez is jól illik. A piros füzérekben száradó paprika legalább annyira hozzátartozik a hagyományos parasztházak látványához, mint a magyar konyhához az édes és pikáns ízt adó, tűzpiros színű őrlemény. A szegedi halászlé elképzelhetetlen szegedi pirospaprika és makói hagyma nélkül.

A piros dominanciája a szegedi népviseletben élénkíti tovább a helyi hagyományt, különösen az e tájra jellemző szegedi papuccsal. A szemet gyönyörködtető és a táncosok lábát próbáló lábbelihez a török időket idéző legenda is párosul: állítólag Hóbiárt basa Szegedre érve belebolondult a szegedi lányok szépségébe, és el akarta őket csábítani. A harcos menyecskéknek azonban több se kellett:

papucsuk erős sarkaival agyonverték az alkalmatlankodó basát.

A legenda igazságtartalmát nem illik firtatni, annyi viszont igaz, hogy a papucs szavunk a török időkből származik, ahogy a papucsviselet is akkortájt honosodott meg hazánkban. Búzavirág, pipacs, nefelejcs és kalász piros bársonyra hímezve: a szegedi papucs elkészítése nem véletlenül igényel tízórányi munkát, amelynek eredménye immár a helyi identitás meghatározó része.

Makovecz Imre építészeti öröksége

A természet és ember szimbiózisát programként hirdető építész tervezői világlátásának koncentrátumát találjuk itt. Nincs az országnak még egy olyan szeglete, ahol egy helyen ennyi Makovecz-művet láthatunk, Makón ugyanis mintegy húsz év leforgása alatt szinte minden fontos épületet az általa alapított és vezetett iroda tervezett.

Hagymatikum

A makói hagyma, amelynek története tökéletesen leképezi a vidék társadalomtörténetét is, nemcsak a gasztronómiát ihlette meg, de az organikus építészet nagy mestere számára is szimbolikus erejű formaként szolgált a Hagymatikum és a Hagymaház megtervezésében. A tájba illeszkedő, identitáserősítő formák egyfelől a helyi gyógyvíz éltető forrását ünneplik, másrészt lehetővé teszik a helyiek és az ide látogató vendégek számára a kulturális hagyományban való megmerítkezést. A makói Hagymaház az ősmagyar vallás kultikus hagyományait felidéző színháztermével, az égboltot mintázó mennyezetével a környék legismertebb látványossága. A Hagymatikum, vagyis a fürdők fürdője ennek édestestvére: gyógyító termálvizével igazi mágnesként vonzza a pihenni és gyógyulni vágyókat. A Hagymatikum megépítésével Makovecz Imre legnagyszabásúbb terve valósult meg.

Nem sok alföldi város arculata annyira egyedi, mint Makóé, amelyet nyugodtan nevezhetnénk Makovecz városának is, hiszen már érkezéskor is az általa tervezett buszpályaudvar jellegzetes látványa fogad.

Ölelések a térben – valahogy így jellemezhető a Makovecz-stílus vizuális eredménye,

minden épületének alapgondolata a befogadás, a marasztalás és védelmező gesztusok sokasága. Érdemes úgy látogatni erre a vidékre, hogy alaposan felkészülünk abból a gazdag szimbolikából, amit megmutat az általa tervezett külső és belső terek, formák sokaságában, olykor felfedezésre hívva a szemlélődőt. Napkorong, életfa, magasba törő szárnyak, mindentlátó szem – csak néhány azokból az ősi jelképekből, amelyek a hely szellemét erősítik.

Hagymaház

A szegedi Fogadalmi templom

A Szegedi dóm a római katolikusok legnagyobb, neoromán stílusban épült hazai székesegyháza, egyben az ország egyetlen, 20. században épült székesegyháza. Hívőt és nem istenes embert egyaránt belső csendességre késztet az itt tartózkodás. Orgonája az ország egyik legnagyobbja, amelynek hangjai Fadrusz János szobrászművész első jelentős alkotását, az 1891-ben készült Krisztus a keresztfán című feszületet is körülölelik. Harangjátékát hallgatva készséggel elhisszük:

itt Szűz Mária is szegedi papucsban jár.

A szegedi Dóm tér találkozóhely, középpont és az Istennel való örök szövetség égigérő kapuja. Itt lépünk be ugyanis a Magyarok Nagyasszonya-székesegyház kapuján, amely nemcsak a város, de a térség és az ország egyik legjellegzetesebb szakrális építményébe vezet. Az árvizek elleni védelmet remélve 1880-ban született meg a városatyák döntése a megépítéséről. A 19. század végi gondolat a párizsi Sacrée Coeur-bazilika mintájára neoromán stílusban készült el, Schulek Frigyes és Foerk Ernő tervei alapján. Jellegzetes tégla-architektúrája sajátos arculatot ad nemcsak az épületnek, de környezetének is. Az ünnepélyes templomszentelésre 1930. október 24-én került sor, a Magyarok Nagyasszonya búcsút pedig október 8-án ünnepli a székesegyház.

A szegedi Magyarok Nagyasszonya-székesegyház 

Ópusztaszeri időutazás

Mágikus vonzerővel bír az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark: a magyarság legrégebbi történetének fejezeteit megidéző kiállítás és a nomád park új ismereteket és szemléletet kínál a ma embere számára. Az ég kékje és a falak fehérje, a kerek formák által sugallt egység élménye megnő a szívünkben, és aki egyszer már járt itt, garantáltan visszakívánkozik.

A történelmi emlékpark több részből álló élményegyüttessel kínál egésznapos programot a családok számára. Szabadtéri Néprajzi Gyűjteményét 1973-ban tervezte meg dr. Juhász Antal néprajzkutató, majd 1979-től kezdődött a településrészek megépítése. A cél a 19. század közepétől az 1930-as évekig terjedő időszak népi kultúrájának bemutatása volt, a mezővárosi és tanyasi életet egyaránt megidéző rekonstrukciókkal. A látogatók „élő skanzenben” beszélgethetnek a hajdani gazdák életmódját bemutató, népviseletbe öltözött tanyagazdákkal, és több régi mesterséget is kipróbálhatnak a helyszínen.

Kétségtelen, hogy a leghíresebb helyi látványosság Feszty Árpád körképe, amelyet a Rotundában nézhetünk meg. A magyarok bejövetele panorámafestmény

a honfoglalásról szóló tudásunk vizuális sűrítménye, identitásunk egyik szimbolikus eleme,

amelyre évente ezrek kíváncsiak. A Rotunda ugyanakkor több időszakos kiállításnak is otthont ad, így ha többször is felkeressük ezt a helyet, mindig lesz részünk új élményben is.

Időutazásunk következő állomása a 12. századi Bor-Kalán nemzetség monostorának romjaihoz vezet. Az Alföld egykor leggazdagabb, legnagyobb szerzetesi intézményének feltárása az 1970-es években kezdődött és ma is tart, ettől is olyan izgalmas ez a hely, ahol folyamatosan elevenednek meg a múlt újabb és újabb darabjai. A park talán nem is lenne teljes a gyógyítás gondolatát megtestesítő gyógynövényház és -kert nélkül, ahonnan akár haza is vihetünk a természet kincseiből.

A vállalkozó kedvűek, akik szeretnék kipróbálni elődeink íjászati és vívótudományát, valamint szívesen megismerkednének a jurtabeli élettel, a Nomád parkban minden kérdésükre választ kapnak. A sztyeppék fűtengerén honos, nagyállattartó nomád kultúrák arculatát idéző jurtatábor őseink 9-10. századi életmódját rekonstruálja. Innen csak egy gondolat és pár lépés az ökológiai egyensúly és a természetvédelem témáira szakosodott Puszta Háza, ahol a környezettudatos életmódról és a fenntartható gazdálkodásról láthatunk kiállításokat, hallgathatunk bemutatókat.

A híres szegedi papucs 

A vörös ötven árnyalata

Szegeden és környékén időzni igazi gasztronómiai kalandtúra. Tüzes borok mellé pikáns ízek, a szegedi paprikával fűszerezett tartalmas fogások és a kihagyhatatlan halászlé: ez dukál minden idelátogatónak. Illik tarhonyát rendelni az 1871 óta, vagyis Rézi néni Szakácskönyvének megjelenésétől fogva számon tartott szegedi stílusú halpaprikás mellé, amelynek sajátossága, hogy passzírozással sűrítik.

A makói hagymával főtt, mérges bika vérének színét idéző halászlé ma már a vidék egyik fő gasztro-kulturális sajátossága. A hely másik közkedvelt jellegzetessége, a szegedi tarhonyás hús mellé jól illenek a finom helyi borok, főként a vörösek. A tarhonya ugyancsak helyi specialitás, amelyet a török időkben tanultak meg az alföldi asszonyok, a szegedi változat pedig a 19. század második felében, a nagy árvíz után vált egyre népszerűbbé. Később, 1928-ban

a Szegeden és környékén készített tarhonya mennyisége maghaladta a száz vagonnyit is évente.

Közkedveltsége széleskörű felhasználása miatt is emelkedett, hiszen sokféle húsétel remek körete ez a jellegzetesen magyar száraztészta. Az, aki Szegedre érkezik, méltán gondolhatja, hogy a gulyás, a pörkölt, a paprikás és a halászlé hazájában ül asztalhoz, és biztosan nem marad éhesen. Innen ered a mondás is: „kinek sója és paprikája van, minden fűszerszáma van”. 

Az ezeréves csongrádi borvidék legrégebbi ligeti szőlőtőkéin, egyben az ország legmelegebb borvidékén, a Tisza árterében megtermett borok pedig méltó kísérői egy fenséges Szeged-környéki lakomának. Rizlingek, kadarkák, kövidinka, kunleány, kékfrankos, zweigelt és cabernet teremnek itt, zamatos borokban érve asztalunkra – kinek-kinek ízlése szerint.

 A cikk megjelenését a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatta.