Hős

„Tündérkeresztanyu” – Horváth Vali, a hétköznapi roma hős, aki a rászoruló édesanyákat segíti

Családgondozó, szociálpolitikus, dúla. Horváth Valéria Csobánkán, roma családban nőtt fel, és tizenhat éves korától saját magát tartotta el: irodában dolgozott, az érettségire készülve másodállásban takarított is. Szociálpolitikus diplomát szerzett, majd rátalált a Lea Otthonra, ahová általában bántalmazó párjuk elől menekülnek az édesanyák. Vali idén az Aranypánt-díj egyik jelöltje volt, amivel a hétköznapi roma hősöket ismerik el. „Tündérkeresztanyu”, így szólítják az otthonban lakó gyerekek. 

Budapesttől nem messze érkezünk meg a Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában működő Lea Otthonba, egy szép délután: a csengetésre nagy mosollyal nyit ajtót Horváth Valéria, az intézmény családgondozója. A modern, hangulatos belső udvarral, játszótérrel felszerelt otthon most csendes: „sokan elmentek bevásárolni” – magyarázza ennek okát Vali, akivel egy játszószobába húzódunk be beszélgetni. 

„Ők a lányaim”

Horváth Valéria tizennyolc éve teszi szebbé a Lea Otthonban lakó édesanyák és gyermekeik életét, terelgeti őket a mindennapokban. Amikor először egyeztettük a személyes találkozót, kiderült, az anyák napját is itt töltötte.
„Vasárnap beszélgettünk a lakókkal az anyaságról, hogy mit jelent számukra, mekkora örömöt hozott az életükbe, az élet milyen új színeit ismerték meg. Van egy-két iskolás gyerekünk, ilyenkor ők mondanak verset, és az anyukák általában kapnak ajándékot, virágot, fotóalbumot, hogy beletehessék a gyerekeikkel közös képeiket” – meséli Vali. 

Mint mondja, az itt lakó nőknek van anyaképük, de nagyon különböző élethelyzetből jönnek: „Vannak, akik állami gondozottként nevelkedtek születésüktől kezdve, másokat gyerekként emeltek ki a családjukból, megint másnak megromlott a kapcsolata a szüleivel. De olyan édesanyák is élnek itt, akik jóban vannak a szüleikkel, csak azok anyagilag nem tudják segíteni őket” – magyarázza. 

A Lea Otthonban minden nap közösen indul. Reggel nyolc órakor a társalgóban úgynevezett körülést tartanak azokkal az édesanyákkal, akik nem mennek dolgozni, hanem itthon maradnak a pici babáikkal. Közösen megbeszélik, kinek milyen teendői vannak aznap, és mi várható a napokban, milyen programokra lehet jelentkezni. Például érkezik-e védőnő az otthonba, lesz-e a héten jogi tanácsadás, baba-mama jóga. Az otthonban egyébként mindenki önellátó, közös étkezések csak a nagyobb ünnepek alkalmával vannak.

lea-otthon-rászorulo-edesanyak-horvath-valeria-hetkoznapi-roma-hos

Fotó: Roggs Fényképészet

Jelenleg tizenkilenc anyuka él itt a gyermekeivel. Három családgondozó foglalkozik velük napközben, egyikük Vali: „Hozzám hat anyuka tartozik. Nem klienseknek hívom őket, hanem ők a „lányaim”. Azért alakult így, mert a munkám során úgy éreztem, bensőségesebb a viszonyunk ennél, hiszen benne vagyunk az életterükben, legintimebb szférájukban. Gondoskodom róluk, segítem őket, többek számomra, mint kliensek.”

„Nyolc órára, úriasan mész az irodába”

Valit idén jelölték az Aranypánt-díjra, a kezdeményezés a roma hétköznapi hősökre igyekszik felhívni a figyelmet. Hosszú, regényes és igazán példamutató az ő története, hogyan jutott el az érettségiig, majd egyetemre és az anyaotthonig, amelynek egész karrierjét szentelte. 

„Csobánkán nőttem fel, és nagyon jó tanuló voltam az általános iskolában. Nálunk nagy a roma közösség, de akkor még 24 főből csak négyen voltunk romák az osztályban.

Hiába voltam jó tanuló, nem mertem középiskolába jelentkezni.

Gondoltam, elmegyek varrónőnek szakmunkásképzőbe. Anyukám azt mondta erre, »ne görnyedj ott a varrógép mellett egész nap«. Ő még szakácsnőnek tanult, tizenhat évesen, amikor várandós lett velem, kimaradt az általános iskolából, és születésem után fejezte be az utolsó évet. Jelentkezett szakácsképzőbe, később pedig elvégezte az üzletvezetői tanfolyamot is. Számára nagy szó volt, hogy valaki irodában dolgozik, és erre bátorított: nem leszel koszos, fehér köpenyben fogsz járkálni kislányom, nem kell hajnali öt órakor kelned, mint nekem, nyolc órára, úriasan mész az irodába” – emlékszik vissza Valéria. „Édesanyámnak ez nagy társadalmi mobilitást jelentett, hogy nem fizikai munkát fogok végezni.”

lea-otthon-rászorulo-edesanyak-horvath-valeria-hetkoznapi-roma-hos

Fotó: Roggs Fényképészet

Vali tizennégy évesen kezdte a gyors- és gépíróképző szakiskolát, és 1988-ban, tizenhat évesen már irodában dolgozott: „A vállalatnál eleinte még úgy gépeltem a leveleket, hogy XY Elvtárs részére, egy-két év múlva pedig már XY Úr részére – folytatja nevetve. 

Szeretett volna leérettségizni, viszont túlkorosnak számított, nappali tagozatra nem vették fel. Esti iskolába, közgazdasági szakközépbe került. „Az iskola mellett napi nyolc órát dolgoztam, másodállásban pedig takarítást is vállaltam. Hosszútávon ezt azért nem lehetett csinálni, tizenhét éves voltam, amikor életemben először nagyon beteg lettem, egy hónapig nem bírtam kikeveredni az influenzából. Apukám ekkor megtiltotta a másodállást, de így sem bírtam, ezért másodévben átmentem levelező tagozatra. Egy műszaki szakközépiskolában érettségiztem le végül” – mesél a cseppet sem könnyű kezdetekről.

A Nők Lapja hirdetéstől a Lea Otthonig

Valiban valami miatt – amit ő sem tud pontosan megmagyarázni – volt egy olyan érzés, hogy főiskolára szeretne menni, humán szakra: „Teljesen véletlenül a Nők Lapja újsághirdetésében láttam meg, hogy a Kurt Lewin Alapítvány roma származású, illetve hátrányos helyzetű fiatalokat keres, akiknek előkészítőt tartanak szociológia, szociálpolitika és szociális munkás szakokra. 27 évesen fogalmam sem volt róla, mit csinál egy szociológus, de azt gondoltam, hogy Horváth Valéria szociológus, hú, ez nagyon jól hangzik” – nevet Vali. 

Amikor azt mondták az alapítványnál, hogy az ELTE-re fognak felvételizni, páran a társaival összenéztek:

„Az ELTE-re, mi? Na persze… Nem akartuk elhinni, hogy ez sikerülhet. De maximális pontszámmal jutottam be a szociálpolitika szakra.”

Mint meséli, az egyetemen azt érezte, kinyílik a világ, mennyi minden van, amit nem tud, és mennyi mindent szeretne még megtanulni. Közben az alapítványnál dolgozott, különböző szociológiai kutatásokat végeztek, a RomaPage weblapnak pedig a főszerkesztője, a Szochálónak a szerkesztője volt. 

Akkoriban annyira telített volt a szociális szféra, hogy fél évig nem talált munkát a diploma után. Ekkor találkozott a hirdetéssel, miszerint éjszakás gondozót keresnek a Lea Otthonba: persze túlképzettnek számított ehhez a munkához, de a jelentkezése során felajánlottak neki egy családgondozói állást: „Amikor beléptem, rögtön megfogott a babaillat. Az intézményvezető felvett a karjába egy síró kisbabát, vigasztalta, és úgy vezetett körbe a házon. Szerelembe estem a Lea Otthonnal, elrabolta a szívem, itt akartam maradni.”

Az édesanyák fele bántalmazott

Vali a közel két évtized alatt még két egyforma esetet nem látott az édesanyák között, különböző az előéletük, de családi konfliktus elől menekülnek, több mint a lakók fele bántalmazott. 

Az édesanyák vagy a várandós kismamák a szociális ellátórendszeren keresztül kerülhetnek ide: védőnők, orvosok, szülészetek, a gyermekjóléti szolgálat segítségével, de vannak olyanok is, akik az interneten találnak rá az otthonra. Kiskorú édesanya csak akkor jöhet, ha költözik vele a gyámja is.

lea-otthon-rászorulo-edesanyak-horvath-valeria-hetkoznapi-roma-hos

Fotó: Roggs Fényképészet

„Van egy telefonos krízisvonalam, sokan keresnek azon is. Mostanában nagyon megnövekedett a forgalom” – szögezi le. Ennek oka vélhetően a nehezebb gazdasági helyzet. Mindig minden férőhely foglalt, amikor valakinek lejár a megállapodása vagy rendeződik a helyzete, és kiköltözik, akkor a megüresedett helyre a várólistáról vesznek fel valakit. Az otthonnal egy évre szól a megállapodás, amit fél évvel meg lehet hosszabbítani: „Ez a maximális törvényi lehetőség, de ez nagyon kevés, mivel a mi célcsoportunk fiatal, elsőbabás vagy várandós édesanyákból áll, akik éppen tanulják az anyaságot. Ha valaki idejön az utolsó trimeszterben, akkor is alig egyéves gyerekkel kell kiköltöznie” – szemlélteti a nehézségeket a családgondozó. 

Kevés otthon fogad várandósokat, mert nincs, vagy nagyon kevés a jövedelmük. Ha egy egygyerekes anyának nincs munkatapasztalata, vagyis nem kap GYED-et, akkor 39 350 forint az összes támogatása a GYES-sel és a családi pótlékkal együtt. Ebből nyolcezer forintot kifizet az otthonnak a törvényben előírt térítési díj címén, az így maradt körülbelül harmincezer forintból kellene megélnie: ha az otthonban nem kapna élelmiszert, gyógyszert, pelenkát, nem tudna megélni és a gyerekét gondozni. 

„Figyeljük a pályázatokat. Három édesanyánk például most vett részt lakhatási pályázaton, ami havi ötvenezer forintot jelent, illetve személyes mentorálást. Szociális bérlakás pályázaton sokkal nehezebb nyerni, amióta itt dolgozom, mindössze három anyukának sikerült.” Ez a szomorú valóság. 

A Leából kilépve mit hoz a jövő?

Sajnos előfordul, hogy valaki visszatér a bántalmazójához. „Tizennyolc év tapasztalata alapján

már akkor látom az anyukán, vissza fog-e menni a bántalmazójához, amikor először bejön.

Elárulja, ahogyan kommunikál, amit csinál. Ha pár napon belül nem megy vissza, akkor egy hónap múlva jön egy törés. Elkezdi mondogatni, hogy mégiscsak ő a gyerek apja, szeretett ő engem, én voltam az, aki kiprovokáltam a verést, nem is akarta ő igazán. Különben is, amikor nem iszik, akkor nagyon rendes” – részletezi Horváth Valéria. – „Nehéz helyzetből jönnek ezek a nők, kevés támogató közegük van, azt is törődésnek érzik, ha valaki bántja őket. Számukra a bántás is a szeretet jele. Ezért sokat beszélgetünk a témáról, meg kell tanítani nekik, fel kell nyitni a szemüket, hogy ők is emberi lények, szeretetre méltóak. Próbáljuk velük megértetni: a bántás, a korlátozás és az extrém féltékenység nem velejárója egy párkapcsolatnak, és nem fokmérője a szerelemnek.”

lea-otthon-rászorulo-edesanyak-horvath-valeria-hetkoznapi-roma-hos

Fotó: Roggs Fényképészet

Azért szerencsére sikertörténetből is akad bőven. Utánkövetés nincs, de Vali sok kiköltözött anyukával tartja a kapcsolatot, akinek rendeződött az élete, új párkapcsolata van, születtek újabb gyerekei, szép családi életet él.

„Tündérkeresztanyu”

Vali a dúlaképzést is elvégezte, és már több mint húsz csecsemő születését segítette önkéntesen. A mai napig nagyon kedves számára az első dúlatörténete: a kisfiú, akinek a születését segítettem, ma már fiatal, jóképű srác, kick-box versenyző lett, nagyon szép eredményeket ér el. Volt olyan anyuka, akinek kísértem a szülését, aztán kiköltözött, férjhez ment, és a második gyermekénél is engem kért fel dúlának.”

És, hogy miért lett dúla? Sokan elmondták neki, milyen nehézségeik voltak a kórházban, hogyan beszéltek velük: „Csepeli Györgynek van egy olyan könyve, hogy … és még zsidó sem kell hozzá. Én pedig azt gondolom, hogy

még cigánynak sem kell lenni ahhoz, hogy valakivel rosszul bánjanak a szülészeten.

Elég az, hogy hátrányos helyzetből jön, tudják róla, hogy anyaotthonos. A saját fülemmel hallottam, amikor egy ápolónő azt mondta egy kismamának, maradjon most már csöndben, ne sikítozzon szülés közben, akkor kellett volna sikítozni, mikor megcsinálta ezt a gyereket. Nem akartam elhinni, hogy a 21. században ilyet mondanak egy édesanyának vagy bárkinek. Szeretném segíteni a lányokat a jelenlétemmel.” 

Volt egy pici baba, akinek szintén jelen volt a születésénél, ő vágta el a köldökzsinórt. Kikerültek az otthonból, ám körülbelül négyéves volt a gyermek, amikor visszakerültek. Ugyanis ilyen lehetőség is van. „Ült az ölemben és mutogattam neki a képeket, amiket a születésekor csináltam. Az anyuka meg megszólalt, igen, ő a keresztanyud. A kicsi mondta erre, hogy »Tündérkeresztanyu«, gondolom, a meséből ismerte a szót. A gyerekek onnantól kezdve így szólítottak” – meséli mosolyogva és büszkén Vali.

Több ilyen helyre lenne szükség

Most huszonhárom gyerek él a közösségben, csecsemőktől a kisiskolásokig. Családok átmeneti otthonából százötven van az országban, de ez sajnos nem elég, nagyon sok a kérvényező. „Pszichiátriai beteg és enyhe fokban értelmi sérült anyákat is fogadunk. Utóbbiakat szeretem majdnem a legjobban, mert meg lehet nekik tanítani az anyaságot. Szeretnék jól csinálni, együttműködőek, és nagyon ragaszkodóak” – hangsúlyozza Vali.

lea-otthon-rászorulo-edesanyak-horvath-valeria-hetkoznapi-roma-hos

Fotó: Roggs Fényképészet

Problémát jelent, hogy a három év alatti gyerekeknek nehéz bölcsődei férőhelyet találni, így az anyukák nem tudnak dolgozni. De barátságok szoktak kialakulni az otthonban: mivel egyedülálló anyaként nehéz albérletet találni és fizetni,

sokszor közösen vesznek ki albérletet, amikor kiköltöznek, majd vetésforgóban dolgoznak és felváltva vigyáznak egymás gyerekeire. 

Az anyaotthon 2005-ben jött létre, jelenlegi helyén 2013 óta áll. Védett hely, ezért az épületet kívülről nem mutatjuk, ahogy az édesanyákat és gyermekeiket sem. De a folyosón azért Vali körbevezet. A faliújságon különböző programok plakátjait olvasom, baba-mama jóga, kreatív foglalkozások. A jól felszerelt, fürdőszobás lakrész mellett konyha van, ahol éppen egy fiatal anyuka eteti kisbabáját. Mint megtudom, az ő szülését is kísérte dúlaként Vali, a kislány már két hónapos. 

„Innen szeretne nyugdíjba menni?” – kérdezem, mielőtt elköszönünk. „Igen, a fenntartónk is mondta, hogy hosszútávra terveznek, ezért azt megígérheti, amíg én nyugdíjba megyek, biztosan lesz Lea Otthon.”

Az előkertben egy méretes fügefa mellett búcsúzunk el: sok-sok éve ő ültette a Lea Otthon bejárata mellé, hogy termést hozzon a lakóknak...

Ajánljuk még:

Bugyiszabály a gyermekek biztonságáért – nem egyszeri beszélgetés, hanem bánásmód

Tanulmányok szerint a szexuális visszaéléssel érintett kapcsolatokban átlagosan nyolcéves korban történik meg az első bántalmazás, de számadatok szólnak arról is, hogy az esetek tíz százalékában öt év alatti gyermek esik valamilyen szexuális visszaélés áldozatául. Tehát nagyon fontos, hogy már a legkisebbeknek is tanítsunk valamit, ami segíthet a védekezésben. De pontosan hogyan és mit érdemes mondani, hogy közben ne is ártsunk?